Isten az ELSŐ
A Magyar Unió Sáfársági Szolgálatok Osztálya országos Sáfársági Konferenciát szervezett Gödöllőn 2018. június 1. és 3. között Isten az ELSŐ mottóval, amelyre mintegy százan jelentkeztek testvérek a teljes három napra. Szombaton 400-an is lehettünk.
Tanévzáró és ballagás Tiborszálláson
Júniusban került sor a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola tanévzáró és ballagási, valamint a Tiborszállási Nyitnikék Adventista Óvoda évzáró és ballagási ünnepségére.
Időzavar Hódmezővásárhelyen
Nagy sikert aratott a 23. Hódmezővásárhelyi Ifjúsági Nap a környékbeli ifjak körében. Száz fölötti létszámban vettek részt rajta a többnyire Csongrád és Békés megyei fiatalok, de a határon túlról is érkeztek, hogy erről a sokakat…
Istennek RÁD van szüksége!
Ifjúsági napot tartottunk Debrecenben 2018. június 16-án. A program célja az volt, hogy a fiatalokat, elsősorban az egyetemistákat szólítsuk meg és a Krisztustól kapott küldetésben erősítsük meg őket. A körzet gyülekezeteiből Újfehértóról, Hajdúböszörményből, Hajdúhadházról, de…
Ifjúsági hétvége Nemesvámoson
Különleges szombaton vehettünk részt május 26-án. Az előadónk Poenariu Gelu volt, akit Palotás Kristóf tolmácsolt. Gelu a Román Unió Dél-erdélyi Egyházterülete Ifjúsági Osztályának vezetője, aki az adventista identitásról és a Z generációról beszélt. Elmondta, hogy…
„Isten dicsőségére szolgálhatunk a világnak”
Miután az ADRA ügyvezető igazgatója, Csapkó-Zohán Tünde testvérnő 12 évi szolgálatát követően lemondott tisztségéről, az Unióbizottság június 5-i ülésén elfogadta azt, ugyanakkor kinevezte Sitkei Zoltán testvért a segélyszervezet új ügyvezető igazgatójának. Az alábbi rövid interjúban…
Felhívás!
Fejlesztési program megvalósításához várunk felajánlásokat bármilyen használt, de működőképes mosógépre, melyet hátrányos helyzetű településeken és településrészeken mosási lehetőség biztosítására szeretnénk felhasználni. Felajánlásokat elektronikus úton (adrahungary@adra.hu), vagy telefonon (30/269-5689) várunk!
ADRA támogatás a tiszaburai lakosság számára
Testvéreink nagy erőkkel és lelkesen dolgoznak Tiszaburán: istentiszteleteket szerveznek, hátrányos helyzetű családokat támogatnak, rendszeresen gyermekfoglalkozásokat tartanak. Munkájuk megsegítésére segélyadományt küldtünk: elsősorban ruhákat, bútorokat. A segély kiosztása az átadáskor megkezdődött és folyamatosan tart, a készlet erejéig.
Közhasznú munkaprogram támogatása Tiszaburán
Az ADRA ügyvezető igazgatója, Sitkei Zoltán, valamint a helyi ADRA kapcsolattartó, Soós Róbert lelkész testvérünk látogatást tettek Tiszabura Községi Önkormányzatánál 2018. június 13-án. A polgármesterrel, Nagy Imrével tartott megbeszélésen a helyi közhasznú munkaprogramban dolgozók támogatásáról…
ADRA program a Győr-Moson-Sopron megyei Gyermekvédelmi Központban – havi rendszerességgel
Az állami gondozott gyerekek több szempontból is hátrányos helyzetűek. Már kisebb-nagyobb gyermekként traumákat kell átéljenek. Elszakadnak a vér szerinti családjuktól, nagyon gyakran a barátaiktól, és bár védett közegben nőnek fel, mégsem egy szerető család nyugodt légkörében.
Read More