
Tervezett jótékonysági koncertek
Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt és zenét kedvelőt, az alábbi helyszínekre.

BLS INSTRUKTOROK találkozója
2019. november 16–17-én az Élet lehelete programunk oktatói gárdájának szerveztünk egy találkozót, ahol az alapszintű újraélesztést oktató önkénteseinknek lehetőségük volt a tapasztalatcserére, illetve a program további lehetőségeinek átbeszélésére. Ez alkalommal a kihívásokról is szó esett,…

Szolgálat a Baba-Expo rendezvényen
Október 20-án, a budapesti Hungexpo területén, a pesti Baba-Expo rendezvényen hasznos adományok gyűltek a gyermekjóléti programjainkra.

„…a jókedvű adakozót szereti az Isten” (2Kor 9:7)
A délutáni órákban az érzékenyítős feladatoknál az ADRA önkénteseinek segítségével három állomásnál szolgáltunk, ahol a résztvevők kipróbálhatták, hogy milyen nehézségekkel küzdenek a vak és gyengénlátó embertársaink, illetve a különböző mozgásszervi betegségekkel küzdők.

„Élő Víz” program Kárpátalján
Az ősz folyamán határainkon túl is munka kezdődött: a kárpátaljai ADRA-képviselettel közösen településfejlesztési programot kezdtünk el „Élő Víz” címmel, melynek során magyar anyanyelvű családok által lakott, elmaradott településrészeken a megfelelő vízellátáshoz szükséges kutakat létesítünk.

Intézményfejlesztés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
2019 őszén az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány fejlesztési programot indított a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Nevelést-Oktatást Végző Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Kurityáni Eperjesi István Tagintézményben. Még előző…

Évközi gyermekvédelmi program, avagy: van élet a nyári tábor után!
Az előző számban írást tettünk közzé a nyári táborunkról, melyben száznál is több rászoruló gyermek vett részt. A programunk célja nem csupán a gyermekek táboroztatása, ezen belül is a szeretet átadása, értékközvetítés, élmények szerzése, hanem…

Felhívás
Az ADRA Alapítvány 2019-ben útjára indított oktatás-fejlesztési programja, az Élet lehelete keretében várja mindazok jelentkezését, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy oktatási intézményekben az alapfokú újraélesztés elméletét és gyakorlatát átadják.

Legyél hős!
Ez volt az idei, rászoruló gyermekek részére rendezett táborunk jelmondata, melyet a balatonlellei Adventista Konferenciai Központban tartottunk. Az ország számos pontjáról összesen 112 gyermek vett részt, akik általában nem keresztény háttérből érkeztek, így különös kihívás…

Különleges önkéntesképzés Bózsván és Balatonlellén
Az Alapítvány stratégiai programjában is szerepel az önkéntesképzés előmozdítása. Idén nyáron a vészhelyzetekre történő hatékony reagálás volt a téma két helyszínen is. A képzésben alapszintű kötéltechnikai, árvízvédelmi, vízi mentési és újraélesztési ismereteket osztottunk meg a…

Vészhelyzet-kezelés és helyreállítás a nyírségi viharkár után
Komoly károkat okozott a 2019. június 27-én hirtelen lesújtó vihar Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északi részén. A mintegy 15 percig tartó vihar épületeket rongált meg, villanyoszlopokat tört ketté, fákat döntött közutakra és vasútvonalakra, valamint a mezőgazdasági területeken…

Mozgó lelki- és egészségközpont Szombathelyen
Kihagyhatatlan lehetőség, nagy kihívás, rengeteg utánajárás, felkészülés, és hála, hála, hála – így lehetne összefoglalni a június utolsó hétvégéjén, Szombathely Önkormányzata által XXIV. alkalommal az AGORA Savaria Filmszínház és árkádnál szervezett Egészségnapokon való részvételünket.

Gyereknap Erken
2019. május 2-án napsütéses, vidám napra ébredtek az erki gyerekek, hiszen a plakátok már jó időben beharangozták, hogy programban és élményekben gazdag nap lesz számukra.

20 év szolgálat a rászorulókért
Kiss Józsefné Éva néninek ezúton is köszönetet mond az ADRA Alapítvány jelenlegi és korábbi vezetősége, valamint jelenlegi és korábbi munkatársai az ADRA Alapítványnál eltöltött, 20 éves szolgálatáért!

Jót tenni megbízatás Istentől!
„Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket megillet, ha hatalmadban van annak megcselekedése” (Péld 3: 27). E bibliavers alapján merész programot álmodott meg a tiszaburai missziós csapat: egy sokoldalú, kültéri jótékonysági programot május 19-ére, egy…

Vészhelyzetkezelési tréning
Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány vészhelyzetkezelési tréninget szervez olyan önkéntesek számára, akik szeretnének többet tudni a katasztrófák során szükséges gyakorlati teendőkről. A képzésben az ADRA stratégiai partnere, a Kelet-Magyarországi Speciális Mentő Egyesület nyújt…

Kunágotán is oktatás
2019. június 12-én Kunágotán, a helyi általános iskolában 60 diákot képeztünk az alapszintű újraélesztésre. A 7.-es és 8.-os diákok évfolyamonként 3 oktató segítségével ismerkedtek meg az alapvető ismeretekkel.

Magyarbánhegyesen az „Élet lehelete”
Mindenkinek fontos ismernie az alapfokú újraélesztés protokollját, ez alól a speciális tanulási igényű fiatalok sem képeznek kivételt. Így örömmel tettünk eleget annak a meghívásnak, miszerint Magyarbánhegyesen is oktassuk az újraélesztést gyakorlati lépéseit.

Hogyan emlékeznek a diákok?
2019. május 8-án visszatértünk a medgyesegyházi Schéner Mihály Általános Iskolába, hogy a diákok eddigi újraélesztéssel kapcsolatos ismereteit felfrissítsük, és az AED készülék használatával egészítsük ki meglévő készségeiket. A tréninget megelőzően felmértük, hogy 2 hónap elteltével…

Segélykoncert Székesfehérváron
2019. május 11-én Székesfehérváron, a Szekfű Gyula utcai evangélikus templomban tartott segélykoncertet az Új Advent Kórustársaság. Az összegyűlt adományt a helyi önkormányzattal történt egyeztetés alapján egy olyan család kapta meg, amely anyagi nehézségekkel és egy…