Bejegyzés

Csodák hete a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában

Újabb Csendes hét zárult le az ősz beköszöntével. A mostanra hagyománnyá vált programhetet idén ötödik alkalommal rendeztük meg iskolánkban.  Eleinte csak lelki feltöltődés céljával indultunk el, azonban mostanra egy aktív, élményekben dúsgazdagon megszervezett hetet tudhatunk magunk mögött.

Ahogy körültekintettem a világban és azon töprengtem, hogy valami igazán aktuális témával ruházzam fel a mostani Csendes hetet, rájöttem, hogy annyi mindennel foglalkozunk, de amellett sokszor elsiklunk, hogy Isten nem csak a bibliai időkben tett csodákat. Ő képes arra, hogy ma, a mostani világban is csodákat hozzon létre életünkben és környezetünkben. Így az idei tanév őszi időszakában az iskolakezdést és a sokszor nehézkes elindulást gondoltam, kicsit izgalmasabbá tehetnénk, és tanulhatnánk a csodákról, azokról, amiket Jézus tett és azokról, amiket mi élhetünk át.

A hét minden napján megismerkedtünk, vagy felelevenítettünk egy bibliai csodát vagy példázatot, amelynek célja az volt, hogy a gyerekek még jobban megismerjék Isten irántunk tanúsított szeretetét. Ezeket a történeteket  egy-egy délutáni foglalkozás követte és mélyítette el a gyerekekben. Megismerkedtünk a jó Pásztorral, és elkészítettük saját, megtalált báránykánkat, de beteget is láttunk meggyógyulni, és magot is vetettünk, hogy a példázat szerint, Isten bennünk is növekedést indítson el.

A hetet most különleges módon sikerült lezárni, ugyanis két vendégcsapat is érkezett iskolánkba. Délelőtt a Ker-Songs énekegyüttes koncertezett és dr. Kormos Erik gondolataival megfűszerezve még inkább elmélyíthettük a héten tanultakat. A együttes közös éneklésre is hívta a gyerekeket, amely nagy élményt jelentett sok apróságnak. A délutáni alkalom sem maradt izgalommentesen, ugyanis az ADRA Alapítvány munkatársai is meglátogattak bennünket, akik hasonló módon, zenével és játékokkal, kreatív foglalkozással készültek iskolánk tanulói számára.

A későbbi véleménykutatás alkalmával a megkérdezett gyerekek nagy többsége nyilatkozta, hogy számára különleges élmény volt ez a szombat, és várják vissza vendégeinket.

Ezúton is szeretném megköszönni a meghívott vendégeknek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel, és reméljük, hogy mihamarabb találkozhatunk. Továbbra is nagy szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnék megismerni iskolánkat, pedagógusainkat és gyermekeinket, akik rendelkeznek azzal a csodával, hogy képesek bármennyi szeretetet adni, ha hagyjuk!

 

Csomó Hajnalka
iskolalelkész

Évközi gyermekvédelmi program, avagy: van élet a nyári tábor után!

Az előző számban írást tettünk közzé a nyári táborunkról, melyben száznál is több rászoruló gyermek vett részt. A programunk célja nem csupán a gyermekek táboroztatása, ezen belül is a szeretet átadása, értékközvetítés, élmények szerzése, hanem az is, hogy folyamatosan tartsuk a kapcsolatot velük, az átadott értékeket felszínen tartsuk bennük. Ennek érdekében az ősz folyamán önkéntes csapatunkkal három helyszínen is látogatást tettünk: Dunaújvárosban, Tatabányán és Tiborszálláson. Találkoztunk a korábbi években megvalósult ADRA táborok számos résztvevőjével, valamint számunkra ismeretlen gyerekekkel is. Felelevenítettük a táborban tanult énekeket, élményeket, majd együtt játszottunk, beszélgettünk.

Szeretnénk ezzel is Isten munkáját elmélyíteni életükben, hiszen a gyakoribb találkozások kapcsolati szinten is lehetővé teszik a szorosabb kötődések létrehozását, így Isten szeretetének átadását, melyről hisszük, hogy életre szóló hatással van életükre.

Szuperhősök költöztek Tiborszállásra!

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában a Csendes hét elnevezésű program, melynek keretein belül bibliai igazságokat, történeteket tanulmányozunk vagy bibliai személyek életével ismerkedünk meg. A lassan hagyománnyá vált hetet ezen alkalommal a bibliai szuperhősök tették izgalmassá, ugyanis a hét minden napján 1-1 bibliai személlyel ismerkedtünk meg, és fedeztük fel életükben Isten csodálatos vezetését.

A délutáni programok tették igazán valódivá a megismerést, hiszen hőseink történeteinek jellegzetes tárgyait alkottuk újra és éltük át azokat a pillanatokat, amelyekbe ők kerülhettek annak idején. Elkészítettük Dávid hárfáját, Eszter királyi jogarát, a Tízparancsolat kőtábláit, Noé történetéből megalkottuk a szivárványt és megfőztünk egy olyan ételt, amelyet Dániel is biztos szívesen fogyasztott volna.

A hetet egy szombati alkalommal zártuk, ahol megismerkedtünk, illetve felelevenítettük a legnagyobb Hőst. Jézus Krisztusról tanultunk, és ebben segítségünkre volt és Isten üzenetének tolmácsolása által Dankó Ferenc TET titkár.

Az Úr különös és csodálatos módon használta fel ezt az alkalmat arra, hogy az iskola diákjainak, pedagógusainak és a megjelent testvéreknek felbuzdítsa szívét és lelkét Isten keresésére és szolgálatára. Jézus Krisztus a legnagyobb szuperhős, és gyermekeink nagy érdeklődéssel figyelték ennek a ténynek az alátámasztását. Hiszem, hogy Isten mindent feltud használni annak érdekében, hogy kimutassa hatalmas szeretetét és megmentő kegyelmét. Mi pedig ennek eszközei vagyunk, és szívmelengető érzés, hogy egy-egy ilyen alkalommal láthatjuk diákjaink érdeklődő tekintetét. Remélem, hogy Isten az ő életükben is képes változást előidézni.

Szeretettel kérek minden Testvért, hogy imában emlékezzen meg az iskoláról és annak tanulóiról, mert hiszem azt, hogy az ima az egyetlen megoldás mindarra, amivel diákjaink és szüleik küzdenek!

 

Csomó Hajnalka

iskolalelkész

Szuperhősök hete Tiborszálláson

A mozgalmas tanév után a nyár sem telt unalmasan a tiborszállási általános iskolában. A nyári szünet utolsó hónapjában került megrendezésre – hosszú idő után újra – egy nyári tábor, ahol az iskola tanulói, leendő tanulói és a környékről érkező gyerekek számára szerveztünk egy izgalmas hetet. A tábor témája a bátorság volt, így minden napra jutott egy-egy feladat, ami próbára tette a gyerekek bátorságát és merészségét.

Reggelente egy áhítat keretein belül megismerkedtünk egy-egy bibliai hőssel, akik nemcsak a bátorságukról híresek, hanem arról is, hogy ezt a bátorságot az Istennel élt mindennapok által kapták meg, e példák által is biztatva a gyerekeket arra, hogy keressék Istent, és így ők is bátrakká válhatnak a sok más áldás mellett. Természetesen a sok játék mellett igyekeztünk olyan programokat is kitalálni a gyerekeknek, ahol nemcsak a szórakozásé a főszerep, hanem az iskola szépítésében is részt vehetnek, így amikor elkezdődik az új tanév láthatják majd dolgos kezük nyomát az osztályteremben éppúgy, mint az iskola udvarán is, hiszen egy kézműves foglalkozás keretein belül virágültetés és kertgondozás is szerepelt az elvégzendő feladatok listáján.

A nagy melegre való tekintettel egy nap a strandolásról szólt, ahol a kellemes „elfáradás” és a sok-sok játék mellett finomat főztünk és jókat beszélgettünk.

A hét zárásaként egy táborzáró szombati alkalom került megrendezésre, ahol felelevenítettük a hét eseményeit és egy koncertet is meghallgathattunk a Ker-Songs énekegyüttes jóvoltából, akiknek ezúton is nagyon szépen köszönjük a részvételt, és várjuk őket legközelebb is!

A tábor sok-sok élménnyel gazdagította a gyerekeket és minket tanárokat, segítőket is, hiszen a bátorságpróba nemcsak egy-egy játékos feladat elvégzésénél tör felszínre, hanem abban a helyzetben is, amikor rábízzuk Istenre feladatainkat, amelyekkel ellát és megtanít bennünket bízni, hogy a látszólagos nehézségek ellenére is Ő képes mindent a kezében tartani. Hála és köszönet neki, hogy mindent olyan szépen intézett, és sok boldog pillanatot szerezhettünk a gyerekeknek.

 

Csomó Hajnalka
iskolalelkész

Búcsúajándék a ballagó diákok részére

A Nyírmeggyesi Arany János Általános Iskolában idén – hagyományteremtő szándékkal – személyre szabott  ajándékot adott a ballagó nyolcadikos diákoknak a NEEKA alapítvány. Ez az életre szóló útmutató a Könyvek Könyve.

A 40 db egyedi, névre szóló, bőrkötéses Károlyi Bibliát a NEEKA Alapítvány képviselője – Rácz Ferenc testvér és munkatársai adták át a diákoknak és az osztályfőnököknek.

Az alapítvány a szociális feladatai mellett nagy gondot fordít a tanulók testi-lelki  támogatására. Nyári táborokat és kirándulásokat szervez belföldön és határon túlra,  illetve a lelki táplálék esetében nemcsak a ballagó diákokra gondol, hiszen szeptemberben már hagyományosan az elsős nebulók számára is biztosította a tanuláshoz, fejlődéshez szükséges bibliákat a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában.

(gabriel’s)

Tanévzáró és ballagás Tiborszálláson

Júniusban került sor a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola tanévzáró és ballagási, valamint a Tiborszállási Nyitnikék Adventista Óvoda évzáró és  ballagási ünnepségére.

Nyolc nagycsoportos gyermek vett búcsút óvodájától és kezdi meg tanulmányait szeptemberben az iskolában. A „kisdiákokat” az intézmény vezetője, Fenyvesi Ferencné búcsúztatta, majd az óvodások közös évzáró műsorát a ballagó nagycsoportosok búcsúzása követte, amely sokak szemébe könnyet csalt.

Eseménydús évet tudhat maga mögött az iskola is. Sok program és szombati ünnepély megszervezése után egy tanévzáró ünnepséggel zártuk az évet. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Hegyes-Horváth Géza TET elnök, Várhelyi Zoltán, a Mátészalkai Gyülekezet lelkésze, Tulbura Gábor Tiborszállás polgármestere és Hiripi Sándor Tiborszállás alpolgármestere is. Az Igét Hegyes-Horváth Géza tolmácsolta, aki az áldásokról beszélt és kiemelte, hogy milyen fontos részét képezik Isten gyermekei életében az áldások. A végzős diákokat, az iskola tanulóit és vendégeit  Kovácsné Lengyel Andrea, az intézmény vezetője köszöntötte, majd felelevenítettük a tanév élményeit, amelyből jutott bőséggel.

Több új program is otthont kapott az iskolában az elmúlt évben, ilyen például a gombolyagfoglalkozás, a főzőiskola, sportfoglalkozások, kertészeti és családi életre nevelés szakkörök, valamint a gyerekek pénzügyi ismeretekkel is bővíthették tudásukat. Igazgató asszony kiemelte, hogy a programok által sok gyerek nyerhetett új élményeket, amelyek gazdagították életüket. Miután bemutatásra kerültek az év élményei, megkezdődött a végzős diákok búcsúztatása, melynek során minden búcsúzó nyolcadikos tanuló személyre szólóan kapott egy „útmutatást”, egy bibliai idézetet. Igazgatónő emlékeztette a tanulókat, hogy milyen út van mögöttük. A világító lámpás példázatát említette meg búcsúbeszédében, és bátorította a tanulókat, hogy úgy éljenek ebben a világban, mint világító lámpások, akik fényt visznek mások életébe, megmutatják a helyes utat másoknak. Végül az iskola lelkésze, Csomó Hajnalka búcsúztatta a nyolcadikos tanulókat. Az ünnepélyt az iskola énekkara és a diákok versszolgálata színesítette. Több tanulmányi díj került átadásra, illetve a végzős diákok Bibliákkal lettek gazdagabbak, amely számukra is világító lámpás lehet az élet ösvényén.

A nyári szünet újabb élményeket tartogat a diákok és a nevelők számára egyaránt, hiszen több táborban is jelen lesznek résztvevőként. Így élményekkel gazdagabban és pihenten várjuk majd az új tanévet és az új kihívásokat.

 

Csomó Hajnalka
iskolalelkész

Csendes hét Tiborszálláson

Minden ember életében vannak kihívások. Van akinek több, van akinek kevesebb. Végzős hallgatóként nekem talán kissé több jutott így utolsó félévre, de visszatekintve minden egyes perce áldás volt. Idén, január utolsó, illetve február első napjait a Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában töltöttem, mint vendég tanár. Az iskola vezetősége kért fel, hogy az úgynevezett Csendes hét szervezésében, lebonyolításában segítsek.

A Csendes hétről azt kell tudni, hogy ez egy saját kezdeményezése az iskolának. Minden félév első hetében rendezik meg, mindig egy bibliai téma körül forog az egész hét. A mostani témánk a lélek gyümölcse volt. A hetünket egy közös áhítattal kezdtük, ahol együtt volt mind a nyolc osztály és a tanárok is. Nagy kihívás volt úgy beszélni, hogy le tudjam kötni az elsős és a nyolcadikos figyelmét is. Az egész hetet átitatta a lélek gyümölcsének a „képe”. Hittanórákon arról beszélgettünk, hogy miért fontos az, hogy egy erény se hiányozzon az életünkből. Rajzórákon minden osztályban az volt a feladat, hogy egy erényt rajzoljanak le. Informatikaórán számítógépes bemutatót terveztek meg a diákok, ugyancsak az erényekről. Az egész hetet átszőtte a pontgyűjtés, ugyanis egész héten keresztül a lélek gyümölcsének erényeit gyakorolták, és ezt jutalmaztuk különféle matricákkal. Délutánonként számos programot rendeztünk, illetve két délután a felsősökkel beszélgettünk olyan kérdésekről, amikkel hamarosan találkozni fognak. Pénteken rendhagyó áhítattal zártuk a Csendes hetet.

Kihívások mindig is lesznek. Nagyon féltem elvállalni ezt a feladatot, féltem a kudarctól, féltem attól, hogy nem tudok mit adni a gyerekeknek. De valamit megtanultam: ha Isten elhív, és kihívás elé állít, akkor képessé is tesz arra, hogy véghez vidd a rád bízott feladatot. Remélem, mihamarabb találkozunk!

 

Szász Barna Szilárd, ATF HÖK elnök

Adventista tanárok továbbképzése Debrecenben

Arniika Kuusisto tartott továbbképzést az adventista oktatásról Debrecenben május 29-én, hétfőn. Arniika a Helsinki Egyetem adjunktusa, jelenleg az Oxfordi Egyetem kutatója, ahová a Finn Tudományos Akadémia küldte ki ösztöndíjjal egy nagy kutatási projekt keretében.

A Tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskola tanári kara mellett többek között Budapestről és Debrecenből is érkeztek pedagógusok a képzésre.

Arniika izgalmas kutatásokat mutatott be, amelyek többek között a gyermekek identitásának alakulását, a vallási értékek elsajátítását vizsgálták. Az előadásokban részletezve mutatta be az adventista oktatás filozófiáját, illetve annak kulcsfontosságú elemeit.

A finom ebéd és az előadások utáni beszélgetések mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy kellemes közösség alakulhasson ki a nap során.

Hálásak vagyunk Istennek, aki az oktatást is felhasználja fontos eszközként ahhoz, hogy a fiatalokat magához vonzza. „Mikor Isten angyala közölte velem, hogy intézetet kell létrehozzunk a fiatalság nevelésére, láttam, hogy ez lesz az egyik leghathatósabb eszköz, amit Isten arra rendelt, hogy embereket mentsen meg” (Ellen White: Bizonyságtételek. 4. köt. 419. old.).

 

SzE