Bejegyzés

Egy királyfi barátokat keres

 

Gyerektábort szervezni nem könnyű. Sok feltételnek kell megfelelni: személyi, anyagi és tárgyi vonatkozásban egyaránt. Amikor kevés emberrel, nem sok pénzből és kicsi felszereltséggel kell megvalósítani, akkor még nagyobb a kihívás. Isten azonban mindent ki tud pótolni. Ő tud segítőt küldeni Szolnokról, elég lesz a kevés pénz, a 202 Ft/fő/ebéd, és váratlan ajándékokkal segíti a tárgyi feltételek megvalósulását is. Például az egyik napon ugrálóvár és csúszda érkezett nagy meglepetésünkre és a kicsik hatalmas örömére! Jó volt mindezeket megtapasztalni a tiszaburai roma misszióban 2019. június 24. és 30. között.

35 gyereket hívtunk meg, de mindennap 45-50-en jöttek. Ebből 10 fő rendszeresen jár a gyülekezetbe, a többi, tehát a nagy részük olyan ismeretlen gyermek volt, akiket ritkán vagy soha nem is láttunk még eddig, és a legtöbbjük 8-10-12 éves. Három csoportba osztottuk őket. Minden napot közös imával és reggelivel kezdtünk, ezután mi, felnőttek jelmezekbe öltöztünk. Nagy volt a vidámság és a nevetés, amikor megjelentünk a gyerekek előtt! Hétfőtől csütörtökig négy bibliai történetet játszottunk el nekik, és minden egyes alkalomhoz hiténeket is tanultunk.

Hétfőn Dániel és barátai a hatalmas babiloni király fogságába estek, kedden Dániel megfejtette a király álmát, szerdán Dániel barátait tüzes kemencébe dobták a katonák, és csütörtökön szegény Dánielt az oroszlánok közé vetették be.

A délelőtti jelenetek után szívesen oldották meg a feladatokat a gyerekek. Ők egymásnak is sokat segítettek, mi pedig fatallérokkal díjaztuk őket. A tallérokat egész héten lelkesen gyűjtötték, mert tudták, hogy a vasárnapi búcsúbulin majd vásárolhatnak velük.

Pénteken aztán a gyerekek vették fel nagy örömmel a jelmezeket, és ők játszották el a jeleneteket. Szombaton előadták a szüleiknek is, így ők is megtanulták, hogy mennyire valóságos az Istenbe vetett bizalom, és hogy Jézus a nagy Szabadító, akire minden körülmények között számíthatnak.

Olyan jól sikerült a vasárnapi alkalom, hogy nem maradt idő a kötélhúzásra, de elmaradtak más játékok is, úgyhogy ezeket még tervezzük bepótolni!

Egyszer azt hallottuk – miközben sétáltunk az utcán –, hogy az egyik házban ezt éneklik: „Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk…” Később a gyerekek elmesélték nekünk, hogy a szüleiket is megtanították rá. Olyan tapasztalatunk is volt, hogy a szülők eladták a gyerekeik videojátékait, miután elmondtuk nekik, hogy azok mennyire ártalmasak a későbbi jellemfejlődésükre. Egy nagy lepedőre pedig szórófestékkel ráírtuk, hogy „Hetednapi Adventista Egyház”, így a gyerekek és a szüleik is pontosan fognak emlékezni arra, hol töltötték el ezt az Istentől megáldott hetet.

A tábort egyházunk segélyszervezete, az ADRA Alapítvány és a Szolnoki Gyülekezet is támogatta. Köszönjük a testvérek szolgálatát és kérünk benneteket, hogy gondoljatok ránk is imáitokban!

 

Rinkó Sándor, Soós Róbert és a kis tiszaburai roma misszió

Jót tenni megbízatás Istentől!

„Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket megillet, ha hatalmadban van annak megcselekedése” (Péld 3: 27).

 

E bibliavers alapján merész programot álmodott meg a tiszaburai missziós csapat: egy sokoldalú, kültéri jótékonysági programot május 19-ére, egy olyan időszakban, amikor több mint két hétig folyamatos esőzések voltak, szerte az országban. A program tervezésében és  az előkészületekben – a helyi missziós csoporttal együttműködve – részt vállalt a Szolnoki Gyülekezet néhány tagja és ADRA önkéntesek is.

A cél az volt, hogy hatékonyan segítsük a meghívott rászorulókat és egy olyan szeretetteljes,  jótékony eseményekkel tűzdelt napot valósítsunk meg, amelyen a résztvevő gyermekek és felnőttek Istenünk gondoskodó szeretetét tapasztalhatják meg.

Elérkezett a tervezett program napja, amikor az ADRA önkéntesei fodrászkodással, hajvágással, hajápolással szolgálták  a jelenlévőket, valamint édességeket és játékokat osztottak a gyermekeknek.

A Szolnoki Gyülekezet anyagi támogatásának köszönhetően bőséges ebédben volt része minden résztvevőnek,  valamint gyümölcsnek és süteménynek is örülhetett mindenki. A gyermekeknek külön programokkal is készültek a szervezők: volt  bibliai gyermektörténet, lufihajtogatás, arcfestés, focijáték.

Az ADRA ruhaneműt  szállított a helyszínre, így a jelenlévők saját maguk választhatták ki a számukra szükséges, megfelelő méretű darabokat.

A gyülekezeti tagoknak köszönhetően egy könyves asztal szolgálta a lelki útravalót, innen a felnőttek és a gyerekek is hazavihették azt a könyvet, újságot, magazint vagy szombatiskolai füzetet, amely érdekelte őket.

Istenünknek hála, megélhettük azt a csodát, amit reméltünk: sok érdeklődő résztvevővel, gyönyörű, napsütéses kék ég alatt valósíthattuk meg egész napos  tevékenységeinket. A program végére több mint 90 személyt számoltunk össze!

TV-stáb is volt a helyszínen, interjút készítettek a helyi lelkész testvérünkkel, a helyi misszióvezető testvérrel és néhány helyi testvérünkkel is. Felvették a zajló események néhány pillanatát, melyeket a „Sokszínű vallás” keretében, a Duna Televízió május 26-i adásában tekinthettünk meg.

A műsor utólag is visszanézhető a médiaklikk.hu honlapon, és a https://nava.hu/id/3517438/?jwsource=em linken.

Köszönjük az önkéntesek áldozatos munkáját, öröm és felemelő érzés volt egységben munkálkodni a gyülekezeti tagokkal!

 

Lőrincz Melinda

ADRA munkatárs

 

Romamisszió Tiszaburán

A Szolnoki Gyülekezet gondozásában romamisszió zajlik Tiszabuárn. Öten vagyunk megkeresztelkedett gyülekezeti tagok, de a családtagjainkkal, barátkozóinkkal együtt akár húszan-harmincan is összejövünk a péntek esti evangelizációkon vagy a szombatnapokon.

Nagyon szeretjük tanulmányozni a Szentírást az egyre inkább szépülő gyülekezeti épületünkben, ahol emlékezetes karácsonyi ünnepséget szerveztünk a szolnoki anya-gyülekezetünk és az ADRA segítségével. Nagy volt ám a sürgés-forgás!

Az ünnepség alatt kiosztottuk az adományokat, gyülekezeti karácsonyfát állítottunk, amin gyönyörű szép igeversek voltak a díszek, és sütöttünk-főztünk!

Az egyik igevers egy olyan 15 éves fiúhoz került, akit eldobtak a szülei, és az egyik gyülekezeti tagunk vette magához a hat gyermeke mellé, azért, hogy a fiú ne kerüljön be az intézetbe. És tudjátok, mi volt az igevers, amit éppen ő kapott meg? „Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem” (Ézs 49:15). Áldott alkalom volt, és bizony 50-en is lehettünk a kicsiny gyülekezetünkben!

Aztán vittünk élelmiszercsomagokat súlyosan rászoruló családoknak, majd utána gondoltunk egyet, és az egyik gyülekezeti házaspárunk anyagi támogatásával főztünk nekik 130 adag ennivalót. Sőt mivel a gyerekek pampuskát is kértek, ezért a rákövetkező hét vasárnapján sütöttünk nekik 220 db fánkot is!

Egy – három hete született kisbabánkat – rövidesen bemutatjuk Urunknak és reménykedünk, hogy a Szentlélek vezetése által nemsokára keresztelkedik egy fiatal házaspárunk. Eközben sokat imádkoztunk és mindezekért sokszor mondunk hálás köszönetet Istennek.

Nagyon szeretünk énekelni, ezért a 28-as számú hiténekkel búcsúzunk: „Jöjj, mondjunk hálaszót hű szájjal és hű szívvel! Mert rajtunk itt az Úr nagy csodadolgot művel!”

Köszönjük szépen, hogy a közös gyülekezeti szolgálataink örömeit megoszthattuk veletek. A tiszaburai romagyülekezet nevében:

 

Rinkó Sándor

bibliamunkás, ADRA önkéntes

Forgatás a tiszaburai szolgálattevőkkel

A nyár folyamán megkeresett bennünket az MTVA Vallási Főszerkesztőség  szerkesztő-riportere, jelezve, hogy hitéleti tevékenységet szeretne velünk forgatni, illetve kérte, hogy javasoljunk olyan személyeket, akik szolgálnak a közösségekért, akik elmondanák személyes megtérésük történetét.

Több lehetőség közül a TV-stáb a tiszaburai missziómunkát választotta bemutatni, így, az egyeztetések után szeptember 12-én a helyszínre kísértük őket.

A településen heti rendszerességgel megtartott gyermekfoglalkozások vezetőivel: Tyukodi Csaba testvérünkkel és feleségével, Tyukodiné Gecse Klaudia testvérnőnkkel, továbbá a bibliamunkásként dolgozó Rinkó Sándor testvérünkkel készítettek interjút.

Csaba elmondta, hogy mennyire hálás, hogy Urunk életben tartotta őt egy szörnyű autóbaleset után, amikor csak 1% esélye volt a túlélésre.

Isteni csoda, hogy a teljes felépülés megtörtént, és testvérünk határozott célja az, hogy önkéntes szolgálata áldás legyen a környezetében élő embertársai számára, ezért ennek megfelelően végzi szolgálatát és éli a mindennapjait.

Sándor testvérünk kihangsúlyozta az istenfélelem jelentését mint Istenhez való ragaszkodást, és megemlített néhány tapasztalatot, melyeket a településen végzett szolgálata során átélt.

A Duna Televízióban szeptember 30-án sugárzott „A sokszínű vallás” adásának műsora megtekinthető az ADRA Hungary Facebook oldalán, és fent van a www.mediaklikk.hu honlapon.

A Tiszaburai Gyülekezet által felkarolt gyermekek és fiatalok – akik a heti gyermekfoglalkozások rendszeres látogatói – részt vettek az idei ADRA humanitárius élménytáborban is, ahol még közelebb kerültek a Mindenhatóhoz, és megtapasztalhatták gondviselő Istenünk szeretetét.

 

Lőrincz Melinda
ADRA munkatárs

Ruhák Tiszaburára

Márciusban 30 köbméter hollandiai használt ruhát kaptak és oszthattak szét a rászorulók között tiszaburai testvéreink. Ezúttal is köszönjük a támogatást Rácz Ferenc testvérnek!

 

óbkk

Jézus lábnyomán Tiszaburán

A Szolnoki Gyülekezet missziós szolgálatának támogatása

A 4561 főt számláló Tiszaburának halmozottan hátrányos helyzetű, támogatásra szoruló lakossága van, mivel a település lakóinak 90%-a munkanélküli. Számos olyan lakóház van, ahol nincs bevezetett folyóvíz, sőt olyan lakóházak is vannak, ahol elektromos áram sincs. Ilyenben lakik például egy 9 fős család, ahol 7 kiskorú gyermek nevelkedik(!).

Mégis ragyog a fény Tiszaburán, mert valahogy ebbe a kis faluba, amely messze van minden olyan falutól, várostól, ahol adventisták élnek, ennek ellenére eljutott az evangélium. A tiszaburai szórvány gyülekezetben 5 megkeresztelt tag van (ők az elmúlt 10 évben keresztelkedtek), és jelenleg 3 fő készül keresztségre.

A tiszaburai testvérek nagyon aktívan foglalkoznak a gyerekekkel és a rászorulókkal. Minden héten van gyerekprogram a gyülekezetben és a faluban  is.

A karácsony előtti hideg időben testvéreink minden reggel teát főztek és az út szélén forró teát és vajas kenyeret adtak az iskolába menő gyerekeknek.

Az ADRÁ-tól az elmúlt években is kaptunk segélyt, de 2017. december 14-én meglátogattak minket az ADRA munkatársai és néhány önkéntes is. Nemcsak a magyar adrások jöttek, hanem velük voltak a norvég támogatók is.

A gyülekezet babgulyással várta a vendégeket, de természetesen elsősorban a falu nélkülöző lakóira gondoltunk, ezért minden éhes száj kapott friss, meleg ételt.

Ebben a programban 60 család részére osztottunk élelmiszer-egységcsomagokat, karácsonyi ajándékdobozokat, ruhaneműt és játékot. Az ADRA vezetősége felvette a kapcsolatot a helyi Családsegítő Szolgálattal, akikkel hosszú távú együttműködésben állapodtak meg.

Hálásak vagyunk a jó Istennek azért, hogy ott, ahol annyi nélkülözés és nehézség van, „mégis ragyog a fény”.

 

Soós Róbert

Tiszaburai misszió

Kedves testvéreink tovább folytatják Tiszaburán a gyermekfoglalkoztatást, hetente egy alkalommal. A tanulás, olvasás és a játék mellett szintén fontosnak tartják a Biblia tanulmányozását. A közös uzsonnán túl az adományként kapott ruhákat is szétosztják a gyerekek között. Sőt aki különösen ügyes a foglalkozásokon, az külön dicséretet, és ajándékokat is kap.

A legfiatalabbakon túl testvéreink munkálkodnak minden falubeliért is. Az utóbbi, hideg hónapokban több alkalommal szerveztek ételosztást. A meleg tea mellé szendvics és alma járt, nemrég pedig egy nagy adag főtt ételt készítettek, amiből mindenki vihetett haza a családjának.

„Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek. és Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta. Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem; Mezítelen voltam, és felruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám” (Mt 25:34–36).

Isten áldja meg a további szolgálatukat!

óbkk

Napközis tábor Tiszaburán

Július 17. és 21. között napközis gyermektábor volt Tiszaburán Zámbó Zoltán lelki vezetésével, valamint a helyi testvérek aktív részvételével és közreműködésével. Ötven gyermeknek volt lehetősége a programban részt venni a nyertes ASI pályázatunk és a Szolnoki Gyülekezet révén.

A bibliai foglalkozások mellett volt lehetőség a kézműveskedésre, játékra, és valamennyi résztvevő kapott meleg ebédet is, ami ott egyébként nem természetes és magától értetődő.

Nagyon sok szép tapasztalattal gazdagodtak a résztvevők, jövőre is szeretnénk megszervezni ezt a tábort. Addig is rendszeresen folynak szerdánként a gyermekfoglalkozások, most már általában korcsoportok szerinti bontásban. Kérjük, hogy imáitokkal is támogassátok ezt a szolgálatot ebben a nehéz közegben!

 

óbkk

Tiszaburai szolgálatok

A Szolnoki Gyülekezet misszióterületén, Tiszaburán is zajlik tovább az élet. A gyülekezet presbiterei és néhány lelkes testvér minden csütörtökön tartja tovább a bibliaórákat, egyre nagyobb érdeklődéssel. Mióta a szerdai gyermekfoglalkozások is újra beindultak, egyre több gyermek is megjelenik a csütörtöki és szombati alkalmakon is.

A helyi közösségépítés szempontjából a legnagyobb lépés talán az volt, hogy március 24-én a Gyermek Egészségügyi EXPÓ-val ellátogattunk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által fenntartott Tiszaburai Általános Iskolába. A harmadik és negyedik évfolyamból mintegy 50 diák vett részt az alkalmon. A nyolc állomáson testvéreink segítették a gyerekeket, hogy játékosan megismerjék az egészséges életmód alapelveit. A csoportokat az oktatók mellett a helyi gyülekezetbe járók is segítették. Nemcsak jót játszhattak és ismereteket szerezhettek, hanem valamennyi állomáson várta őket egy-egy apró meglepetés (labda, lufi, alma, víz, ízletes multivitamin stb.) Élményekkel és izgalmakkal teli két órát tölthettünk együtt, és várhatóan máskor is ellátogatunk majd az iskolába.

Helyi testvéreink, Tyukodi Csaba testvér és felesége, Klaudia fáradhatatlanul munkálkodnak: minden szerdán gyermekek seregét tanítják Jézus követésére. Az iskolában tett látogatásunk óta megemelkedett a résztvevők száma (30-60 fő). A bibliai történeteken túl éneklés, sport-, kézműves foglalkozások és játék is van, végül mindenkit tele hassal engednek haza. Alkalmanként a gyermekek is kapnak ruha- és cipőadományokat, de a szükség jóval meghaladja a lehetőségeinket. Több tehetséges gyermek is van Tiszaburán, az ő előrehaladásukat is szeretnénk támogatni gyülekezetünk folyamatos jelenlétével.

Több alkalommal volt tartós élelmiszer- és ruhaosztás a felnőttek között is az ADRÁ-nak, a szolnoki gyülekezetnek és más testvéreknek köszönhetően. A településen élők nagy ínségben szenvednek mind fizikai, mind lelki téren. Sokan nyitottak, bizonyos mértékű hittel is rendelkeznek, nagyon igénylik a jelenlétet és a pásztorolást. Segíteni szeretnénk azt, hogy ne csak ebben az életben reménykedjenek, hanem új céljuk legyen: az örök élet. Örömmel tapasztaljuk Isten áldását a misszióban, és bízunk a további vezetésében!

-óbkk-

100 gyermek öröme

December 6-án „kibővített gyermekfoglalkozást” tartottunk, amikor több mint 100 gyermek és mintegy 20 felnőtt gyűlt össze Tiszaburán. Közös énekléssel fogadott a csapat, néhányan pedig szavaltak azok közül, akik rendszeresen részt vesznek alkalmainkon. 

A lelkész rövid bibliai gondolatai közben többször elhangzott a „Jézus szeret minden kicsi gyereket” című ének, ezt mindenki jól megtanulhatta. Megszámoltuk magunkat, aztán székek híján a kisebbek a földre ültek. Mindenki kapott egy szendvicset a helyi testvérek jóvoltából. Kisvártatva megérkezett a Mikulás is, a csoport pedig még inkább felélénkült, mert senki sem szeretett volna kimaradni az ajándékosztásból.

Előkerült egy vadászkürt is, amit néhányan már ismertek, ez kísérte a jól ismert dalt, majd elkezdődhetett a csomagok osztása. Először egy Ajándék GLOW füzetet kaptak, majd a nagy piros csomagot gyümölcsökkel, müzli szelettel, sós kukoricapehellyel és pár szem szaloncukorral. Az elégedett apróságok mosolyogva távoztak, néhányan szüleikkel együtt.

Testvéreinkkel és a helyi érdeklődőkkel még visszamaradtunk egy hálaadásra, énekeltünk és beszélgettünk a homokra és kősziklára épített ház példázatáról. Bízunk benne, hogy ez az alkalom is segít abban, hogy a megajándékozottak megnyissák szívüket Isten előtt, és elfogadják az Ő legnagyobb Ajándékát, Jézust.

Ócsainé B. Klára