Bejegyzés

Életmódtábor Parádon

Húsz év nagyszerű, az őrségben megrendezett táborok után (1997–2017) idén más helyszínt kerestünk, ahol szintén megvannak azok a lehetőségek, amik a megújulást, életmódváltozást segítik elő. Így esett a választás Parádra, ahol július 31. és augusztus 5. között egy csodálatos hat napot tölthettünk el, kitűnő környezetben, 28-an. A résztvevők Bázeltől (Svájc) Tiszavasváriig, az ország különböző pontjairól érkeztek, és külön öröm volt, hogy közülük 18-an előadásokról jelentkeztek a táborba.

Az érkezés után már szinte az első este összebarátkoztunk egymással és másnap, az első kiránduláson már egy nagy családként vettünk részt. A lelki gondolatok reggel és este Szigeti Jenő lelkész testvér vezetésével zajlottak, amelyen valamennyien részt vettünk, mert megújulásra érkezett mindenki. A tiszta levegő, a napfény, a mozgás, a hajnali és délutáni gyalogtúrák a Mátrában (eljutottunk a híres recski táborhelyre is, ami ma már történelmi jelentőségű, hisz 1950-53 között politikai elítéltek voltak ott, de a Siroki várat is megmászta apraja-nagyja), a táj csodás panorámája és a másikra való odafigyelés is fontos volt számunkra.

Csütörtökön este a Kolozsvárról érkezett több mint húsz fiatallal tartottunk közös áhítatot, melyben az ismerkedés és a tapasztalatok megosztása is helyet kapott. A szombati összejövetelen az abasári testvérekkel kiegészülve 32-en voltunk, akik sok gyümölcsöt hoztak a táborozóknak, ezért az ő és a vendéglátó Jenei házaspár áldozatkész vendégszeretetét barátkozóink is elismerték.

A tábor búcsúestjén a barátkozóink kérésére megígértük, hogy tábortalálkozót szervezünk Kecskemétre október 19–21. között.

Köszönjük a segítőknek és különösen Teremtőnknek, hogy van még alkalmunk bizonyságot tenni az Ő szeretetéről, amit mások felé is sugározhatunk. Isten áldjon meg minden igaz szívű keresőt!

 

Hoffer Zoltán

A gyógyító Jézus

Bibliatábor Miskolcon

A miskolci Füzes utcai gyülekezet 2. alkalommal rendezte meg ezt a felejthetetlen élményt nyújtó tábort. Az idén is nagy létszámmal jelentkeztek résztvevők, hiszen 18 főnek örvendhettünk, ami különböző korcsoportú ( 6-13 éves korig) gyermekekből tevődött össze.

Az elméleti anyagot Jézus gyógyításai témája adta. Mindennap 1-1 történetet dolgoztak fel, melyet megelevenítve el is játszottak az áhítatokon.

Napjaikat színessé tették a kinti és benti programok. A gyülekezet udvarán lehetőség volt pingpongozásra, focizásra és a nagy medencében fürdőzésre is. S mivel nagyon jó volt az idő, ezt ki is használták a gyerekek.

Végtelenül élvezték a kézműves foglalkozásokat. Ezek között szerepelt agyagozás, ahol kaspók, tálak születtek kezeik nyomán. Volt gipszfestés, fonás rafiából, amely során díszek, karkötők stb. készültek. Játékos angoltanulás is színesítette napjaikat.

A mindennapi tevékenység része volt az énektanulás is, melyet Csaba bácsi gitárkísérete tett még élvezetesebbé.

A programokat tarkították a kirándulások, az élvezetes Kaland-parki túrák, bingó-hintózás Tapolcán, Népkerti játszótér, s az egész csúcspontja a Miskolcon tett kincskereső túra játékos feladatokkal.

Mindehhez az erőt Kati néni finom, gyerekbarát főztje biztosította, amit nem győztek dicsérni.

Természetesen a fantasztikus esti beszélgetések sem maradhattak el.

Mivel a tábor úgy lett meghirdetve, hogy a gyerekek addig szerzett zenei és elméleti ismereteit itt bővítik, így zárásként gyerekszombatot tartottak, ahol az egész héten tanultakat bemutathatták a szülőknek, nagyszülőknek, vendégeknek. Az egész program koronája az volt, hogy sok nem adventista gyerek is volt közöttük, akiknek a hozzátartozói eljöttek szombaton. Nagyon jó tapasztalattal távoztak, ami erőt adott a folytatáshoz, hogy ez a szép feladat hagyománnyá váljon.

Fekete Istvánné

 

Kapcsolódj! – Ifjúsági tábor

Zsúfolásig megtelt fiatalokkal a bózsvai táborhely július 8–15. között, akik a legnagyszerűbb lehetőségét választották annak, hogy egy héten át megtapasztalják Isten közelségét, az együttlét örömét, a kapcsolatok áldását egy sokszínű programsorozat váltakozásában, amely lehetőséget adott a feltöltődésre, játékra, kikapcsolódásra, kapcsolatépítésre, áhítatra, imádatra, Isten dicsőítésére egyaránt. Isten gondoskodását megtapasztaltuk mindennap, és azért imádkozunk, hogy ezzel a táborral is váljon valóra Isten terve minden résztvevő fiatalnak az életében.

Ez a tábor nem valósulhatott volna meg a szervező és a résztvevő fiatalok nagyszerű közössége nélkül. Köszönjük!

 

kp

Nyár, szünidő, Bibliatábor

Az elmúlt évek tapasztalatain felbuzdulva, idén a győri körzetben már két helyszínen szerveztünk egyhetes szünidei napközis bibliatábort 6-14 éves gyermekek számára. Sopronban július 2–6. között a GYSEV ismét bérmentesen biztosított helyet a tábornak, ahol az ismeretségi körünkbe tartozó 14 gyermekkel vettük át Mózes, a kivonulás, a Tízparancsolat és a kémek történetének tanulságait. Héderváron pedig július 16–21-ig a helyi Általános Iskolában, Dániel és társainak hitét, kitartását és Nabukodonozor álmát ismerhette meg az első Kincskereső Szünidei Bibliatábor 22 résztvevője.

A bibliai történeteket drámapedagógiai módszerrel dolgoztuk fel. Emellett volt sok játék, vetélkedő, sorverseny, kirándulás Kőszegre és Zircre, és megismerhettük a soproni rendőrség, illetve Héderváron a tűzoltók munkáját is. Majd mindkét tábort ünnepéllyel zártuk, ahol a gyermekek énekekkel színesítve mutatták be a szülőknek a héten tanultakat.

A mosolygós arcok, a sok nevetés, a megannyi pozitív visszajelzés arra ösztönöz, hogy egyrészt mi magunk tovább folytassuk e gyermekekért és családjaikért végzett szolgálatunkat, másrészt mindenkit bátorítsunk ilyenfajta magvetésre, tudván, hogy ez a munka nem hiábavaló (1Kor 15:58).

TSZ

Szünidei Bibliatábor – Balatonlelle

2018 június 25–július 1.

Te már hallottad? Az Afrikából visszatérő madarak azt csivitelik, hogy látták a Fekete gyöngyöt Magyarország felé közeledni, a fedélzetén Jack Szpenót kapitánnyal. Egyesek még egy kincses térképet is látni véltek a kalózkapitány kezében, ami Balatonlellét ábrázolta!

Mindig is tudtuk, hogy egyszer el fog jönni az értékes kincsért, de most elérkezett az idő! Kíváncsi vagy, hogy mi lehet az a kincs, ami ott lapul a ládában, amit a kapitány személyesen jön el megkeresni? Ha elmúltál már 6 éves, de nem vagy még 15, akkor csatlakozz te is a kincskeresők népes táborához!

De ne feledd, a kincskeresők élete nem gyerekjáték! Mindennap behatóan tanulmányozzák a kincses térképet (délelőtti bibliai foglalkozások), majd nem mindennapi körülmények között (hőség) elindulnak szerencsét próbálni, miközben a többi kincskeresővel összefogva megküzdenek Szpenót kapitány kalózaival (számháború, élőtársas), a Balaton éhes cápáival (akadályversenyek a vízben), és maguk is hajóra szállnak (péntek esti hajókázás a Balatonon). Miután pedig lemegy a nap, kalandos kincskereső történetekkel szórakoztatják egymást (esti áhítat).

Ne feledd: jelentkezni június 15-ig vagy a szálláshelyek beteltéig lehet a www.adventista.hu honlapon a jelentkezési lap kitöltésével! (Az építkezés miatt az idén kevesebb a férőhelyek száma. Lehetőség van viszont sátorozni [saját, hozott sátorral] vagy egy közös nagy sátorban megszállni [külön a fiúk, külön a lányok].) Egy időben kérjük fizess be 14 000 forint előleget a következő számlaszámra: OTP Bank 11742331-20008134-00000000 (kedvezményezett: Hetednapi Adventista Egyház). A közlemény rovatba írd fel a neved és az SZBT szót! A befizetést igazoló másolatot a következő e-mail címre küldd el: Mihalec Dóra, gyermekszolgalatok@gmail.com. A tábor teljes összege 28 000 forint, ami a szállást, az étkezést, valamint a tábori programok költségeit tartalmazza.

Mivel a kincskeresők bátor emberek, minden körülménnyel dacolnak, ezért szülőket NEM fogadunk.

 

Mihalec Dóra

osztályvezető

Könyvevangélista és Glow-missziós Tábor

2017. június 21–25. között a Balatonlellei Adventista Konferenciai Központ adott helyet a Könyvevangélista Tábornak. Mintegy másfél évtizede annak, hogy a könyvevangélista szolgálat a megváltozott külső lehetőségek és belső okok miatt szünetelt. Gyurkó János testvérünk, az országos könyvevangélista-vezető kezdeményezésére fogott össze az Advent Kiadó és a Glow-misszió, hogy egy olyan helyen indítsunk el missziómunkát, ahol a gyülekezet örömmel fogadja és bizonyosan folytatni fogja. Így esett a választás Siófokra.

A Siófoki Gyülekezet Egészségexpó szervezésével készítette fel a várost a könyvevangélista szolgálat befogadására. Mint arról testvéreink beszámoltak, sok meghívó és szórólap talált gazdára még a könyvevangélisták és a Glow-misszió munkásainak megérkezése előtt. Isten egészen különlegesen irányította az eseményeket és indította a technikai lebonyolításba segítő testvéreket. Mind a szórólapok és a meghívók idejében való megérkezése, mind a könyvárusítás lehetősége, de a zárókoncert helyszínéül a Siófoki Önkormányzat részéről kijelölt Fő téri esemény is egy-egy csoda volt számunkra. Térkép alapján osztottuk fel a város bejárandó utcáit, tereit, miközben a Hajóállomás legforgalmasabb részén állíthattuk fel a könyves standunkat. Ennek a helynek az érdekessége volt, hogy noha nagyon forgalmas helyen kaptunk könyvárusításra területet, a hajóra igyekvő emberekkel utazó gyerekek érdeklődése volt a nagyobb a könyveink iránt. Közben azért kialakultak nagyon mély, komoly beszélgetések több értékes emberrel.

A Glow-füzetekből több mint 10 000 db talált gazdára. A nyár nagyon forró volt, és ezen a héten is 30 ℃  feletti hőséget mértek. A csapat (huszonhárom lelkes testvér, köztük gyerekek is) azonban nem hátrált meg. Lettünk volna többen is, csak sajnos a kora nyári időpont miatt a Glow-misszió mellett elkötelezett fiatal főiskolás, egyetemista testvéreink még javában a vizsgák idejét élték.

Hosszú, de érdekes élménybeszámolót lehetne összeállítani a rendkívüli beszélgetésekből, amelyek szintén a Gondviselő jelenlétét mutatták. Egyet emelnénk ki: A záróhangversenyre egy épp csak csoszogni tudó, félig vak, idős hölgy is eljött (a legmelegebb nap volt, 36 ℃ volt árnyékban!). Amikor a könyvevangélista vezető kedvesen megszólította, elmondta, mennyire boldoggá tette a meghívó, mert azt olvasta: a Nágocsi Gyülekezet és a Ráckevei Gyülekezet összevont kórusa énekel. Ő Nágocson élt, amíg beteg nem lett, de aztán be kellett költöznie Siófokra. Így elszakadt azoktól az adventistáktól, akik neki olyan sokat segítettek, név szerint megemlítette Kiss Szilveszter testvért. Amikor Gyurkó János testvér rámutatott a kórusban éneklő Szilveszterre, és elmondta, hogy ő most Nágocs polgármestere, a néni nem tudta a könnyeit visszatartani. A végén pedig egy meghitt beszélgetés következett a két fél között.

Ám nemcsak idős emberek voltak nyitottak, hanem több fiatal is szívesen beszélgetett munkatársainkkal.

Hálásan emlékezünk meg a két gyülekezet énekkaráról, az Advent Rézfúvósokról, akik igen messziről jöttek el, hogy a szolgálatukkal segítsék a könyv- és glow-missziót. Molnár Miklós testvérünk mondta el az összekötő szöveget és mutatta be egyházunkat a téren több hullámban megálló mintegy 200-300 érdeklődőnek. Szeretnénk kifejezni köszönetünket két, külföldről érkezett testvérünknek: Balla Loránd testvérnek a Hetednapi Adventista Egyház Román Uniója könyvkiadásért felelős vezetőjének, aki a képzést, az áhítatokat és a szombati prédikációt tartotta, emellett a neki osztott párral járta a várost hét közben. Stefán Mede testvér pedig a Csehszlovák Unió szlovák területéről volt jelen, aki a Szlovákiában élő körülbelül 700 000 magyar nemzetiségű lakosság körében az egyetlen magyar nyelvű könyvmisszionárius. Kissné Benkő Tündének és a Siófoki Gyülekezetnek a városért végzett lelkes munkája bizonyosan kedves az Úr előtt. Nekik nagyon sok köszönhető: a helyszínek lekötése, tárgyalás a város vezetőivel, és egy nagyon kedves vendégfogadás a szombati koncert végeztével. A szombati eseményt is megnézhetik kedves Testvéreink az Adventvideo.hu-n. Kívánjuk, hogy Isten áldja meg gazdagon a folytatást!

az Advent Kiadó munkatársai

Soli Deo Gloria Egyházzenei tábor Bózsván

Különleges alkalom volt egyházunk zenei életében a július 30. és augusztus 9. közötti időszak, amikor immáron másodjára sikerült megszervezni egyházunk zenei táborát. Kezdetben a résztvevők száma körülbelül 40 fő volt, de a tábor végére mintegy 170-en dicsőítettük Istent.

Az énekkar és a zenekar munkájába számos zenebarát is bekapcsolódott: műkedvelő amatőrök, zenét tanuló diákok és hivatásos zenészek is. A családdal érkező táborozók közül a gyerekek is rendszeres résztvevői a tábor végén megtartott koncerteknek. Az idén is énekeltek a kórusban egy műsorszám erejéig. Említésre méltó, hogy nagy létszámban voltak jelen olyan zenészek is, akik nem egyházunk tagjai, így táborunk egy nagyszerű missziós lehetőségnek is tekinthető.

A cél egy komolyabb, nagyobb szabású egyházzenei mű megszólaltatása volt. A tábor fő műve Mendelssohn: Illés oratóriumának egy keresztmetszete volt, melyet nagy örömünkre Gál Tamás, Liszt-díjas érdemes művész dirigált. Az említett oratórium mellett még három kórusmű hangzott el zenekari kísérettel, egy zenekari mű, valamint egy szólóének. Táborunkban működött fúvószenekar is, melyben ugyancsak részt vettek a legkisebbek is.

A tábor végén két koncertet tartottunk. Az elsőt Sátoraljaújhelyen, ahol mintegy 100-an voltak jelen. A helyi televízió felvette az egész koncertet, és műsorra tűzte, valamint lehetőség volt kamerájuk előtt arra, hogy néhány gondolat erejéig bemutassuk a tábor szakmai programját. A második hangversenyt Gödöllőn sikerült megszervezni, a Gödöllői Királyi Kastély lovardájában. Az elhelyezett 400 szék közül valamennyi megtelt. A fő művet mindkét alkalommal igei gondolatokkal vezettük fel. Ezt a szolgálatot Kormos Erik, a Sátoraljaújhelyi Gyülekezet lelkipásztora, valamint Ócsai Tamás unióelnök testvér látta el.

A koncertek műsora és a tábori áhítatok témái is kapcsolódtak a reformáció 500. évfordulójához. A tábor reggeli előadásainak címe: Sola Scriptura, Sola Gratia, Sola Christus, Sola Fide, Soli Deo Gloria.

A hangversenyek nyitó kórusműve pedig Johann Sebastian Bach: Erős vár a mi Istenünk volt, a 80. Reformáció kantáta záró korálja, melyben gyermekeink is énekeltek, valamint a szimfonikus zenekar előadásában Felix Mendelssohn: Reformáció szimfónia 4. tételéből hangzott el az a részlet, mely az ismert koráldallamot idézte fel.

Nem felejtkeztünk el a jótékonyságról sem. Az ADRA és a helyi gyülekezetek közreműködésével mindkét városban a helyi mentőállomás javára történt gyűjtés. Sátoraljaújhelyen 156 000 Ft, Gödöllőn pedig 609 000 Ft gyűlt össze.

Egy ilyen alkalom csak a jó Isten segítségével és sok ember összehangolt, áldozatos munkája során jöhet létre. Így Isten iránti hálám mellett köszönettel tartozom mindazoknak a testvéreknek, akik valamilyen formában azon munkálkodtak, hogy ez a több mint 20 éves múlttal rendelkező érték megmaradjon és tovább fejlődjön.

 

Pörneki Attila

zenei vezető

Napközis tábor Tiszaburán

Július 17. és 21. között napközis gyermektábor volt Tiszaburán Zámbó Zoltán lelki vezetésével, valamint a helyi testvérek aktív részvételével és közreműködésével. Ötven gyermeknek volt lehetősége a programban részt venni a nyertes ASI pályázatunk és a Szolnoki Gyülekezet révén.

A bibliai foglalkozások mellett volt lehetőség a kézműveskedésre, játékra, és valamennyi résztvevő kapott meleg ebédet is, ami ott egyébként nem természetes és magától értetődő.

Nagyon sok szép tapasztalattal gazdagodtak a résztvevők, jövőre is szeretnénk megszervezni ezt a tábort. Addig is rendszeresen folynak szerdánként a gyermekfoglalkozások, most már általában korcsoportok szerinti bontásban. Kérjük, hogy imáitokkal is támogassátok ezt a szolgálatot ebben a nehéz közegben!

 

óbkk

Ifi tábor

Idén voltam először az Ifi táborban, melyet július 2–9. között rendeztek Bózsván. Amikor megérkeztem, rögtön megfogott a környék szépsége. Arra gondoltam, hogy Bózsva a lehető legalkalmasabb hely arra, hogy Istennel egy kis időt tölthessek ebben a táborban. A tábor egyszerűsége számomra igazán otthonossá tette a helyszínt. Különösen tetszett, hogy igen sok állat vett körül minket, akik a táborhoz tartoztak. Mivel a nagypapám is állatokat tart, nagyon pozitív benyomást keltett bennem az állatok közelsége. Egyik délután kaptam is a lehetőségen, és elmentem lovagolni. De ez csak egyike a sok élménynek, amikről most szeretnék beszámolni.

Az ifi tábor egy olyan fiataloknak szóló tábor, ahol lehetetlen unatkozni. Én úgy mentem oda, hogy csak néhány ismerősöm volt ott, mégis szinte esélyem nem volt rá, hogy egyedül érezzem magam, vagy ne ismerjek meg új embereket. Mindig volt valami szuper program.

Délelőttönként nagyszerű áhítatokon vehettünk részt, majd az áhítat után mindenkinek volt lehetősége kiválasztani egy-egy témát, így csoportos beszélgetések alakultak ki. Nekem ez volt a kedvenc programom, mivel családias légkörben jöttek létre őszinte beszélgetések.

Délutánonként a szervezők izgalmas programokkal kedveskedtek nekünk, mint például várlátogatás, sport délután, kisebb-nagyobb túrák, izgalmas vetélkedő a faluban. Úgy gondolom, sportkedvelő ember vagyok, de az ifi tábor sport délutánja számomra is meglepetés volt. Igazán vicces játékokat próbálhattam ki. Csakhogy felkeltsem az érdeklődést, elárulom a játékok nevét: frizbi-foci, alibaba, kézi-foci, bakancsos bika, de ha valaki igazán kíváncsi, az jöjjön el és próbálja ki őket! Nem fog csalódni.

Esténként újra összegyűltünk a nagysátorban, összegeztük a napot, és végignéztük a nap folyamán készült fotósorozatot. Ezután a saját csoportunkhoz mentünk, ugyanis mindenki be volt osztva egy-egy csoportba. Ott a csoportvezetőktől függően vagy beszélgetés alakult ki, vagy szuper játékokat játszottunk. Volt olyan este, hogy külső helyszínen töltöttük ezt az időt. Vittünk pokrócokat, figyeltük a csillagokat, és kint a szabadban játszottunk.

Azt gondolom, jól tettem, hogy részt vettem ebben a táborban. Új barátságokkal és nagyszerű élményekkel, emlékekkel lettem gazdagabb. Biztos, hogy jövőre is megyek!

 

Kiss Laura

Cserkészportya Sárpentelén

A székesfehérvári cserkészek első önálló portyáját tartottuk meg 2017. augusztus 28. és 29. között.

Nem messze Székesfehérvártól, a Sárpentelei parkerdő mellett, egy cserkészparkban töltöttünk két napot. Huszonegy cserkész és cserkészjelölt vett részt a programon, többen, mint vártuk volna. Jó páran az utolsó napokban, sőt a portya első napján jelezték, hogy még ők is szeretnének eljönni. Néhányan az első cserkészélményeiket szerezhették meg.

A hétfői napon a sok játék – méta, számháború és frizbifoci – között a hála fontosságáról beszélgettünk, majd a tájékozódásról és iránytűhasználatról tanultunk. Este pedig egy tábortűz mellett élhettük át a múlt napjait, majd sátrainkban – a bátrabbak a szabad ég alatt – tértünk nyugovóra. Kedden közös tűzrakás és főzés várt bennünket. Az elmaradhatatlan játékok mellett megtanultuk, hogy Istennél nincs lehetetlen, majd ezt egyből megtapasztalhattuk a gyakorlatban egy eltűnt bicska megtalálásán keresztül. Délután bár kifáradva, de élményekkel telve tértünk haza, várva a következő alkalmat, hogy együtt lehessünk.

Isten több formában is megmutatta hatalmát, az időnk csodás volt, az erdő festői és nem szenvedtünk hiányt semmiben. Hála legyen érte Neki!

 

Rajki János

Képeket készítette: Tóth Eszter