AdventInfo

„Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szentlélekkel keresztel titeket.” (Márk 1:8) 2016 decemberében egy újabb lélek döntött teremtője, Isten mellett. Dr. Rákóczi Attila hosszú évek óta jár a Hetednapi Adventista Egyház Kétegyházi Gyülekezetébe. Régóta tanulmányozza a Szentírást és igyekezett Isten tanításai szerint élni. A nyáron határozta el magát végérvényesen abban a tekintetben, hogy Urát, Teremtőjét egy örök életen át kívánja szolgálni.  2016. december 17-én a Gyulai Gyülekezet imaházában felesége, kislánya, családja és a gyülekezet előtt megvallotta a hitét, és megtette a keresztségi fogadalmat. Megható volt látni, ahogyan Attila tanárnője (Kovácsné Mokán Kornélia) kiált a gyülekezet elé, és méltatta Attila jóságát, emberiességét, szorgalmát, és egy szép útravaló versel szolgált, könnyeivel küszködve. Ezúton is megköszönjük a Gyulai testvéreknek, hogy befogadtak és szolgáltak. Köszönjük Hraboszkyné Nelli hegedűszolgálatát, „Ha szívemben Istennek békéje él”, a kórus szolgálatát, a versszolgálatokat. Egyszerűen mennyei volt… A keresztelő-medencéhez felesége kísérte, a keresztelővízben Marik András testvér, keresztségi felkészítője, a gyülekezet presbitere várta. A keresztvízből történő kiemelését követően új emberként, teljes szívvel és lélekkel adta át magát a teremtő Istennek. Kérjük az Urat, segítse őt abbéli elhatározásában, hogy örökké tartson a hűsége!

Marik András 

Keresztség Gyulán

2016 decemberében egy újabb lélek döntött teremtője, Isten mellett. Dr. Rákóczi Attila hosszú évek óta jár a Hetednapi Adventista Egyház Kétegyházi Gyülekezetébe.

Long right arrow Read More

Két hétvége, hat koncert!

Zsúfoltra sikeredett az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes decemberi hónapja. Két hétvégére hat zenés evangelizációt sikerült megszervezni. Isten Igéjét minden alkalommal Molnár Miklós lelkész testvérünk szólta, aki az első advent örömüzenetét összekapcsolta a dicsőséges második advent reménységével.

Long right arrow Read More

Lelkészi meghatalmazás a kecskeméti körzetben

Ünnepélyes alkalomra gyűltünk össze közelebbről és távolabbról 2016. december 17-én a kecskeméti adventista kápolnában. Árvai Pálma lelkészi meghatalmazással lépett abba a szolgálatba, melyre Isten hívta el őt.

Long right arrow Read More

Gyermekek a gyermekekért

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Gyermekek a gyermekekért koncert a Csemete Gyermekkórus és Csengettyű Zenekar szervezésében.

Long right arrow Read More

Karácsonyi koncert Lovasberényben

December 17-én két helyszínen is karácsonyi koncertet tartottunk. Az egyik helyszín a gyülekezet kápolnájában, míg a másik a helyi idősek otthonában volt.

Long right arrow Read More

Adventi missziós szombat Sátoraljaújhelyen

December 17-én rendkívüli missziói alkalomra került sor Sátoraljaújhelyen, illetve Sárospatakon. Szeptember 23-án egy sajnálatos balesetben elhunyt Soós Dávid, a Sárospataki Református Gimnázium 16 éves diákja.

Long right arrow Read More

Ünnepi programok Szolnokon

December 20-án „Kis karácsony, nagy karácsony… – Ünnepvárás sok zenével” című programmal vártuk az Ellen Gould White Életreform klub résztvevőit. Rendhagyó alkalmunkon ifj. Ócsai Imre lelkész és családja ének- és zeneszolgálatokkal készült, egyúttal egy kisebb…

Long right arrow Read More

„Isten iránti hálával…”

A decemberi év vége csupán egy emberi határvonal, nincsen semmilyen bibliai gyökere, mégis alkalmas arra, hogy kicsit számot vessünk és tervezzünk.

Long right arrow Read More

Isten Hídembere – Hinni tanít

Az Adventista Teológiai Főiskola nemzetközi tudományos konferenciát rendezett dr. Szigeti Jenő 80. születésnapja alkalmából 2016. december 12-én „Isten Hídembere – Hinni tanít” címmel. Az előadók és a több mint kétszáz meghívott közül sokan érkeztek külföldről,…

Long right arrow Read More

A fiatalok helyzete kulcsfontosságú

Interjú Palotás Kristóffal, akit a Plenáris Unióbizottság 2016. november 25–27. ülésén az Ifjúsági Osztály vezetőjévé választott.

Long right arrow Read More