AdventInfo

Ünnepélyes orgonazenére vonultak be a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Tanácsának tagjai és doktorjelöltjei az egyetem Dísztermébe 2019. november 28-án. Három PhD doktorjelölt tette le fogadalmát és két habilitált doktor kapott díszoklevelet, köztük dr. Tokics Imre, a Hetednapi Adventista Egyház felszentelt lelkésze és az Adventista Teológiai Főiskola Ószövetségi Tanszékének vezetője és Tudományos Tanácsának elnöke.„A habilitációs dolgozat megvédése 2019. június 28-án megtörtént. A habilitáció magas szintű tudományos életpálya eredménye, a tanári kollégák között és a családom előtt, s az egyházam javára ez óriási előjog, hogy átvehettem a habilitációs oklevelet. Mindezért tehát egyedül Istené a dicsőség” – nyilatkozta dr. habil. Tokics Imre.A Hittudományok tudományágban megvédett habilitációs értekezés témája: „A jajin (bor) hatása a bibliai kultúrákra és a Tanakh szövegére.” A 226 oldalt magában foglaló monográfia bemutatja többek között a bor mint szőlőital és a Biblia kapcsolatát, a szőlőkultúrát az ókori Izraelben, a bor kifejezés értelmezését a nagypróféták könyveiben.„Ez nem egy út vége, egy életmű lezárása, hanem elkötelezettség arra, hogy a felavatott doktorok a tudományos pályán maradjanak” – hangsúlyozta prof. dr. Kustár Zoltán, az egyetem rektora.Prof. dr. Fazakas Sándor a Doktori Tanács elnöke kiemelte: „A doktorképzés mind az egyetem, mind a doktorrá avatott személyek részére nagyon értékes. Hihetetlen érték születik egy ilyen tudományos munka után, s ezzel is kapcsolódunk a Tudomány Ünnepének mottójához: »Értékteremtő tudomány«.”Az intézményben minden év novemberében, a Magyar Tudomány Ünnepének programsorozata alkalmával avatnak doktorokat.Habilitált doktorrá avatták még dr. Pecsuk Ottó tanár urat, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusát, a Magyar Bibliatársulat főtitkárát is.„A habilitáció, illetve a habilitálás a PhD-tudományos fokozatot követő cím megszerzése. A habilitációs oklevél az egyetem által adományozható legmagasabb képesítést, a »venia legendi«-t azaz a szabad kurzushirdetési jogot jelenti… A felavatott habilitált doktor kimagasló szakmai teljesítménnyel és vezető oktatói alkalmassággal rendelkezik …  A habilitálás tehát azon folyamat, melynek során a doktori (PhD-)fokozattal rendelkező oktató egy habilitációs pályázati anyag benyújtását és elbírálását követően, a habilitációs bizottság … előtti két nyilvános előadás megtartásával – melyet idegen nyelven is prezentálnia kell – tanúságot ad oktatói rátermettségéről, szakmai és tudományos tevékenységéről, igazolja feddhetetlenségét, tudományos alkotó munkájának eredményeit és bizonyítja előadókészségét.”  (https://hu.wikipedia.org/wiki/Habilit%C3%A1ci%C3%B3)A Hetednapi Adventista Egyház gyarapodott azzal, hogy Hittudományok tudományágban elsőként dr. Tokics Imre testvér szerezte meg ezt az egyetemi elismerést. (SM)[av_gallery ids='7232,7233,7234,7235,7236,7237,7238,7239,7240' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']

Habilitált doktorrá avatták dr. Tokics Imre főiskolai tanárt és lelkészt

Ünnepélyes orgonazenére vonultak be a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Doktori Tanácsának tagjai és doktorjelöltjei az egyetem Dísztermébe 2019. november 28-án. Három PhD doktorjelölt tette le fogadalmát és két habilitált doktor kapott díszoklevelet, köztük dr. Tokics…

Long right arrow Read More

Kedves Testvéreink!

Örömmel adunk számotokra hírt arról, hogy az elmúlt hetekben a Szenátus, az Igazgatótanács, s végül az Unióbizottság részéről is elfogadásra került az Adventista Teológiai Főiskola 2019–2024-re vonatkozó stratégiai terve, mely magában foglalja a legfontosabb fejlesztési…

Long right arrow Read More

Kedves meghívás

A Bokréta Lakásotthoni, Gyermekotthoni Központ és Általános Iskola az 1-es és 2-es szakmai egységeinek közös adventi  délutánjára kaptak meghívást az intézmény támogatói, köztük az ADRA Alapítvány is.

Long right arrow Read More

Erőszakellenes kampányfilm forgatása

Az ADRA Alapítvány és a Hetednapi Adventista Egyház magánfelajánlás bevonásával egy erőszakellenes kampányfilmet készíttet. A családon, iskolán, kis közösségeken belüli erőszak jelen van, és keresztény közösségként nem mehetünk el mellette szó nélkül. A filmben megjelenő…

Long right arrow Read More

Felajánlás

Egy különleges felajánlás érkezett az Alapítványunkhoz a Főtáv Zrt-től. A mintegy 900 alkalmazottat foglalkoztató cég minden évben meghirdeti dolgozói között azt a lehetőséget, mely rendelkezésükre áll, hogy felajánlásokat tegyenek tárgyi eszközök formájában, melyet rászorulók részére…

Long right arrow Read More

Prevenció iskolákban

Novemberben és december elején az ADRA Alapítvány  függőségek témakörében prevenciós programot valósított meg a Budapest III. kerületi Dr. Béres József Általános Iskolában. Neves szakember, pszichopedagógus és addiktológiai konzultáns segítségével interaktív előadásokat tartottunk a 7.-es és…

Long right arrow Read More

A kórházi ágytól a keresztelő-medencéig

A borongós, őszi napok után napsütésre ébredtünk 2019. november 16-án, amikor keresztségi ünnepélyre gyűltünk össze a gyulai gyülekezetben. Közelről és távolról is érkeztek testvérek az örömünnepre (Battonya, Geszt, Békéscsaba, Kétegyháza, Elek, Sarkad). Régóta nagyon várt…

Long right arrow Read More

Áldás és élmény – a legjobb, ami lehet – Lelkésznők továbbképzése Montenegróban

Egyedülálló élményben volt részünk november 15–19. között Montenegróban, ahol lelkésznők és más szolgálatban levő testvérnők részére szervezett továbbképzést a Transzeurópai Divízió. Számomra, aki először „repültem”, csak még különlegesebb volt az élmény: találkozni 110 munkatársammal, akik…

Long right arrow Read More

Felhívás

Az ADRA Alapítvány 2019-ben útjára indított oktatásfejlesztési programja, az Élet lehelete keretében várja mindazok jelentkezését, akik szívesen vállalkoznak arra, hogy oktatási intézményekben az alapfokú újraélesztés elméletét és gyakorlatát átadják.

Long right arrow Read More

Vitalitás Napja

Az ADRA Alapítvány „Élet lehelete” programja is meghívást kapott a november 10-én Budapesten, a Kőrösi Kőbányai Kulturális Központban megrendezett Vitalitás Napjára. Az Alapítványt Szőkéné Juhász Ibolya ADRA önkéntes és BLS instruktor képviselte, aki szakszerűen mutatta…

Long right arrow Read More

Tervezett jótékonysági koncertek

Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt és zenét kedvelőt, az alábbi helyszínekre.

Long right arrow Read More

BLS INSTRUKTOROK találkozója

2019. november 16–17-én az Élet lehelete programunk oktatói gárdájának szerveztünk egy találkozót, ahol az alapszintű újraélesztést oktató önkénteseinknek lehetőségük volt a tapasztalatcserére, illetve a program további lehetőségeinek átbeszélésére. Ez alkalommal a kihívásokról is szó esett,…

Long right arrow Read More

Szolgálat a Baba-Expo rendezvényen

Október 20-án, a budapesti Hungexpo területén, a pesti Baba-Expo rendezvényen hasznos adományok gyűltek a gyermekjóléti programjainkra.

Long right arrow Read More

Egy nagyszerű karácsonyi ajándék!

Szeretettel ajánljuk kedves testvéreinknek A NAGY KÉRDÉSEK sorozat három kötetét. Mind a három kis könyv a legidőszerűbb kérdésekkel foglalkozik, amelyek ma a legkülönbözőbb emberek érdeklődését felkeltik.

Long right arrow Read More

Reformáció és Isten Igéje a 21. században – Tudományos szimpózium az Adventista Teológiai Főiskolán

Október 28-án, az őszi szünet első napján került megrendezésre az Adventista Teológiai Főiskola Újszövetségi Tanszékének szervezésében egy nagyon érdekes és igazán magas szintű, tudományos szimpózium, „Reformáció és Isten Igéje a 21. században” címmel.

Long right arrow Read More

ÉS Napok, ATF hallgatóként

Az Adventista Teológiai Főiskola Hallgatói Önkormányzata képviseletében október 31-én, csütörtökön érkeztem meg Incze Zoltán hallgatóval a Debrecenben október 31–november 3. között megrendezett eseményre. A részvételünk első napja még csendesen telt. Az egyetlen figyelemfelkeltő jel csupán…

Long right arrow Read More

Hála idős felebarátainkért! – Újbuda

Megbecsülés, öröm, hála, szeretet, szolgálat – mindez jelen volt minden résztvevőben e csodás ünnepen, mikor idős testvéreinket köszöntöttük és emlékeztünk azokra is, akik már nincsenek köztünk. Példájuk velünk van, felnézünk rájuk, hisz olyan sok mindenért…

Long right arrow Read More

Cserkészálmok

Pár évvel ezelőtt álmodtunk valamit. Azt álmodtuk, hogy amit gyerekként és fiatalként egykor a cserkészetben átéltünk, azt a saját gyerekeinknek is meg kell adnunk.

Long right arrow Read More

Te vagy az Istenem! – Regionális ifjúsági nap Nemesvámoson

Regionális ifjúsági nap volt november 16-án Nemesvámoson. A körzet fiataljai Istent dicsőítő énekekkel hangolódtak az igei gondolatokra, amelyeket Palotás Kristóf közvetített számukra.

Long right arrow Read More

Barátság és szabadság -Regionális ifjúsági hétvége Baján

Október 18-tól 20-ig került megrendezésre a második bajai regionális ifjúsági hétvége, melynek címe és témája „Barátság és szabadság” volt. Második alkalommal készültek a fiatalok programokkal és érdekességekkel, hogy a vendégek egy remek élménnyel gazdagodhassanak. A…

Long right arrow Read More