AdventInfo

Bár Albertirsa nem tartozik az 500 évvel ezelőtti magyar reformáció központjai közé, Pál apostol elvét követve, Isten evangéliumának ott is szólnia kell, ahol ennek nincsenek több száz éves hagyományai (Róm 15:20–21). Ezért döntöttünk úgy, hogy október 8-án Albertirsán a Mirelite parkban bemutatjuk a város lakosságának a Reformációs séta 2017 nevű programot.Luther minden kalapácsütésével Isten szeretetéről tett tanúbizonyságot. Kálvin Isten kinyilatkoztatásáról beszélt. Albertirsán is fölhangzott az 1568-as tordai országgyűlés vallásszabadsági törvénye. A gyerekek kipróbálhatták Károli Gáspárral a vizsolyi nyomdagépet. John Wesley-től ismét elhangzott a zavarba ejtő kérdés: „Albertirsa keresztyén város?” A látogatók együtt örülhettek Mary Jones-szal az új Bibliájának. És végül Desmond Doss is bizonyságot tehetett hitéről. Ez az utolsó sátor azért is volt fontos, mert a következő szombaton, október 14-én este a művelődési házban levetítettük A fegyvertelen katona című filmet, melyről akár Desmond Doss sátránál is értesülhettek a járókelők.Bár nem özönlöttek úgy az emberek az albertirsai Reformációs séta 2017-en, mint a megyeszékhelyeken, még is voltak lelkes hallgatóink, akik miatt érdemes volt bemutatni a programot.

 

-i -s

[av_gallery ids='4210,4211,4212,4213,4214,4215,4216,4217,4218,4219,4220,4221,4222,4223,4224,4225,4226,4227,4228,4229,4230,4231,4232,4233' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']

Megvalósult az Emberi Erőforrások Minisztériuma – és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával.

[av_image src='https://adventista.hu/wp-content/uploads/2017/11/emet.jpg' attachment='7967' attachment_size='full' align='center' styling='' hover='' link='' target='' caption='' font_size='' appearance='' overlay_opacity='0.4' overlay_color='#000000' overlay_text_color='#ffffff' animation='no-animation' custom_class=''][/av_image]

Reformációs séta 2017 Albertirsán

Bár Albertirsa nem tartozik az 500 évvel ezelőtti magyar reformáció központjai közé, Pál apostol elvét követve, Isten evangéliumának ott is szólnia kell, ahol ennek nincsenek több száz éves hagyományai (Róm 15:20–21).

Long right arrow Read More

90 éves a Berettyóújfalui Gyülekezet

2017. szeptember 23-án ünnepi istentiszteletre összegyűlt testvérek töltötték meg a berettyóújfalui adventista imaházat. A körzet hat gyülekezetéből és távolabbról is érkeztek vendégeink, hogy velünk ünnepeljék Isten kegyelmét, mely megtartotta a helyi közösséget közel száz éven…

Long right arrow Read More

A nagy Orvos lábnyomában

Jézus Krisztus dicsőségére, keresztségi istentiszteletre gyűlt össze a kicsiny tiszaburai közösség a Szolnoki Gyülekezet támogatásával. Horváth Balázs testvérünk kötött szövetséget az Úrral 2017. szeptember 24-én. A keresztelés szolgálatát Csókási Pál lelkész testvérünk végezte, és az…

Long right arrow Read More

A nemzetközi ADRA hírei

2017 augusztusa óta több mint félmillió rohingya menekült az erőszak elől Mianmarból Bangladesbe. Számos menekülttábor is létesült Bangladesh déli részén: Cox’s Bazar, Unchiprang és Jamtoli térségekben, a menekültek pedig folyamatosan érkeznek, ezért nagy az élelmiszerhiány…

Long right arrow Read More

Gyermek- és családmisszió a kecskeméti körzetben

2017. február 4-én a Kecskeméti Gyülekezet lehetőséget kapott megismerni a Tesz-vesz gyülekezet nevű programot. A képzésen résztvevő gyülekezeti tagok lelkesen láttak hozzá a tesz-vesz alkalmak megtervezésének.

Long right arrow Read More

Gyermekbemutató istentisztelet Bucsán

2017. szeptember 16-án Kollár Zoltán és Vargyas Pálma második gyermekét, Elzát mutattuk be az Úrnak a Bucsai Gyülekezetben. Erre az alkalomra több mint negyvenen gyűltünk össze. A helyi gyülekezet erre az ünnepélyes alkalomra átköltözött az…

Long right arrow Read More

Gyülekezetalapítási, presbiterszentelési és emléktábla-avató istentisztelet Geszten

2017. június 4-én vasárnap többszörös ünnepre gyűlt össze a gyülekezet Geszten. 23 taggal megalakult a Geszti Gyülekezetünk. Közel harminc éves múltjának fénypontja volt ez az alkalom, amit az alapító testvér már nem érhetett meg.

Long right arrow Read More

Először hazánkban: Gyülekezeti cserkész szombat

A világegyház minden szeptemberben kijelöl egy szombatot arra, hogy a helyi gyülekezetekhez kötődő cserkészek megmutathassák magukat az imaház falain belül. Ez a gyülekezeti cserkész szombat. Hazánkban eddig nem volt hagyománya, de ez most megváltozott: Hódmezővásárhelyen…

Long right arrow Read More

Hálaadó istentisztelet Nyírbogdányban

Ünnepélyes hálaadó istentiszteletet tartottunk 2017. szeptember 30-án Nyírbogdányban. A testvérek – felnőttek és gyermekek – boldog izgatottságban rendezgették a színpompás finomságokat, kertjük terméseit. Zöldség- és gyümölcsfélék, virágok, gyógynövények, méz, lekvár…

Long right arrow Read More

Nők a Reformációban

A reformáció 500 éves jubileuma alkalmából a Női Szolgálatok Osztálya reformációs emléktúrát szervezett 2017. szeptember 30-án és október 1-jén Sátoraljaújhelyen, Göncön és Vizsolyban. Drs. Kormos Erik, a Sátoraljaújhelyi Gyülekezet lelkésze adott átfogó betekintést a reformáció…

Long right arrow Read More

Királylányok és királyfiak kerestetnek!

„Dóri néni, jövőre legyen kéthetes a tábor, az egy hét az olyan rövid!” „Dóri néni, ez a legklasszabb tábor, amiben részt vettem!” Az ilyen és ehhez hasonló mondatok azok, amelyek könnyeket csalnak nekünk, tanítóknak a…

Long right arrow Read More

Városföldi Zenei Napok

2017. augusztus első hetében került megrendezésre a II. Városföldi Zenei Napok. Városföld lakossága idén is nagy szeretettel és támogatással fogadta a vendég zenészeket és családjaikat. Kényelmes szállást adtak és finom ételeket készítettek nekünk.

Long right arrow Read More

Soproni hírek

2017. szeptember 27-én, ünnepélyes keretek között adta át dr. Simon István alpolgármester a virágos Sopronért Környezetszépítő verseny okleveleit. Gyülekezetünkből Horváth Sándor, az erkély, terasz, balkon kategóriában I. helyezést, Koncz Bálintné pedig lakóközösség kategóriában II. helyezést…

Long right arrow Read More

Külföldi vendégszereplés a KerSongs együttessel

Szeptember 16-án került sor a zempléni KerSongs keresztény együttes első kassai vendégszereplésére.

Long right arrow Read More

„Egyengessétek útját!”

Juhos Kristóf gyermekbemutatóját, melyet augusztus 19-én tartottunk, lelkészünk, Simon Zsolt vezette. Alapigeként 5Mózes 6:4–7 verseit választotta, és arra hívta fel a figyelmünket, hogy teljes szívből, lélekből és erőből szeressük az Urat. Ezt gyakoroljuk jártunkban-keltünkben, így…

Long right arrow Read More

Egy csodás nap emlékére…

Felejthetetlen napban volt része a gyömrői gyermekeknek 2017. szeptember 9-én! A Szüret utcai Gyülekezet meghívott bennünket, hogy töltsük együtt a szombatot. Ez amolyan folytatása volt a gyömrői „Szuper szombat” elnevezésű programnak. Gyermekeink izgalommal és kitörő…

Long right arrow Read More

Tanévnyitó Újbudán

Ismét el telt egy év! Istennek hála gyermekeink  növekednek, gyarapítva gyermekiskolánkat és gyülekezeti közösségünket. Tanévnyitó istentiszteletünk alkalmával, melyet szeptember 2-án tartottunk, köszönthettünk kis elsősöket, középiskolásokat, sőt egyetemistát is. Simon Zsolt lelkészünk imában kérte az Úr…

Long right arrow Read More

Bibliai Olimpikon az Ígéret földjén

A 2016-os Bibliai Olimpia főnyereménye egy Izraeli zarándokút volt, melyet Kiss Mónika nyert meg. Így, mint „bibliai olimpikon” lett az idei, szeptember elején Szentföldre látogató csoportunk tagja.

Long right arrow Read More

2017 – Középkor újratöltve?

E címet viselte az augusztus elején megrendezésre került Biblia- és Életmódtábor Imrehegyen, melyet a Hetednapi Adventista Egyház Kiskőrösi Gyülekezete bonyolított le. A reformáció 500. évfordulójáról megemlékezve főelőadónk, Sebastian Matula, igazán értékes  előadásokat tartott.

Long right arrow Read More

Könyvevangélista és Glow-missziós Tábor

2017. június 21–25. között a Balatonlellei Adventista Konferenciai Központ adott helyet a Könyvevangélista Tábornak. Mintegy másfél évtizede annak, hogy a könyvevangélista szolgálat a megváltozott külső lehetőségek és belső okok miatt szünetelt.

Long right arrow Read More