AdventInfo

Önkéntes evangelizátorképzés Budapesten

Mi az evangelizálás célja? Hogyan válhatunk alkalmassá arra, hogy Isten örömüzenetét hirdessük a környezetünknek? Mi Isten, és mi a mi szerepünk ebben? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ a 2017. február 17–19. között Budapesten megrendezett, kilencedik Önkéntes evangelizátorképzésen. Ismereteink elmélyítésében Daniel Duda, a Transzeurópai Divízió Nevelési Osztályának vezetője nyújtott segítséget 8 előadáson keresztül.  Péntek este a kezdő alkalom kellően megalapozta az azt követő két, tanulságokban és tanulásban gazdag napot. A szombat délelőtt Ősz-Farkas Ernő, a Dunamelléki Egyházterület elnökének érdekes kérdésével indult: Miért kell már kilencedik éve képezni magunkat az evangélium hirdetésére? A felelet pedig nem váratott sokat magára: Azért, mert a világ folyamatosan változik, így a mi evangelizációs módszereinknek is folyamatosan változnia kell ahhoz, hogy eredményesek lehessünk. Az előadások során Daniel Duda ennek a változásnak az alapjait és lépéseit tárta elénk. Megvizsgáltuk, hogy vajon milyen szemüvegen keresztül kell olvasnunk a Bibliát, hiszen ez meghatározza az Istenről alkotott képünket és így közvetlenül a jellemünket is – így hát azt is, hogy hogyan adjuk át az örömüzenetet. Megtanultuk, hogy a lelki ajándékoknak sokkal fontosabb szerepe van az életünkben, mint azt gondolnánk. Mindannyian más és más ajándékokat kaptunk a Szentlélektől, amelyek mind azonos értékkel bírnak. Mindenki rendelkezik legalább eggyel közülük, és mindenkiére szükség van. Ezek azonban nem számunkra ajándékok a Szentlélektől, hanem egymás, a gyülekezet és a környezetünk számára. Azt pedig, hogy kinek, mikor és milyen ajándékot ad, azt Isten dönti el. Elgondolkodtunk azon is, hogy ma miért érezzük, hogy az evangelizálás kemény munka. Talán azért, mert nem vagyunk igazán büszkék arra az Istenre, akit szolgálunk és be akarunk mutatni? Vagy mert „elemmel működtetett” keresztények vagyunk, akik, mikor feltöltődnek, akkor még dúl bennük a tenni akarás, de túl hamar lemerülnek és végül semmit nem tesznek? Megismerkedtünk a különböző evangelizációs stílusokkal, amiknek segítségével a saját személyiségünknek megfelelő módon tudjuk megszólítani az embereket. Miután lehetőségünk volt felismerni a hozzánk legközelebb álló stílust, megérthettük, hogy fejlesztenünk kell azt, hogy minél hatékonyabbak tudjunk lenni. Végül pedig megnéztük, hogy mik a sikeres evangelizáció szervezésének szempontjai. Fel kell mérnünk a körülöttünk élők szükségleteit, hogy az őket valóban érdeklő témákról tudjunk beszélni. Az evangelizáláshoz használnunk kell a lelki ajándékainkat, kinek-kinek a sajátját. Az evangelizációs programot pedig rugalmasan kell kezelnünk és nyitottnak kell lennünk annak megváltoztatására. Az evangelizálás, az emberek megszólítása nem könnyű feladat, azt hiszem, ezt a közel 150 résztvevő nevében mondhatom. Ez a hétvége azonban segítséget nyújtott abban, hogy merjük átalakítani a gondolkodásunkat. Tegyük fel a megfelelő szemüveget, vegyük észre az életünkben azokat a területeket, amelyekben fejlődnünk kell, mert ezzel nem csak a saját életünk, hanem másoké is megváltozik. Isten biztosít bennünket arról, hogy szeret minket, hogy értékesek vagyunk a számára és hogy mindegyikünkben van valami, amivel közelebb vihetünk hozzá akár csak egy embert is.

Ömböli-Lakos Anna

[av_table purpose='pricing' pricing_table_design='avia_pricing_default' pricing_hidden_cells='' caption='' responsive_styling='avia_responsive_table' custom_class=''] [av_row row_style=''][av_cell col_style=''][embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=FMRB54_kYpk[/embedyt]Önkéntes evangelizátorképzés - 2017.02.18. délelőtt[/av_cell][av_cell col_style=''][embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=kTFV1aFd4lk[/embedyt]Önkéntes evangelizátorképzés - 2017.02.18. délután 1.[/av_cell][/av_row] [av_row row_style=''][av_cell col_style=''][embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=DUn0I-v4Ehw[/embedyt]Önkéntes evangelizátorképzés - 2017.02.18. délután 2/1.[/av_cell][av_cell col_style=''][embedyt] http://www.youtube.com/watch?v=W22fkghkGjo[/embedyt]Önkéntes evangelizátorképzés - 2017.02.18. délután 2/2.[/av_cell][/av_row] [/av_table]

[av_gallery ids='2872,2871,2870,2869,2868,2867,2866,2865,2864,2863,2862,2861,2860,2859,2858,2857' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='deactivate_avia_lazyload' custom_class='']

…akár csak egy embert is

Önkéntes evangelizátorképzés Budapesten Mi az evangelizálás célja? Hogyan válhatunk alkalmassá arra, hogy Isten örömüzenetét hirdessük a környezetünknek? Mi Isten, és mi a mi szerepünk ebben? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ a 2017.…

Long right arrow Read More

Szövetségkötés Szabadkígyóson

2017. február 11. különleges, örömteli szombatnap volt a Szabadkígyósi Gyülekezet életében, mert egy újabb lélek adta át életét Jézus Krisztusnak.

Long right arrow Read More

Tesz-Vesz Gyülekezet Terézvárosban

Egy igen áldásos és vidám hangulatú vasárnapot tölthettek együtt kicsik és nagyok a Terézvárosi Gyülekezetben február 5-én, vasárnap. A Tesz-Vesz Gyülekezetnek ez már az 5. alkalma volt, amikor közös csapatmunkával és sok vidámsággal készültünk a…

Long right arrow Read More

Cserkészet az FJK-n

Idén először nemcsak kiállítással, hanem önálló szekcióval is bemutatkozott a cserkészet az Fiatalok Jézusért Konferencián. Az érdeklődők megtudhattak 13+1 dolgot, amit mindig is tudni akartak a cserkészetről, de soha nem mertek megkérdezni, és azt is,…

Long right arrow Read More

…az IMA ereje és hatása Ránk!

Az idei Fiatalok Jézusért Konferenciánk is igazán feltöltő hatást gyakorolt minden résztvevőre. 2017. január 25–29. között került megrendezésre Budapesten a Terézvárosi Gyülekezetben, szombaton pedig a Dürer Rendezvényházban. Megannyi reggeli áhítat, megtérési történet, szeminárium és plenáris…

Long right arrow Read More

Hidegpárásító készülékek adományozása

2017 januárjában egyházunk két testvérünk, Rácz Ferenc és felesége, Anikó felajánlásából (ők a NEEKA Hungary Alapítvány vezetői) – a Surya projekt keretén belül – ajándék hidegpárásítókat kapott. Ez igen hasznos és hatékony segítség lehet asztmás…

Long right arrow Read More

Az Ifjúsági Osztály programajánlata 2017-ben

Valencia – Mit jelent együtt utazni a menny felé? Azt jelenti, tudjuk merre tartunk, odafigyelünk egymásra tisztelve a természetet és a környéket, miközben átutazunk rajta. Egyszóval, együtt elmélkedünk azon, hogy mit jelent Adventista Kereszténynek lenni…

Long right arrow Read More

„Igyekezzetek a város jólétén!”

Jeremiás felhívásának fényében (Jer 29:7) immár 118. rendezvényét tartotta meg az „Egészséges, emberibb környezetért, a virágos Sopronért!” környezetkultúra-mozgalom, melyet 2006-ban Horváth Sándor nyugalmazott főkertész testvérünk indított útjára, és szervez azóta is rendületlenül.

Long right arrow Read More

Öröm volt a Mennyben

2017. január 28-án csodás napra ébredhetett az Albertirsai és a Kecskeméti Gyülekezet apraja-nagyja. Nagy József testvérünk szövetséget kötött az Úrral a kecskeméti kápolnában.

Long right arrow Read More

Bolha a falon!

Karácsonykor? Nem, az nem lehet! A kórteremben? Nem, az pláne nem lehet! Pedig a 431. Huenergardt János Frigyes Cserkészcsapat megmutatta, hogy: de, igenis lehet!  Azt is megmutatták, hogy betegség miatt ágyhoz kötötten is lehet…

Long right arrow Read More

A Soli Deo Gloria kórus koncertje a Miskolci Szimfonikusokkal

Magyarország kórusélete sok rétegből tevődik össze. Alul a minősítés nélküli amatőr kórusok állnak, akik lehetnek egy iskolának, egy gyülekezetnek az együttesei, vagy magánszervezésű kórusok. Ezek az együttesek többnyire saját szervezésű koncerteken lépnek fel.

Long right arrow Read More

Lelkészbeiktatás Tatabányán

Egy szép és ünnepélyes alkalomra került sor 2017 harmadik szombatján (január 21.) a Tatabányai Gyülekezetben. A tatabányai körzet új körzetvezető lelkészt kapott Stramszki István testvér személyében.

Long right arrow Read More

Filmmisszió Miskolcon

Nagyon vártuk a Fegyvertelen katona c. film vetítését. Mi magunk is, testvéri körben, kíváncsiak voltunk a történetre, de látva benne a misszió lehetőségét is, készültünk és kerestük, mit is tehetnénk a film kapcsán ismerőseinkért, barátainkért.

Long right arrow Read More

Isten hazatérője – A tékozló fiú története

Marosvásárhelytől néhány kilométerre található e kis település: Mezőfele. A falu színtiszta magyarságával (849 lélekszám) és adventista gyülekezetével (közel 200 tag) igazi ékszer az erdélyi térségben.

Long right arrow Read More

Keresztény bábelőadás Újbudán, a Szüret utcai gyülekezetben

A Palánta Misszió szolgálata nem ismeretlen számunkra. Két alkalommal is meghívtuk őket a keresztény játszóházba szolgálni. Legutóbb a befogadó otthonban müködő játszóházba, ahol mintegy 25 gyermek és a nevelőnök is jelen voltak.

Long right arrow Read More

Lelkészbeiktatási istentisztelet a székesfehérvári körzetben

Ünnepélyes istentiszteletre készültünk január 14-én szombaton Székesfehérváron, az „A” Gyülekezetben. Bihari Csaba, a Dunamelléki Egyházterület titkára iktatta be Hites Gábor testvérünket Lovasberény, valamint Székesfehérvár „A” és „B” Gyülekezeteinek lelkészévé.

Long right arrow Read More

Életfejlesztés Nagykanizsán

Különleges programot indított a város számára gyülekezetünk Nagykanizsán kétheti rendszerességgel. Életfejlesztés címmel aktuális életkérdésekről tartanak előadóink előadás-sorozatot beszélgetés formájában, bibliai alapokon.

Long right arrow Read More

Városföldi misszió

Városföld egy kis község Kecskemét mellett – és az otthonom is, most már 3 éve. Zenészként a leghálásabb közönséget mindig a kis helyeken, kis (falu)közösségekben, az egyszerű emberek közt találtam meg. Városföld lakói is pont…

Long right arrow Read More

Tizenkilenc és fél óra

Az utóbbi négy hónapban kétszer is ki kellett nyitni Ráckevén, a gyülekezetben a keresztelő-medencét. Szeptemberben Ócsai Evelin, decemberben Kirschner Enikő és Babarczi Ádám kötött szövetséget az Úr Jézussal.

Long right arrow Read More

Békés megyei ifjúsági szilveszter

2016. december 31-től 2017. január 1-ig került megrendezésre Orosházán az idei Békés megyei szilveszter. Nekünk fiataloknak, akik ott voltunk, három dolog biztosan eszünkbe jut, ha rágondolunk: közösség, nevetés és süti.

Long right arrow Read More