AdventInfo

A Tiszaburán élő néhány testvérünk aktivitásának és áldozatkészségének köszönhetően rengeteg gyermek jár a helyi gyülekezetbe. Év eleje óta heti rendszerességgel tartanak számukra foglalkozásokat, ahol a bibliai történetek és énekek mellett kézműveskedés is várja őket. Mivel nagyon eltérő közegben élnek, ezért egy kis „illemtan” órára is szükség van, hogyan is viselkedjünk egy közösségben és a gyülekezetben. A vendégszeretet jegyében pedig egy szerény uzsonnát is kaphat minden résztvevő, ami esetenként az aznapi első rendes étkezést is jelentheti számukra. Alkalmanként 15-35 gyermek is érkezik, néhányukat a szüleik is elkísérik. A szerdai gyermekfoglalkozások hatására egyre többen járnak a csütörtöki bibliaórákra és a szombati alkalmakra is; néhány hete 20 gyermek mellett 15 felnőtt érkezett (megkeresztelt testvérünk 4 fő). Hálásak vagyunk testvéreink munkájáért, és lehetőségeinkhez mérten támogatjuk szolgálatukat személyes jelenlétünkkel, önkénteseink és presbitereink bibliaóráival. Emellett természetesen saját anyagi forrásainkból és az ASI pályázatból is. Szolnoki gyülekezetünkben október 1-jén édenkert játszóházat tartottunk, ahol felelevenítettük a Fürkész tábor emlékeit, a közkedvelt Bózsva-indulóval (kamarazenekari kísérettel), interaktív bibliai foglalkozással. Az uzsonna, a kézműves foglalkozás és a spontán beszélgetések után pedig megnéztük együtt a táborról készült zenés-képes videókat, újra átélve a nyár feledhetetlen élményeit egy tucatnyi gyermekkel és szüleikkel. Nemcsak a következő Fürkész tábort várjuk örömmel, hanem a következő játszóházat is! A szeptemberben újraindult Életmód klubban minden kedden este tartunk előadásokat saját, illetve vendégelőadókkal az Agóra Művelődési Központban. Október 4-ei alkalmunkra nagy izgalommal készültünk, mivel a városi kollégiumban dolgozó testvérünk bejelentkezett egy egész csoport fiatallal együtt. Egyik presbiterünk beszélt az egészséges életmód néhány alapelvéről az Életmód-változtatás hétről hétre című könyv alapján (év eleje óta ezt a könyvet tanulmányozzuk közösen). Mind a 31 fiatal, 15 felnőtt és 2 gyermek élvezte az interaktív előadást, kérdéseket is tettek fel a végén. A reggeli fontosságáról szóló elméleti tudás gyakorlattá válásának érdekében minden fiatal résztvevő kapott egy tartalmas müzli szeletet. Reméljük, hogy lesz még hasonló alkalmunk, amikor a fiatalok között is erősíthetjük az egészségtudatos életmódot. Október 8-án Egészségmegőrző napon jártunk Martfűn a Szolnoki Gyülekezet tagjaival, önkénteseivel, egyik presbiterével és lelkészével. Talán ez volt az eddigi leglátogatottabb Egészség EXPO, ahol a rendezvény látogatóinak nagy része végigjárta mind a nyolc állomást, melyek mindegyikénél kitöltötték a tesztet, majd személyes tanácsadásban is részük volt. Különös öröm volt számunkra ebben az ezotériával megtelt közegben, hogy az igaz Istenről beszélhettünk az általa megalkotott egészségügyi elveken keresztül. Ráadásként testvéri kapcsolataink is erősödhettek, hiszen a délelőtti közös szolgálat folyamán lehetőségünk volt egymással is többet beszélgetni. Következő vasárnap Szolnokon vonult ki az Egészség EXPO kisebb csapata a Tiszavirág Arénában megrendezett Családi Egészségnapra. Bár kevés kiállítási hely állt rendelkezésre, ahol csak néhány transzparenst lehetett felállítani, mégis mintegy húsz ember megállt az asztalunknál. A jó szokásokat tartalmazó kérdőív segítségével megállapítható volt a biológiai életkoruk, és ez alapján életmódtanácsokat is adhattunk számukra. Október 15-én Ifjúsági napot tartottunk a szolnoki gyülekezetünkben, ahol a délelőtti igehirdetést két fiatal testvérünk és egyik presbiterünk tartotta három 10-15 perces blokkban. A szolgálatokat és a közös ebédet is fiataljaink szervezték meg. Délután az előbbiekben felvetett témákról beszélgettek, majd a közös sétát egy bibliai kvíz követte, 2 csapatban. Az estét végül egy kötetlenebb ifjúsági alkalom zárta sok nevetéssel, társasjátékkal, komoly beszélgetésekkel. Nagyon áldott alkalom volt, tervezzük a folytatást!

Ócsainé B. Klára

[av_gallery ids='2121,2120,2119,2118,2117,2116,2115,2114,2113' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']

A Szolnoki körzet (Tiszabura, Martfű és Szolnok) hírei

A Tiszaburán élő néhány testvérünk aktivitásának és áldozatkészségének köszönhetően rengeteg gyermek jár a helyi gyülekezetbe. Év eleje óta heti rendszerességgel tartanak számukra foglalkozásokat, ahol a bibliai történetek és énekek mellett kézműveskedés is várja őket.

Long right arrow Read More

Presbiterszentelés a Miskolci körzetben

Szeretnénk megosztani veletek örömünket, amikor is egy szép és igazán felemelő alkalmon vehettünk részt 2016. október 15-én, Miskolcon, a Füzes utcai gyülekezetben. Ezen a szombaton Árvai Péter, Fekete Zsolt és Muskatal Szabolcs testvérünket presbiterré szentelték.

Long right arrow Read More

A Budapest Újbudai Gyülekezet látogatása Terézvárosban

Az egyházi élet rendszeressége miatt az év nagy részében általában ki-ki a saját gyülekezetébe jár, ott végzi a szolgálatát, ami nagyon fontos és lényeges. Ugyanakkor jól esik alkalmanként meglátogatni más gyülekezeteket, testvéreket is, élvezni a…

Long right arrow Read More

Jézus 7 reformációs üzenete – Úton van!

Képzeljünk magunk elé egy 780 580 km2-es (hazánknál több mint 8x nagyobb) országot, 81 millió lakossal (2014. évi adat). Majd benne egy várost, ami a harmadik legnagyobb település az országban, 3,5 millió lakossal. Mekkora lehet…

Long right arrow Read More

30 éves a Hévízi Gyülekezet

Ez év október 1-jén kettős ünnepünk volt Hévízen: hagyományos, őszi aratási hálaadó ünnepet tartottuk és a gyülekezet megalapításának 30. évfordulójáról emlékeztünk meg zenés-verses összeállítással és hálaadó istentisztelettel.

Long right arrow Read More

Idősek napja Hidason

Örömmel számolhatok be arról, hogy az Adventista Házi Segítségnyújtó Szolgálat 2016. október 9-én Idősek napját tartott a hidasi adventista gyülekezet egyik helyiségében. A programon 3 fő kívételével (ők nagyon nehezen mozognak) minden meghívott személy jelen…

Long right arrow Read More

Zenei programok a Hévízi Gyülekezetben

A Hévízi Adventista Gyülekezetet fennállásának 30 éve óta a zene szeretete jellemezi. A kezdetektől fogva létező vegyes kórusa sokszor szolgálta nem csupán a helyi tagságot, de a környezetében élő embereket is.

Long right arrow Read More

Szünidei Bibliatábor 2016.

Az országos Szünidei Bibliatábornak több évtizedes hagyománya van Magyarországon. Nálunk a gyermekeknek két és fél hónapos nyári szünetük van, és ezen nyári hónapok egyikében kerül megrendezésre a tábor Balatonlellén, a Balaton partján, a 6–14 éves…

Long right arrow Read More

Gyermektanítók és szülők képzése

Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyülekezeti gyermektanítókat és a szülőket képezzük, ismereteiket gazdagítsuk egy vagy többnapos képzés keretében, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy a gyülekezetekben minél színvonalasabb gyermekmunka folyjon.

Long right arrow Read More

Tesz-vesz gyülekezetek

Hazánkban az év elején kezdte meg 2 gyülekezet, a Békéscsabai és a Székesfehérvári Gyülekezet, a divízió támogatásával a Tesz-vesz gyülekezeti munkát. A testvérek lelkesen, nagy-nagy kreativitással végzik ezt a szolgálatot.

Long right arrow Read More

Evangelizáció és bababemutató Kecskeméten

Immár a 28. evangelizációs megnyitót tartottuk szeptember 22-én a kecskeméti HÍRŐS AGORÁBAN. 1989. december 7-én volt az első sorozat dr. Szilvási József lelkész előadásában, Jézus története címmel, és azóta több mint 1000 előadás hangzott el…

Long right arrow Read More

Szombatiskola és misszió

2016. szeptember 23–24-én Budapesten a Terézvárosi Gyülekezetben Patrick Johnson testvér, a Transzeurópai Divízió szombatiskolai vezetője tartott képzést szombatiskolai tanítóknak, vezetőknek, érdeklődőknek. A rendezvényre a Magyar Unió Szombatiskolai Osztálya szervezésében került sor.

Long right arrow Read More

Tanévnyitó Újbudán

Csodálatos ünnepben volt részünk! Gyülekezetünk gyermek-szombatiskolájában együttesen köszönthettünk négy első osztályos és két egyetemi tanulmányait megkezdő fiatalt.

Long right arrow Read More

Na, de este 10-kor?!

Mit lehet csinálni egy gyülekezetben ilyen későn, és éppen a nemesvámosiban? Megrendezni az első Templomok Éjszakája rendezvényt.

Long right arrow Read More

Rézfúvósok Kecskeméten

Szeptember 19-én, a Templomok éjszakája alkalmával Kecskeméten járt az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes – a zenekarvezető és néhány tag kivételével, 8 fős csapatban. Nemcsak a hangszereink változatosak, hiszen a legfiatalabb zenész 3. osztályos, a legidősebb pedig…

Long right arrow Read More

Helyünk a családban

Már hagyomány, hogy a missziókonferencia főelőadója egy olyan külföldi testvér, aki a maga szakterületén már sokat tett le az asztalra. Idén a főelőadó „dupla csomagban” érkezett, hiszen egy házaspár vezetett bennünket a családi hitélet rejtelmeinek…

Long right arrow Read More

Diplomaátadás és tanévnyitó

Az Adventista Teológiai Főiskola diplomaosztó- és tanévnyitó istentiszteletét az idén szeptember 4-én tartottuk, ahol a 16 végzős hallgató közül kilencen oklevelet, heten pedig záróvizsga bizonyítványt kaptak.

Long right arrow Read More

Kórházi felszerelés a beregszászi járási kórháznak

Az ukrajnai, ezen belül a kárpátaljai egészségügyi intézmények sanyarú helyzetét hosszasan lehetne ecsetelni. Aki szorult már kórházi kezelésre, az tudja, hogy ha gyógyulni akar, akkor ahhoz a gyógyszerektől kezdve a fecskendőkön, infúzión keresztül a kötszerig…

Long right arrow Read More

„Megkerülhetetlen érvek”

A 2016-os imrehegyi Találkozás a hegyen tábor rekordokat döntött! 60 táborozó hallgatta és tanulmányozta Isten üzenetét egész héten át! Szombati istentiszteletünkön és keresztségi alkalmunkon mintegy 200-an vettek részt!

Long right arrow Read More

Egy hét Mátyás udvarában

A hajdúhadházi 1942. sz. Michnay László Cserkészcsapat idei táborát a Telkibánya közelében található Gúnya-kút táborhelyen rendezte meg 2016. július 12-től 20-ig. A Zemplén-hegységben található táborhely egy olyan tájegységben található, amely különleges lehetőséget kínál a magyar…

Long right arrow Read More