
Egységben a nemzetközi szervezet vezetésével
2018 február 20–21. között Joao Martins, az Európai ADRA ügyvezető igazgatója látogatását tette a magyar ADRÁ-nál. A szakmai megbeszélések folyamatosak voltak, Joao testvérünk felvázolta számunkra az Európai ADRA szerkezeti felépítését, elmondta a folyamatban lévő és…

Nemzetközi hírek – ADRA
Pápua Új-Guinea felföldjét 2018. február 26-án a Richter-skála szerint 7,5-ös fokozatú földrengés rázta meg, mely 122 ember életét követelte, és több mint 143 000 embertársunkat érintett. 17 000 főt kellet kitelepíteni és 64 000 embertársunk élelmezése került veszélybe.

Globális Ifjúsági Nap
2018 március 17-én, a Globális Ifjúsági Napon (GYD) – egyházunk Ifjúsági Osztályával együttműködve – jótékonysági programot valósítottunk meg a gödöllői gyülekezetben megrendezett egészségügyi EXPO-val párhuzamosan.
ADRA közösségi nap az Óbudai Gyülekezetben
Az Óbudai Gyülekezet régóta elkötelezett, hogy segítsen a környezetében élők nehéz helyzetén. Azért, hogy ezt a szolgálatot szervezetten és hatékonyabban tegye, a gyülekezeti tisztségviselő választáson létrehozott egy ADRA munkacsoportot. Ahhoz, hogy terveket tudjon készíteni, szükségesnek látta egy ADRA nap megszervezését a gyülekezetben. Erre a napra a körzet gyülekezeteiből is eljöttek a testvérek.
Read More
Üzenet Laodiceának: építsétek föl testetek templomát…
Nem mindennapi meghívásnak tettünk eleget 2018. március 10-én. Az Abaújvári Református Egyházközösség Perényi Borbála Gyülekezeti Otthona hívta meg a sátoraljaújhelyi körzetünk KerSongs keresztény együttesét, hogy zenei produkciójával színesítse evangelizációs programjukat. A KerSongs együttesen zenélt a…

Ruhák Tiszaburára
Márciusban 30 köbméter hollandiai használt ruhát kaptak és oszthattak szét a rászorulók között tiszaburai testvéreink. Ezúttal is köszönjük a támogatást Rácz Ferenc testvérnek!

Kapcsold be a Wi-fi-t!
Ezzel a címmel tartottunk Sándorfalván regionális ifjúsági napot március 3-án. Ahogy a cím is sejtteti, a rendezvénynek az volt a célja, hogy segítse a fiatalokat – a maguk nyelvezetén és stílusában – kapcsolatot létesíteni Istennel,…

Isten megért bennünket
A Nemzetközi Női Imanap alkalmából a Női Szolgálatok Osztályának három vezetője látogatott el 2018. március 3-án a Miskolc „B” gyülekezetbe. A bemutatkozás során megismerhettük ezt a speciális szolgálatot, aminek elsődleges célja, hogy Krisztust emelje fel…

Nem odavetett adomány
Ráckevén a fiatalok elhatározták, hogy minden hónapban segítenek ételt készíteni a rászoruló embereknek. Negyedóra alatt meghámoztak 30 kg krumplit. Ha sok kéz van hozzá… A hagymaszeletelés előszőr késsel történt, ami sírásra fakasztotta szorgos fiataljainkat. Még…

Középpontban a család
A február 17-én tartott gyermekszombatnak köszönhetően megértettük, hogy a gyülekezet olyan, mint egy nagy család, amelyben kicsinek és nagynak egyaránt fontos szerepe van. A család pedig az egész társadalom építőköve, és a misszió fontos eszköze.…

A kiemelkedően sikeres családok 7 szokása
A kiemelkedően sikeres családok 7 szokása címmel tart 4 estés családi evangelizációs sorozatot Willie és Elaine Oliver. A házaspár együtt vezeti a Generálkonferencia Családi Osztályát, akik előadásaikkal párok és családok százezreit érintették már meg szerte…

Gyermekszombat Szolnokon
2018. február 17-én Gyermekszombatot tartottunk, ahol, ahogy a név is elárulja, a kisebbek voltak a középpontban. A szombatiskolán különleges módon a felnőttek és a gyermekek közösen vettek részt, így a gyülekezet tagjai közelebb kerülhettek a…

Szünidei Bibliatábor – Balatonlelle
Te már hallottad? Az Afrikából visszatérő madarak azt csivitelik, hogy látták a Fekete gyöngyöt Magyarország felé közeledni, a fedélzetén Jack Szpenót kapitánnyal. Egyesek még egy kincses térképet is látni véltek a kalózkapitány kezében, ami Balatonlellét…

Az Ő lábnyomában haladva
„Szeretnéd, ha megújulna az életed a mindennapok elvárásai között? Gyere el a konferenciára! Megtudhatod, miként lehetünk kedvesebbek, hatékonyabbak és boldogok ebben a rohanó világban, miközben Jézus lábnyomában haladunk.”

„Gyarapodának számban naponként…” (ApCsel 16:5)
Evangelizációs sorozatot tartottunk február 5-10-ig Telkibányán, ahol megtapasztaltuk a fenti Igében foglalt lelkesítő csodát. Farkas Attila testvér hirdette Istennek Igéjét a falusi emberek nyelvén, sok saját tapasztalattal személyessé téve az üzenetet.

Duna Bibliakonferencia
2018 március 2–4. között a gödöllői Szent István Egyetem adott otthont a Dunamelléki Egyházterület által szervezett és az Adventista Teológiai Főiskola által támogatott tudományos Bibliakonferenciának, melynek fő célja az adventista gyökereink megismerése, és ennek nyomán…

AZ ADVENTISTA TEOLÓGIAI FŐISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019-es tanévre
Képzésünkre azok jelentkezését várjuk, akik Isten iránti elkötelezettséggel és hivatástudattal teológus vagy lelkipásztori szolgálatra készülnek, akik gyülekezeti szolgálatukat alaposabb bibliaismerettel szeretnék végezni, illetve a Biblia tanulmányozásához tudományos ismereteket szeretnének gyűjteni.

A szerelem a Bibliában
2018 március 10-én és 11-én két koncertet tartottunk Budapesten. A kórusművek mellett egyéb zeneművek is elhangzottak. Juhász Gábor, brémai testvérünk lanton játszott, illetve két vendég muzsikus, Tóth Emese Gyöngyvér énekkel, Szászvárosi Sándor pedig viola da…
Megalakult a 112. Kubinyi Zoltán cserkészcsapat
Ahogy minden jeles dátumnak, ennek is hosszú előtörténete van. A hódmezővásárhelyi csapat története 2013-ben kezdődött, amikor két veterán cserkészvezető gyülekezeti apuka meggyőzte egymást arról, hogy ha ők maguk nem csinálnak cserkészetet a fiaiknak, más nem fog helyettük. És mivel nem akarták, hogy a fiúk e nélkül az életre szóló és életet formáló élmény nélkül nőjenek…
Read More„Tiszta Szívvel Szolnokért!”
Március 5. és 9. között „Tiszta Szívvel Szolnokért!” szűrőprogramot rendeztek, melyen – a Civil Városmarketing Kerekasztal (CVK) tagjaként – az Ellen Gould White Életreform klub is képviseltette magát 1-2 emberrel az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban, a Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc AMI-ban, a Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában, a Szandaszőlősi Általános Iskola…
Read More