
Ifi tábor
Idén voltam először az Ifi táborban, melyet július 2–9. között rendeztek Bózsván. Amikor megérkeztem, rögtön megfogott a környék szépsége. Arra gondoltam, hogy Bózsva a lehető legalkalmasabb hely arra, hogy Istennel egy kis időt tölthessek ebben…

Hangyaboly – cserkészvezetők találkozója
Az adventista cserkészvezetők fóruma, a Hangyaboly 2017. szeptember 1–3. között került megrendezésre Budapest III. kerületében, a BiPi Villában. A most már hagyományos módon, ősszel megrendezésre kerülő találkozón több mint 30 aktív cserkészvezető vett részt.

Gólyaelosztó
Idén második alkalommal adott otthont a Terézvárosi Gyülekezet a programnak. A cél most is az volt, hogy azok a fiatalok, akik idén kezdték meg egyetemi és főiskolai tanulmányaikat a fővárosban, kicsit megismerhessék a helyi gyülekezeteket,…

Európai Adventista Ifjúsági Konferencia – Valencia
Közel 270 hazai fiatal vett részt idén a négyévente megrendezésre kerülő Európai Adventista Ifjúsági Konferencián, melyre Spanyolországban, Valenciában került sor augusztus 1-től 5-ig, összesen több mint 4000 fiatal részvétele mellett.

Diplomaosztó és évnyitó az Adventista Teológiai Főiskolán
Az Adventista Teológiai Főiskola fennállása óta összevonva tartja diplomaosztó és tanévnyitó istentiszteleteit. A 2016/2017-es tanévben 11 hallgató fejezte be tanulmányait, és vette át záróvizsga bizonyítványát. Azok, szám szerint 5 fő, akik érvényes nyelvvizsga bizonyítvánnyal rendelkeznek,…

A Vizsolyi Biblia fakszimile kiadásának ünnepélyes átadása Pécelen
Pécelen az augusztus 20-i városi ünnepségen az államalapításra való emlékezés és az új kenyér mellett egy harmadik esemény is okot adott az ünneplésre. Ez alkalommal adták át a városnak a reformáció 500. évfordulója alkalmából kiadott…

Gyülekezeti kirándulás Hévízen
A mi kis gyülekezetünk nagyon szereti a közös együttléteket, ezért kirándulásokat, közösségi napokat szervezünk. Szeptember 10-én is egy ilyen jó hangulatú csapatépítő túrán vettünk részt. Úti célunk Szlovénia, az Orchidea park volt.

Lelki Betérő – 2017
A Hetednapi Adventista Egyház fiatal önkéntesei is megmutatták, mennyire fontos számukra mindenki, aki részt vesz az idén 25 éves Sziget Fesztiválon, és immár 22. alkalommal állították fel Lelki Betérő sátrukat, hogy a járókelők – vagy…

Meghívás biblikus konferenciára
„A Római levél értelmezése az ortodox teológiában, a reneszánszban, a reformáció korában és a mai bibliatudományban” címmel rendezték meg a 28. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát augusztus 28. és 30. között.

Nyári missziós koncertek
A Zemplén-hegyközi térség KerSongs adventista együttese ezen a nyáron több missziói meghívást is kapott, amelyeknek örömmel tettünk eleget. Egyházunk szlovák területe missziós tábort tartott július 12-én Sátoraljaújhelyen, amelyre meghívást kaptunk a szombat délelőtti istentisztelet keretein…

Keresztség Zuglóban
Felavattuk Zugló keresztelőmedencéjét! A Budapest-Zuglói Gyülekezet nagy örömünnepre gyűlt össze saját, felújított kápolnájában szeptember 2-án, ahol most először tarthattunk keresztségi istentiszteletet.

Cserkészportya Sárpentelén
A székesfehérvári cserkészek első önálló portyáját tartottuk meg 2017. augusztus 28. és 29. között. Nem messze Székesfehérvártól, a Sárpentelei parkerdő mellett, egy cserkészparkban töltöttünk két napot.

Húszéves a Nemesvámosi Szünidei Bibliatábor
Húsz, még gombócból is sok! – Ezt is megértük. Az idén 66 táborlakóval vágtunk neki a 20. Nemesvámosi Szünidei Bibliatábornak. A hit és imádság erejét Illés, Ezékiás és Dániel történetén keresztül érthettük meg. Rövid jelenetekben…

Egészségexpó Siófokon
Nagy örömmel és izgalommal kezdtük az év elején szervezni az Egészségexpót Siófokon. Több éve kísérjük figyelemmel az országban, a városokban és településeken megrendezett egészségnapokat. Régi vágyunk volt, hogy Siófokon is legyen ilyen alkalom, noha kevesen…

Balatonlellén táborozott a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája
Csodálatos hetet töltött együtt a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája a balatonlellei üdülőben június 19–25. között. A tábort Pacsai Teca, gyermekiskolánk vezetője szervezte, a lelki táplálékról pedig Zarka Péter és Kriszta gondoskodott.

Szünidei Bibliatábor Nyírturán
Mint mindig, most is nagy lelkesedéssel készültünk a július 10–15. között megrendezett táborra, melyen 23 gyermek vett részt. Dávid és Góliát történetét vettük át a hét folyamán, amit mindennap levetítettünk, majd korcsoportonként, naponta egy témakört…

Cserkészvezetők tábora Norvégiában
Az északi sarkkörön túl, Norvégia egyik legészakibb területén fekvő Tromsø környékén tartotta a Transzeurópai Divízió a hatodik Master Guide táborát június 23–25. között, ott, ahol a nap nyáron három hónapig nem megy le.

Lelkészbúcsúztatás Hévízen
Meglepetésként ért bennünket a hír, hogy hat év után jelenlegi lelkészünket, Kis Istvánt elhelyezték, és szeptembertől új vezetőnk lesz. Azt gondolom, hogy ennyi év alatt megismerjük és megszeretjük a velünk együtt dolgozó, bennünket szolgáló lelkészt,…

Egészség Expo Keszthelyen
Ebben az évben 10 éves lett a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű kétnapos program Keszthelyen. És ez volt az első év, hogy a Hévízi Gyülekezet tagjai vállalták, hogy mind a két nap részt vesznek rajta.

Főzősuli Újpesten
Vegetáriánus FŐZŐSULIT tartott az Újpesti Gyülekezet „Egészség, de hogyan?!” címmel május 17-től kezdődően, négy alkalommal. Megtanulhattuk a gyakorlatból, hogy minként főzzünk finom és egészséges ételeket kevés pénzből. Az előadások alatt hat-nyolc vegetáriánus étel készült el…