AdventInfo

Egészségexpó Siófokon

Nagy örömmel és izgalommal kezdtük az év elején szervezni az Egészségexpót Siófokon. Több éve kísérjük figyelemmel az országban, a városokban és településeken megrendezett egészségnapokat. Régi vágyunk volt, hogy Siófokon is legyen ilyen alkalom, noha kevesen…

Long right arrow Read More

Balatonlellén táborozott a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája

Csodálatos hetet töltött együtt a Terézvárosi Gyülekezet gyermekiskolája a balatonlellei üdülőben június 19–25. között. A tábort Pacsai Teca, gyermekiskolánk vezetője szervezte, a lelki táplálékról pedig Zarka Péter és Kriszta gondoskodott.

Long right arrow Read More

Lelkészbúcsúztatás Hévízen

Meglepetésként ért bennünket a hír, hogy hat év után jelenlegi lelkészünket, Kis Istvánt elhelyezték, és szeptembertől új vezetőnk lesz. Azt gondolom, hogy ennyi év alatt megismerjük és megszeretjük a velünk együtt dolgozó, bennünket szolgáló lelkészt,…

Long right arrow Read More

Egészség Expo Keszthelyen

Ebben az évben 10 éves lett a Keszthelyi Kilométerek elnevezésű kétnapos program Keszthelyen. És ez volt az első év, hogy a Hévízi Gyülekezet tagjai vállalták, hogy mind a két nap részt vesznek rajta.

Long right arrow Read More

Főzősuli Újpesten

Vegetáriánus FŐZŐSULIT tartott az Újpesti Gyülekezet „Egészség, de hogyan?!” címmel május 17-től kezdődően, négy alkalommal. Megtanulhattuk a gyakorlatból, hogy minként főzzünk finom és egészséges ételeket kevés pénzből. Az előadások alatt hat-nyolc vegetáriánus étel készült el…

Long right arrow Read More

Szünidei Napközis Bibliatábor Érden

Hónapok óta készültünk erre a táborra. Kik lesznek a segítők? Mi legyen a téma? Milyen korosztályt szólítsunk meg? Mi legyen a napi program? Hogyan szerkesszük meg a meghívót? Mit adjunk ajándékba? Hogyan nézzen ki egy…

Long right arrow Read More

Gyermekiskolai Tanévzáró Újbudán

„Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Jn 14:14). – Mi másra is vágyhatnánk a legjobban, mint hogy az Úr meghallgassa és megcselekedje kéréseinket. Azt, hogy a gyermek megmarad-e közösségünkben, nem tudjuk, de…

Long right arrow Read More

GYEREAHOGYVAGY

A program kezdetétől fenn van ez a jelmondatunk a gyülekezet kerítésén. Mintegy két éve éppen kiléptem az utcára, amikor arra jött egy fiatalasszony babahordozóval a vállán, melyből egy aranyos kis fejecske nézett ki, egy kb.…

Long right arrow Read More

Egy újabb tanévet zárt a Csemete Tanulócsoport

A Csemete Tanulócsoport négy éve indult azzal a céllal, hogy gyermekek neveléséhez, fejlődéséhez hozzájáruljon, szeretetteljes légkört adjon számukra, bemutatva Jézust, mint az egyház támogató szervezete.

Long right arrow Read More

Keresztség Dunaújvárosban

2017. június 11. Jó lenne sok ilyen napot jegyezni a naptárunkban! Két fiatalember kötött szövetséget az Úrral ezen a napon. Szabó István, aki Dunaújvárosi lakos, a Solti Gyülekezetet fogja erősíteni, Csanda Ernő Adonyból pedig a…

Long right arrow Read More

30 év és egy új kezdet

Az elmúlt hónapban több neves esemény is volt a Szolnoki Gyülekezet életében. Május 23-án ünnepeltük az Ellen Gould White Életreform klub 30 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból több alapító tag is újra vendégünk volt.

Long right arrow Read More

Rendhagyó szombat délután Miskolcon

Különleges esemény várta június 3-án, Miskolcon a Szinva teraszra látogatókat. A Füzes és az Apáczai Csere János utcai Gyülekezet kedves meglepetést készített az arra sétálók számára. Ingyen könyveket osztottak, valamint süteményekkel és limonádéval kínálták a…

Long right arrow Read More

Reformációs séta Kiskőrösön

Kicsit kívülállóként írhatom meg, hogyan zajlott a reformációs séta Kiskőrösön. A nagy napot rengeteg előkészület – területfoglalási engedély, szereposztás, próba, szállítási feladatok – előzte meg.

Long right arrow Read More

Kórustalálkozó Nemesvámoson

Május 20-án közel 250 ember érkezett Nemesvámosra együtt dicsőíteni az Urat. A falu imaháza örömmel fogadta a Dunamelléki Egyházterület különböző pontjairól érkező kórusokat.

Long right arrow Read More

Gyermekszombat Miskolcon

Május 27-én Miskolc, Füzes utcai Gyülekezetben egy igen különleges szombati alkalmon vehettünk részt. Az istentisztelet szolgálatai mind olyan versek, zenei szolgálatok voltak, amelyeket gyermekek adtak elő, de még a hálaáldozatokat és tizedet is ők gyűjtötték…

Long right arrow Read More

XIX. Választókonferencia a két egyházterületen

2017. május 21-én lezajlott a Hetednapi Adventista Egyház Tiszavidéki Egyházterületének XIX. Választókonferenciája Debrecenben és 2017. május 28-án a Dunamelléki Egyházterület XIX. Egyházterületi konferenciája Budapesten.

Long right arrow Read More

Zugló megújult!

Egy álom vált valóra! Mintha nem is ugyanazon a helyen lennénk… új falak, új homlokzat, tágas tér, keresztelő-medence, 21. századi, modern gyülekezet! Majdnem egy évnyi felújítás, átalakítás áll a hátunk mögött, aminek eredményeképpen 2017. május…

Long right arrow Read More

Gyermekiskolai látogatás Gyömrőn

A Gyömrői Gyülekezet meghívására gyermekiskolánk különleges gyermekszombati alkalmon vett részt 2017. május 6-án, melyen összesen 21 gyermek és szüleik vettek részt a Szüret utca képviseletében és feleennyi gyermek a helyi gyülekezetből.

Long right arrow Read More

Osztrák vendégek Ráckevén

Május 12-töl 14-ig az ausztriai Oberweißburg gyülekezetének kicsiny csoportját fogadtuk Ráckevén.

Long right arrow Read More

„Szeretnénk megkeresztelkedni!”

Egy keresztségi alkalom mindig nagy öröm egy gyülekezet életében, de ha egymástól függetlenül három, zsenge ifjúkorban lévő fiatal határoz úgy, hogy a továbbiakban Krisztust követve szeretné élni az életét, akkor az olyan különleges megnyilvánulása a…

Long right arrow Read More