
„Aki hisz és bemerítkezik, az megszabadul…”
2018. november 17-én újra feltölthettük közösségünkben a bemerítkezés medencéjét. Az egész gyülekezet ünnepelt, de leginkább Sütő Lászlóné Inci, aki mára már aktív tagja a lett a Hetednapi Adventista Egyház Debreceni „A” Gyülekezetének.

Életem értékei
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szerencsi Járási Hivatalában dolgoztam állami szolgálati jogviszonyban, szociális hatósági szakügyintézőként. 2018. november 24-én aktív életem zárásaként jótékony célú hangversenyt tartottunk Szerencsen, a mintegy 300 főt befogadó Rákóczi Vár Színháztermében. Cél, az…

Ifjúsági Szombatiskolai Konferencia
Az országos Ifjúsági Szombatiskolai Konferencia a Szombatiskolai Osztály és az Ifjúsági Szolgálatok Osztálya közös szervezésében november 3-án Debrecenben került megrendezésre. A hajdúhadházi Blessings énekegyüttes szolgálatának köszönhetően a felemelő zene, Isten dicsőítése sem hiányzott. A konferencia…

Presbiterszentelés Fehérgyarmaton
A Fehérgyarmati Gyülekezet a közelmúltban hozott döntést a presbiteri szolgálat betöltésére. Az ünnepélyes felszentelő istentiszteletre október második szombatján került sor.

Egy különleges este a Reménypont Közösségi Irodában
Az iroda szerepét betöltő helyiség a megszokottnál is barátságosabb, meghittebb volt ezen az októberi napon. Az ételkülönlegességekkel megrakott ebédlőasztal családias hangulatot árasztott. A Mária és Márta Klub első rendezvényére, imavacsorájára érkeztünk, melynek háziasszonya Szőllősyné Ani…

Csige Imre és felesége 70. házassági évfordulója
2018. október 7-én, vasárnap délelőtt a Gyulai Gyülekezet adott otthont egy különleges, meghitt ünnepélynek. Csige Imre és felesége – lánykori nevén –, Gajdán Erzsébet testvérek, egyházunk Hajdúböszörményi Gyülekezetének tagjaiként 1948. október 7-én kötöttek há-zasságot Isten…

Hálaadó istentisztelet Nyírbogdányban
Örömteli alkalomból gyűltünk össze szeptember 15-én Nyírbogdányban. Nemcsak a szombat miatt, hanem ez alkalommal tartottuk meg őszi hálaadó istentiszteletünket. A testvérek elhozták terményeik legjavát; fiatalok és idősebbek együtt rendezgették, rakosgatták a színes és finom gyümölcsöket,…

A Miskolci „B” Gyülekezet hírei
„Öröm van a mennyben egy bűnös felett, ha megtérve haza érkezett” – ahogyan énekünk is mondja, nagy öröm volt a mennyben és Miskolcon is 2018. szeptember 8-án. Helczmann Péter keresztsége emlékeztetett minket arra, milyen felszabadító…

Imaházavatás Bucsán
A Bucsai Gyülekezet történelme legnagyobb ünnepélyére készült 2018. május 26-án. Adományból és egyházunk támogatásával meg tudtuk venni az első önálló imaházunktól 200 méterre lévő családi házat imaháznak. A gondos testvéri kezek összefogtak, és gyönyörű imaházzá…

70 éves jubileum Gáborjánban
70 éves fennállását ünnepelte a Gáborjáni Gyülekezet 2018. június 23-án. Mint sok más gyülekezet, ez is a második világháború utáni népevangélista mozgalom gyümölcse. 1948-ban tartottak először missziós összejöveteleket házaknál, majd bérelt helyiségekben. Mindig kicsi, de…

Én szeretem a gyülekezetemet! És te?
„Megtanítalak az útra, amelyen járj.” – Szombaton az 5. „Ki a sótartóból!” konferencián lehettünk Szegeden, amire meglepetésemre közelről és igencsak távolról is érkeztek testvérek. Még ha nem is jut idő ilyenkor mindenkivel mélyebben elbeszélgetni, de…

„Kell egy csapat!”
„Kell egy csapat!” – monda Minarik Ede abban a bizonyos régi magyar filmben. Szeretném veletek, olvasó testvéreimmel megosztani azt az örömömet, hogy a Nyírségben van egy csapat. No nem a labdarúgás most már modernebb színvonalán,…

LelkiFröccs: Töltsd fel magad élettel!
Idén már harmadjára mentünk ki a debreceni Campus fesztiválra az egyház sátrával, így sok régi ismerős arc jött kint velünk szembe, és köszönt ránk, vagy emlegette föl, hogy mi már bizony találkoztunk, sőt még beszélgettünk…

Ünnepélyes szombat Szegeden
Egy különleges szombatban volt része a Szegedi Gyülekezetnek szeptember 15-én. A romániai nagyváradi kórus volt a vendégünk és egy csodálatos, áldásos szombatot tölthettünk el a határon túli testvéreinkkel.

Mi a Te történeted?
Ez év szeptember 6-án és 8-án ismét két evangelizációs koncertünk volt a Ker-Songs Együttessel. A 6-i csütörtöki napon egy „csendes hét” csendjét törtük meg: a mátészalkai Kálvin János Református Iskola gyerekei az iskola felújítási munkálatai…

Szegedi egyetemisták napja
Ha a napfény városa, akkor Szeged, ha pedig jó társaság, fiatalok, zene akkor a szegedi adventista imaház. 2018. szeptember 8. elsősorban az elsőéves egyetemistákról szólt, bemutattuk őket a gyülekezetnek, hisz szerves részeivé váltak, és hálánkat…

Szuperhősök hete Tiborszálláson
A mozgalmas tanév után a nyár sem telt unalmasan a tiborszállási általános iskolában. A nyári szünet utolsó hónapjában került megrendezésre – hosszú idő után újra – egy nyári tábor, ahol az iskola tanulói, leendő tanulói…

Ker-Songs koncert Pintér Bélával
A Tiszaladányi Református Egyházközség szervezte meg a Gólyafészek – Refitábort ez év júliusában. A tábor zárásához vendégként meghívták a Ker-Songs dicsőítő együttesünket és Pintér Béla közismert énekes, dalszerző, előadóművészt.

Vendégszolgálat a Szlovák Egyházterület táborában
Egyházunk szlovák területének missziós tábora Sátoraljaújhelyen, a Várhegy Üdülőben került megrendezésre július 30–augusztus 4. között. Már megszokott, hogy testvéreink jó időben felkeresnek minket, egyeztetnek velünk mint helyi gyülekezettel és annak körzetével, hogy minket is felkérjenek…

Abaúji LelkesítŐ
A Budapest Pride Fesztivál napján, július 7-én, szombaton a legtöbb egyház tartott családi napot a keresztény közösség és családmodell fontosságának hangsúlyozására. Az abaúj-zempléni térségben kiemelkedő alkalom volt Abaújváron az Abaúji lelkesítŐ családi nap. Ezt a…