A magyarországi Hetednapi Adventista Egyház legismertebb lelkészének, professzorának a felesége példás szerénységgel, a háttérbe vonulva, csendesen szolgál az Úrnak az anyagyülekezetében, az egyháznak. A kórusművek és a versek iránti szeretete csendesíti el a szívét és lelkét. Különlegesen szép kézírása és a művészet iránti nyitottsága által gyarapítja a körülötte élőket, mint olyan testvérnő, aki már a megjelenésével is virágzik Isten kertjében. A szépség, a rend és a tisztaság iránti vágya olthatatlan. – Hogyan kerültél kapcsolatba az Adventista Egyházzal?– Minden szombaton gyülekezetbe mentünk édesanyámmal és két testvéremmel egészen kiskoromtól fogva. Budapesten, Budán a Kunfi Zsigmond utca 1. szám alatt volt a gyülekezet, ahol Hangyás István testvér volt a lelkész. 1952-ben megszűnt ez a gyülekezet, és szinte azóta is üresen áll. Később a gyülekezet kapott egy nagyon pici helyiséget Óbudán, a Szőlő utca 23. sz. alatt, ami eredetileg cipészműhely volt, ezért az egyházi használat előtt természetesen átalakításra szorult. Ebben a munkában, mi gyerekek is segítettünk, amiben tudtunk.Gyermekiskola tanítóink Manchin Mihályné és lánya Aliz (Pupi) voltak. Felejthetetlen idők voltak ezek az ifjúságomban. Ebben az Óbudai Gyülekezetben kaptam az első meghívást az énekkari és versszolgálatra, és itt kezdtem Murányi Árpi bácsitól harmóniumozni tanulni a testvéreimmel és Hartner Anikóval (dr. Tarjáni Gézáné) együtt. Naponként mentünk a zeneórára, amelyre édesanyám kísért el bennünket. Miközben egyikünk gyakorolt, a többiek csendesen és teljes odaadással a prédikálást próbáltuk ki. Az egyik testvérnek ugyanis, aki igen alacsony termetű volt és nem látszódott ki a szószék mögül, sámlit készítettek. Mivel nekünk is nagyon tetszett a neki készült kis emelvény, mi is felálltunk rá, így utánoztuk őt és a többieket. Számomra a gyülekezet a második otthonom volt, hiszen az apai nagyszüleimnél laktunk méltatlan körülmények között, ezért nekem a gyülekezet mindig a nyugalom szigetét jelentette.
– A jól ismert tiszteletbeli tudós, polihisztor felesége lettél, akinek több mint száz könyve jelent meg. „Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás. Mikor ismerted meg a férjedet, Szigeti Jenőt? Miként emlékszel vissza az első találkozásotokra?– Szigeti Jenő akkor ifjúságvezető, nagyon jól szavaló, és emlékezetes bibliaköröket tartó „mindenes”-ként szolgált a Székely B. utcai gyülekezetben. Komoly bibliai témákkal foglalkozott az ifjúsággal, nagyon felkészült volt. Nemrég rengeteg apró jegyzetére találtam rá abból az időből. Ritkán én is ellátogattam ezekre az alkalmakra. Ezen túlmenően Jenő az ifjúságnak nagyszerű kirándulásokat is szervezett. A serdülőket pedig
Király Kató, Bajor László, Csiki Zsigmond, Bényi testvér vették a szárnyaik alá. Nagyon szimpatizáltam ezekkel a programokkal, úgy az ifjúsággal, mint
Szigeti Jenővel. Egyszer aztán kértem tőle húsvéti témájú verset, ő pedig egy gyereknek valót adott. Mivel különösnek tartottam, kértem egy másikat, de nem kaptam…
– Mit jelentett számotokra a balatonlellei Advent Üdülő?– 17 éves voltam, amikor Lellén nyaraltam a barátnőmmel, Jenő neki udvarolgatott. Egyik nyári, meleg, tikkasztó szombat befejeztével, este egy csoporttal elindultunk fagylaltozni Lelle központjába, ahová a barátnőm nem akart menni. Jenő azt mondta neki, hogy „akkor elhívom Gyopit”, mire a barátnőm azt felelte, „úgysem fog elmenni”. Elhangzott a kérdés felém, vele tartanék-e, „igen”-t mondtam. Jól elbeszélgettünk az úton, és nemsokkal este tíz óra után értünk vissza az üdülőbe, ahol természetesen zárt kapu várt bennünket. Csupán egy lehetőségünk adódott: átmásztunk a kerítésen, ahogyan a többiek is tették.Másnap reggel volt egy kis elszámolnivalója Szigeti mamának Jenővel, hogy „miért szédít engem, mikor másnak udvarolgat”. Ő pedig kijelentette, hogy „nem szédít, feleségül akar venni”. Ez a válasz abban az időben nagy illetlenségnek számított, ezért mama szigorúan megfeddte érte. Így kezdődött a közös utunk, de akkor még gondolni sem mertem arra, hogy majd én leszek Szigeti Jenő felesége, csak jól esett együtt lenni vele. Aztán az Evangélikus Teológiai Akadémián hat évig tartó tanulmányát követően megtörtént a számomra hihetetlen, de ugyanakkor legboldogabb esemény: 1965. szeptember 12-én házasságot kötöttünk, életre szólóan.
– Melyik közös külföldi utazásotok hagyott nyomot benned, amire gyakran gondolsz?– Pircsák Illés testvérrel volt néhány nagyon feledhetetlen szovjetunióbeli meghívásunk. Tallin, Moszkva, Kijev, Taskent, Szamarkand, Üzbegisztán, Észtország, Szocsi. Nem egyszerre voltunk ennyi helyen, néhány esztendő azért eltelt az utazások között. Nagyon komoly munka folyt ezeken a helyeken: konferenciák, rendszeres tanítás, naponta 5–6 prédikáció stb. Jenő említést tett ezekre a szolgálatokra az
„Isten tanítani küldött” című életrajzi könyvében.Azonban egyéb külföldi meghívásoknak is eleget tett a határon túli gyülekezetekben, ahol evangelizációs szolgálatokat tartott, alkalmanként 1-4 héten át.Hálás vagyok Istennek azért, hogy barátainkkal sikerült bibliai tájakra, Törökország több részébe eljutnunk, vagy amikor egy-egy amerikai biblikus konferenciára kapott meghívásnak eleget téve, jó néhány helyet közösen meglátogattunk. Természetesen ezen alkalmak sem teltek el kemény munka nélkül. Azonban egy utazásra mindig nagyon vágytunk, hogy Izraelbe elmehessünk. Egy nagyon jó szervezéssel sikerült is elutaznunk 2014-ben. Hatan indultunk erre az útra, amely ebben az összetételben sajnos már nem ismételhető meg.
– Többször költöztetek a lelkészi szolgálat során. Melyik gyülekezet állt hozzád a legközelebb és miért?– Bizonyára többen vannak, akik sokkal többet költöztek, mint mi. Házasságkötésünk után technikai okok miatt nem tudtunk beköltözni a szolgálati lakásba. Az én szüleimnél kezdtük közös életünket, aztán Kispesten Jenő szüleinél folytattuk, majd Pesterzsébeten. Első nagyobb alkalom 1969 októberében történt, amikor Békéscsabára kellett költözzünk, köztudottan büntetésből. Egyrészt „A Nazarénusok” c. monográfia miatt következett be, amely végül is két szerzői néven jelent meg. Sajnos, Jenőt a saját könyvével és munkáival zsarolta az akkori egyik nagy hatalmú vezető, aki azt szerette volna elérni, hogy Jenő minden írása az ő nevén kerüljön kiadásra. Természetesen ez vállalhatatlan volt, ám a bosszú nem maradt el. Mérgében összetépte, megsemmisítette a férjem hivatalos papírjait, megrövidítve őt 14 munkaviszony évvel, ami a nyugdíjazásánál lett igazán hátrányos probléma. Békéscsabán sem volt több nyugalmunk, hiszen a hosszú kéz, messzire tudott elérni. Mindezek ellenére Isten ajándékaként, életünk egyik legszebb három esztendejét töltöttük el a békéscsabai testvérek között. A visszaköltözés során nehezebb időszakot éltünk meg, mivel gyermekeink az adott iskolaévet három helyen végezték el: kezdték Békéscsabán, folytatták a fővárosban Rákosszentmihályon, majd befejezték Kispesten.
– Isten gazdagon megáldotta a családodat, hiszen Péter fiadnak három, lányodnak Anikó Gyopárnak nyolc gyermeke van. Milyen elfoglaltságot jelent(ett) ez számodra?– Sosem vittem túlzásba az unokákkal való foglalkozást, igyekeztem nem zavarni a gyermekeim családi életét, amennyiben mégis szükség volt rám, azonnal ott voltam mellettük. Óvodai, iskolai szünetben vittem őket sétálni, játszótérre, kirándulni. Amikor igényelték még a kórházba is elkísértem őket. A karácsonyi ünnepeket, mint egy igazi nagy család mindig közösen töltöttük el, egymás örömére.
– A pihenés, az egyedüllét Istennel és a közösséggel békével tölti el az embert. Ezzel kapcsolatban melyik tapasztalatodat osztanád meg szívesen?– Őszintén szólva ebben volt a legkevesebb részünk, mármint a közös pihenésben. Igazán tartalmas kikapcsolódásra rendkívül ritkán jutott idő, ha néha sikerült, különös ajándéknak vettük. Időnként kiruccantunk Szentendrére, szerettük ezt a várost. Vagy ellátogattunk Budára, ahová gyerekkorom emlékei kötnek, vagy felsétáltunk a Bástyasétányra, Gellért-hegyre, a Rózsadombra. Ezúton is hálásan köszönöm azoknak az ismeretlen munkatársaknak, akik férjem, Szigeti Jenő 80. születésnapjára megleptek bennünket néhány nap Sárváron eltöltött pihenéssel.
– Tudom, hogy szép a kézírásod. Ezt a különleges képességedet miként tudtad kamatoztatni az egyházunkban, mi az, amit készítettél?– Igen, Erdélyi László testvérrel elkészítettük a Jubileumi kiállítás tablóit és az egyházunk központjában, Pécelen látható tablókat. Ó, jut eszembe! Néhány alkalommal kisegítettem az Adventista Teológiai Főiskolát is, amikor a diplomákat én tölthettem ki. Végül is nagy örömmel és szívesen vettem részt a különféle egyházi munkában.
– Hogyan tudod feldolgozni szeretett férjed, Szigeti professzor elvesztését? A gyászban miként tudnak a gyermekek, az unokák, a barátok és a gyülekezet segíteni?– Igen, ez a legnehezebb kérdésed. 65 évi ismeretség és 55 év házasság után hogy is érezhetné magát az ember? Nagyon sokszor voltam egyedül, de mindig éltetett az a tudat, hogy 2 nap, 1 hét, 3 hónap, vagy egy év múlva a férjem hazatér a szolgálatból. Arra kérem a jó Istent, segítsen, hogy találkozhassak vele majd az Ő országában, ahol soha többé nem lesz halál, elválás… Gyermekeim teljes erejükből támogatnak mindenben. Bármire szükségem van, készek azonnal segítségemre lenni. Az unokáim szeretete, ölelése is sokat jelent a hétköznapokban.
– Úgy tudom, szereted a verseket és a zenét, mivel több száz egyházi Művészeti Est alkalmával szolgáltál. Melyik a legkedvesebb emléked erről?– Egyrészt a közel 64 évi kórusszolgálataimra emlékszem vissza jólesően, másrészt Nyári István rendezésében a zenés irodalmi műsorok közül
„Az Úr Isten őriz engem” Keresztény Művészeti Est eseményére. Ezen az alkalmon a Terézvárosi Gyülekezetben meglepően jó érzés volt a zsúfolásig megtelt kápolnában annyi ember előtt megvallani férjemmel, Szigeti Jenővel együtt, az általunk elmondott két verssel (Leonyid Martinov:
Te nélkülem és Ady Endre:
Őrizem a szemed), hogy ennyi idő után is mennyire szeretjük egymást.
– Mondanál még néhány gondolatot a szolgálatotokkal kapcsolatban?– Látszólag ez nem idetartozónak tűnik, és id. Szőllősi Árpád testvér szerint: „akinek nem inge, ne vegye magára, de nem árt, ha felpróbálja”. Szeretnék egy nagyon fontos dolgot megemlíteni. Azt gondolom, hogy aki a szó nemes értelmében lelkészfeleség akar lenni, de annak minden részletében is, még nem tudja, mire vállalkozik. Nem lehet alakoskodni, megjátszani a „nagyasszonyt”. Sajnos ezt nem mindenki érzi így, mivel én magam sok „nagyasszonnyal” találkoztam, és sok kiábrándult, kiégett lelkészfeleséget láttam a környezetemben. Hiteles lelkésznek, lelkészfeleségnek lenni nagyon nehéz.Sajnos kevés szombatot tudtunk együtt tölteni, hiszen férjem minden szolgálatába hajnalban indult vonattal vagy busszal. Ahogy teltek az évek, egyre több feladatot látott el, egyre többfelé hívták. Látta a gyülekezetek igényeit, és nem tudott ellenállni a hívásoknak. Mindenki ezt mondta: „Szigeti Testvér! – csak hozzánk gyere, ne vállalj annyifelé munkát!” És természetesen ott volt az ő saját igénye is, hogy rendszeresen képezze magát. Gondolok itt a szerteágazó érdeklődésére, a tudományos kutatómunkásságára, az ezzel járó konferenciákra, az előadásokra, az evangelizálásokra és a mindezekre való felkészülésre is, amelyek soha nem mentek a gyülekezeti munkája rovására.
– A pandémia időszakában egyre többet foglalkoztat bennünket Jézus második eljövetele. Mit gondolsz, a koronavírus-járvány lehet az utolsó napok eseménye?– Meggyőződésem, hogy igen! Isten ezen keresztül felrázza az embereket, hogy gondolkodjanak el, miért pont egy ilyen pusztító járvány támad és miért tart el ilyen hosszú ideig? Férjem néhány hónappal a halála előtt írt egy kis könyvet
„Egészség. Betegség. Járvány. Karantén a Bibliában” címmel (Advent Kiadónál lehet megrendelni – szerk.). Csupán egy mondatot szeretnék idézni belőle:
„Most Isten küldött egy vírust, hogy elbizonytalanodjunk és végiggondoljuk azt a zsákutcát, ahová a keskeny útról jutottunk.” – Mit üzensz az AdventInfo olvasóinak?– Kívánom minden kedves Olvasónak, hogy legyetek erősek, kitartóak az imádkozásban, erősítsétek a megfáradtakat, a gyengéket, hogy a hamarosan megjelenő Jézus Krisztussal és szeretteinkkel „pandémia-mentes” környezetben mindnyájan találkozhassunk.
– Köszönöm szépen a beszélgetést!Tokics Marika
munkacsoport tag
Női Szolgálatok Osztálya [av_gallery ids='8385,8386,8387' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']
