
Cserkészvezetők tanácskoztak Kecskeméten
Február 10-én tartotta ülését a Tábortűz Adventista Cserkészközösség Vezetői Tanácsa. (A Tábortűz képviseli az adventista lelkiséget a sokfelekezetű Magyar Cserkészszövetségen belül.) A tavalyi évről szóló beszámoló és némi szabályzatmódosítás után kevésbé hivatalos témák töltötték ki…

Születésnap Újbudán, a Szüretben, másképpen
Új év, új elhatározások! Tanító társaimmal mi is így kezdtük az új esztendőt. Gyermekiskolánkban már évtizedes hagyomány a gyermekek szülinapi köszöntése. De mostantól másképpen, családiasan, egybekötve közös ebéddel, beszélgetéssel és természetesen a szülőkkel együtt. Sőt…

Istenünk igazi jelleme
Idén is megrendezésre került a Fiatalok Jézusért Konferencia január 23–27. között Budapesten. Témája „A helyreállított képmás – Igazi nevelés” volt. Mindennap tartalmas programok vártak ránk. A reggelt közös áhítattal kezdtük, majd több plenáris előadáson és…

Egészséges ételek asztalunkon
Hamarosan itt a tavasz, majd a nyár. Lehet a szabadban piknikezni, főzni, salátákat készíteni. Az Advent Kiadó szinte létezése óta törekszik arra, hogy olyan szakácskönyveket adjon ki vagy szerezzen be, amelyek a legízletesebb, ugyanakkor a…

Összegzés a tavalyi évről
Mellékelten láthatjátok és olvashatjátok a 2018. év rövidített ADRA beszámolóját, kis ízelítőt adva múlt évi munkánkról. Hálásak vagyunk a támogatóknak, akik az év folyamán lehetővé tették a humanitárius munkáink megvalósulását.

ADRA hírek, röviden
A vadonatúj ADRA standunk kipróbálásra és használatba került január 26.-án, a Fiatalok Jézusért Konferencián. Sitkei Zoltán, az ADRA ügyvezető igazgatója néhány mondatban ismertette az ADRA lényegét, majd kihirdetésre került az ADRA-kvíz aktív és jó válaszokat…

Három az Egyben!
2018.december 8. egy különleges szombat volt a Budapest-Rákoscsabai Gyülekezet életében. Egy év után újra keresztség, gyermekáldás és adventi ünnepély volt egyszerre, ha csak a hármas ünnepet szeretnénk kiemelni...

Ételosztás Mezőgyánban
2019. január 20-án ételt osztottunk a mezőgyáni imaházunkban a falu lakosságának. Nagylelkű felajánlók által elkészült 100 adag lencsegulyás, mellé házi sütésű lekváros fánk.

A nők mint vezetők
2019 január 18–20-ig tartotta az osztály a 4. képzését női vezetők részére Pécelen. Az előadásokat Clair Sanches-Schutte, a Transzeurópai Divízió Női Szolgálatok Osztályának vezetője tartotta. 75 nő vett részt a képzésen – köztük sok fiatal…

Ifjúsági szilveszterek
2018. december 30. és 2019. január 1. között több helyszínen országszerte helyi gyülekezetek és az Ifjúsági Szolgálatok Osztálya szervezésében óévzáró-újévnyitó alkalmak kerültek megvalósításra. Minden egyes helyszínen kiváló programokon vehettek részt a fiatalok.

Szegedi adventi ajándék
2018-ban egy kicsit másképp gondoltunk az adventi ünnepélyre. Ajándékokat készítettünk! A hódmezővásárhelyi kórus és a szegedi ifjúsági kórus együttműködésével ajándékoztuk meg a vendégeket és a testvéreket az ének ajándékával, felajánlásainkkal, adományainkkal pedig a Waltner Károly…

Ötödik Jótékonysági koncert Fehérgyarmaton
Az elmúlt 4 év tapasztalata arra bátorított bennünket, hogy idén is megrendezésre kerüljön a rézfúvós jótékonysági koncert. Mint azt mindannyian tapasztaljuk, az embereket nagyon nehéz megszólítani, elérni, ráadásul gyülekezetünk elég kis létszámmal rendelkezik, ezért azt…

„Megfáradt lelkünk új reményre ébredt”
A Békés–Csongrád megyei Advent Kórus közreműködésével adventváró koncertre hívtuk azokat az embereket, akik el akartak szakadni kis időre a világ zajától, és az ünnepekre készülődés jegyében Jézusról szóló, lélekemelő énekeket kívántak hallgatni.

Ünnepi beszédem története
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetése 2018 decemberében karácsonyi ünnepi beszéd megírására és megtartására pályázatot írt ki...

Pályázati kiírás: Bózsvai gondnok
A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója pályázatot hirdet a Bózsvai Bibliatábor gondnoki teendőinek elvégzésére...

Pályázati kiírás: könyvelő
A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója pályázatot hirdet könyvelői állás betöltésére...

Hirdetmény a XVII. Rendes Uniókonferenciáról
A Hetednapi Adventista Egyház Magyar Uniója az Unióbizottság UBXVI/717. döntése alapján meghirdeti következő Rendes Uniókonferenciáját, az Alapszabály 2.§ (1) Rendes ülésről szóló előírásainak megfelelően. A XVII. Rendes Uniókonferencia időpontja 2019. május 5., vasárnap 9 óra,…

A digitális generáció hitoktatása
Az országos Gyermektanítók és szülők képzésén, 2018. november 18-án, a digitális generáció gondolkodásmódjába vezetett be bennünket a nap előadója, Miklya Luzsányi Mónika. Mónika 20 év kutatómunkájának eredményét osztotta meg velünk, saját családi életéből vett példákon…

Add elő Szegeden!
Adventisták a plázában!? Bizonyára többünkkel is előfordult már, hogy olyan feladatot vállaltunk el, aminek az elvégzéséhez egyáltalán nem éreztük magunkat kompetensnek vagy tehetségesnek.

Csalami Géza köszöntése Nyírbogdányban
Örömteljes és hálás megemlékezés napja volt január 12-én a Nyírbogdányi Gyülekezetben. A szombat megünneplésén túl együtt köszöntöttük Csalami Géza testvért, aki most töltötte be a 90. évét.