A Hetednapi Adventista Egyház hivatalos állásfoglalása
Azok az emberek, akik a Biblia tanítása szerint élnek, a halál tényét úgy fogadják, mint a bűn által megrontott emberi élet részét (1Móz 2:17; Róm 5; Zsid 9:27). „Ideje van a születésnek, és ideje a meghalásnak.” (Péld 3:2) Az örök élet ajándék, amit mindazok megkapnak, akik elfogadják Jézus Krisztust Megváltójukként. A hűséges keresztények várják Jézus második eljövetelét, hogy az örök élet ajándékát elnyerjék (Jn 3:36; Róm 6:23; 1Kor 15:51–54). Amíg Jézus újbóli eljövetelére várunk, megtörténhet, hogy a keresztényeket haldoklókhoz hívják szolgálni, vagy szembe kell nézniük a saját halálukkal.
A fájdalom és szenvedés megszomorít minden embert. Vannak mindenre kiható testi, mentális és érzelmi sérülések. Az emberiség szenvedésének nincs engesztelő vagy érdemszerző értéke. A Biblia azt tanítja, hogy a bűn jóvátétele nem az emberi szenvedés mennyiségétől és erősségétől függ. Egyedül Jézus Krisztus szenvedése lehet elegendő a jóvátételre. A Szentírás felhívja a keresztények figyelmét, hogy ne essenek kétségbe a nyomorúságban, hanem tanuljanak engedelmességet (Zsid 5:7–8), türelmet (Jak 1:2–4) és hosz-szútűrést (Róm 5:3). A Biblia szerint fontos a Jézus Krisztusba vetett bizalom (Jn 16:33), és fontos keresztényi kötelesség a szükségben szenvedőknek való szolgálat is. Ezt tanította Jézus a saját példáján keresztül (Mt 9:35; Lk 10:34–36), és az az Ő akarata, hogy mi is így cselekedjünk. A keresztények reménykedve várják azt a napot, amikor Isten örökre véget vet a szenvedésnek (Jel 21:4).
A modern orvostudomány fejlődése bonyolult kérdések elé állít minket. A múltban keveset tudtak tenni az élet meghosszabbítása érdekében. A mai orvostudomány halált késleltető képessége azonban bonyolult morális és etikai kérdéseket vet fel. Mi kényszeríti a keresztény hitet e képesség használatára? Mikor teszi lehetővé a halál késleltetésének célja, hogy csillapítsuk a fájdalmat az élet végén? Ki fogja meghozni a megfelelő döntéseket? Mi a határa, ha van, a keresztényi szeretetnek olyan cselekedetekben, amelyek arra hívattak, hogy véget vessenek az emberi szenvedésnek?
Mára napirendi ponttá vált az eutanáziával foglalkozó kérdések megvitatása. Nagyon sok a félreértés ezzel a kifejezéssel kapcsolatban, amelynek eredeti és szó szerinti jelentése „jó halál”. Ma ezt a kifejezést két különböző esetben használják. Gyakran az eutanázia a „kegyes halálra” vonatkozik, amely által szándékosan kioltják a beteg életét, hogy megkíméljék a halál előtti szenvedéstől, vagy hogy megkönnyítsék a beteg családja és a társadalom terheit. (Ezt nevezik aktív eutanáziának.) Azonban az eutanázia kifejezés alatt azt a gyakorlatot is értik, amely során visszatartják vagy megtagadják az emberi élet mesterséges meghosszabbítását célzó orvosi beavatkozásokat, elősegítve a beteg természetes halálát. (Ezt nevezik passzív eutanáziának.) A hetednapi adventisták azt gondolják, ha egy beteget úgy engednek meghalni, hogy lemond az orvosi beavatkozásról – ami csak meghosszabbítaná a szenvedését, és kitolná a halál pillanatát –, az erkölcsileg különbözik attól a kísérlettől, amelyek célja az élet elsődleges kioltása.
A hetednapi adventisták arra törekszenek, hogy úgy képviseljék az élet befejezésének erkölcsi kérdését, aminek révén bemutatják az Istenbe, mint az élet Teremtőjébe és Megváltójába vetett hitüket, és kinyilvánítják, miszerint Isten kegyelme feljogosítja őket felebarátaik iránt érzett szeretetük gyakorlására. A hetednapi adventisták vallják, hogy az emberi élet csodálatos ajándék, amit Isten teremtett, ezért méltó arra, hogy védjük és fenntartsuk (1Móz 1–2). Vallják azt is, hogy a megváltás Isten csodálatos ajándéka, amely örök életet biztosít azoknak, akik hisznek Őbenne (Jn 3:15; 17:3). Tehát az adventisták támogatják a modern orvostudomány alkalmazását az emberi élet meghosszabbítása érdekében. Ennek az erőnek azonban együttérző módon kell megnyilvánulnia és bemutatnia Isten kegyelmét úgy, hogy a szenvedést a legkisebbre csökkentsük. Mivel Isten ígéretet adott az örök életre és az újjáteremtett Földre, a keresztényeknek nincs szükségük arra, hogy mindenáron ragaszkodjanak az élet utolsó leheletéhez ezen a Földön. Nem szükséges tehát elfogadni vagy felajánlani minden lehetséges orvosi kezelést, ami csupán meghosszabbítja a haldoklás folyamatát.
Mivel az adventisták elkötelezték magukat, hogy a teljes emberről gondoskodnak, ezért szívükön viselik a haldokló testi, érzelmi és lelki gondozását. Ebből a célból ajánljuk a Biblián alapuló következő igazságot.
- Az ember, aki közeledik a véghez, és képes felfogni a körülötte zajló eseményeket, megérdemli, hogy megtudja az igazságot az egészségi állapotáról, valamint azt, hogy megismerje a kezelés alternatíváit és lehetséges következményeit. Az igazságot ne hallgassuk el, hanem mondjuk meg keresztényi szeretettel, a beteg személyes és kulturális körülményeire való tekintettel (Ef 4:15).
- Isten az embernek szabad választási jogot adott, és azt kérte, hogy felelőséggel éljen vele. A hetednapi adventisták hisznek abban, hogy ez a szabadság kiterjed az egészségügyi döntésekre is. Miután a beteg elfogadta Isten vezetését, és megfontolta döntésének következményeit (Róm 14:7) és az orvosi tanácsokat, amennyiben képes dönteni, meghatározhatja, hogy elfogadja vagy elutasítja az életét meghosszabbító orvosi beavatkozásokat. Akik viszont nem képesek felfogni jelenvaló helyzetüket, azokat ne kényszerítsük arra, hogy alávessék magukat az orvosi beavatkozásnak.
- Isten tervében az embert egy családi és egy hitközösség erősíti. Az emberi életről szóló döntéseket jobb, ha egy egészséges családi légkörben hozzuk, miután megfontoltuk az orvosi tanácsot (1Móz 2:18; Mk 10:6–9; 2Móz 20:12; Ef 5–6). Amikor a haldokló képtelen arra, hogy kifejezze, számára melyik a legjobb orvosi beavatkozás, akkor a döntést annak kellene meghoznia, akit a haldokló választott. Ha nincs ilyen, akkor a haldoklóhoz legközelebb álló személy hozzon határozatot. Különleges esetek kivételével, az orvosi vagy jogi szakértők – a haldokló orvosi kezelését illetően – vessék alá magukat a hozzátartozók akaratának. A legjobb, ha írásban rögzítik az egyén kívánságait és döntéseit, és szerződést kötnek a fennálló jogi keretek között.
- A keresztényi szeretet gyakorlatias és felelősségteljes (Róm 13:8–10; 1Kor 13; Jak 1:27; 2:14–17). Az igazi szeretet nem tagadja meg a hitet, és nem kötelez minket arra, hogy ajánljunk vagy elfogadjunk olyan orvosi beavatkozást, aminek több a kára, mint a haszna. Például, ha egy beavatkozás csupán a testi funkciókat tartja fenn, és nincs semmi remény arra, hogy a beteg tudata visszatérjen, értelmetlen, és jó lelkiismerettel elhagyható. Hasonlóan az életet meghosszabbító orvosi kezelések is mellőzhetők vagy abbahagyhatók, ha azok csak hozzájárulnak a beteg szenvedéséhez, vagy szükségtelenül meghosszabbítják a haldoklás folyamatát. Minden eljárásnak összhangban kell lennie a jogi rendelkezésekkel.
- Míg a keresztényi szeretet a szenvedést növelő vagy haldoklást meghosszabbító orvosi beavatkozások mellőzéséhez vagy felfüggesztéséhez vezethet, a hetednapi adventisták nem gyakorolják „a kegyes halálban való közreműködést”, nem asszisztálnak az öngyilkossághoz (1Móz 9:5–6; 2Móz 20:13; 23:7). Elutasítják az aktív eutanáziát, a szenvedők vagy haldoklók életének szándékos kioltását.
- A keresztényi együttérzés felhívja a figyelmet a szenvedés csillapítására (Mt 25:34–40; Lk 10:29–37). A haldoklóról való gondoskodás olyan keresztényi kötelesség, amely a lehető legnagyobb mértékben enyhíti a fájdalmat és a szenvedést, de nem alkalmazza az aktív eutanáziát. Amikor egyértelmű, hogy az orvosi beavatkozás nem gyógyíthatja meg a beteget, akkor a kezelés elsődleges célja, hogy csökkentsük a szenvedést.
- Az igazságosság bibliai alapelvei elrendelik, hogy kiemelten törődjünk azokkal, akik védtelenek és magatehetetlenek (Zsolt 82:3–4; Péld 24:11–12; Ésa 1:1–8; Mik 6:8; Lk 1:52–54). Mivel állapotuk sebezhető, különös figyelemmel kell gondozni őket, és biztosítani kell, hogy a haldoklókat méltósággal és mindenféle igazságtalan diszkrimináció nélkül kezeljék. A haldoklóról való gondoskodást mindig a gondoskodásra szoruló személy lelki és egészségügyi szükségleteire kell alapozni, és sokkal inkább a haldokló kérését szem előtt tartva, mintsem szociális érdemességét mérlegelve (Jak 2:1–9).
- Amikor a hetednapi adventisták arra törekszenek, hogy alkalmazzák ezeket az elveket, reményt és bátorítást kapnak abból a tényből, ahogyan Isten a gyermekei imádságára válaszol, és csodás dolgokat tesz a jólétükért (Zsolt 103:1–5; Jak 5:13–16). Jézus példáját követve, ők is imádkoznak, hogy Isten akaratát mindenben elfogadják (Mt 26:39). Bíznak abban, hogy fohászkodhatnak Isten hatalmáért, hogy segítse elhordozni a testi és lelki terheket egy szenvedő és haldokló ember számára. Tudják, Isten kegyelme elég ahhoz, hogy képessé tegye őket elviselni nyomorúságukat (Zsolt 50:14–15). Hiszik, hogy az örök élet azoké, akiknek Jézusban van reménységük, és biztosak Isten szeretetének győzelmében.
Ezt a közös nyilatkozatot a Generál Konferencia végrehajtó-bizottságának éves ülésén hagyták jóvá, és szavazták meg 1992. október 9-én Silver Springben, Marylandben.