Közhasznú munkaprogram támogatása Tiszaburán

Az ADRA ügyvezető igazgatója, Sitkei Zoltán, valamint a helyi ADRA kapcsolattartó, Soós Róbert lelkész testvérünk látogatást tettek Tiszabura Községi Önkormányzatánál 2018. június 13-án. A polgármesterrel, Nagy Imrével tartott megbeszélésen a helyi közhasznú munkaprogramban dolgozók támogatásáról…

Long right arrow Read More

ADRA program a Győr-Moson-Sopron megyei Gyermekvédelmi Központban – havi rendszerességgel

Az állami gondozott gyerekek több szempontból is hátrányos helyzetűek. Már kisebb-nagyobb gyermekként traumákat kell átéljenek. Elszakadnak a vér szerinti családjuktól, nagyon gyakran a barátaiktól, és bár védett közegben nőnek fel, mégsem egy szerető család nyugodt légkörében.

Read MoreLong right arrow

Sikeres doktori fokozatszerzés a Károli Egyetemen

Kormos Erik testvérünk június 12-én, egy forró nyári napon, nyolc év kitartó kutatómunkája után sikeresen teljesítette doktori szigorlatait, illetve sikeresen védte meg doktori értekezését az Egyetem Doktori Tanácsa előtt.

Long right arrow Read More

Évzáró raji tábortűz Kecskeméten

2018. június 16-án este a 431. számú Huenergardt János Frigyes Cserkészcsapat Kecskeméti Kova Raja évzáró tábortüzet szervezett az egyik őrsvezető gyönyörű szép tanyáján. 5 őrsben, 24 gyerek és 10 felnőtt érkezett az eseményre.

Long right arrow Read More

Gyermekbemutató Balatonfüreden

Öt gyermekkel ajándékozta meg az Úr a Balatonfüredi Gyülekezetet az elmúlt időszakban. Meg is telt a fél imaház a gyermekbemutatóra Liza, Alexander, Johanna, Olivér és Ábel szeretteivel, családtagjaival.

Long right arrow Read More

Hír egy nagyszerű könyvről

A könyv szerzője és a művész, aki a tűzzománc képeket készítette, egy és ugyanaz. Hosszú korszakot fognak át azok a leírások, amelyek a bibliai eseményeket kétség kívül erőteljesen befolyásoló nőalakokról szólnak. Ennyire gazdag és szinte…

Long right arrow Read More

Tóparti piknik Jézussal

Lenyűgöző történet, azt hiszem a legjobb arra, hogy egy hosszú tanév után a hittanórák sorát lezárjam. Természetesen nem ez az előírt tananyag, de ilyenkor – a vakáció előtti héten –  ez sem diákot, sem tanítót…

Long right arrow Read More

Wilson Paroschi

Wilson Paroschi brazil származású lelkész, a teológia professzora, teológiai tanulmányait Brazíliában, az Egyesült Államokban és Németországban végezte. Brazíliai tartózkodásom alatt, volt szerencsém személyesen is megismerkedni vele, így ebben a rövid bemutatóban a biográfiai adatok helyett…

Long right arrow Read More

A Károli Biblia továbbra is kapható lesz!

2018. április 19-én honlapunkon és az AdventInfoban (ápr. 28.) megjelent egy közlemény, hogy az 1908-ban revideált Károli Biblia nem lesz tovább kapható. A Kálvin Kiadó a Magyarországi Bibliatársulat megbízásából a jövőben is ki fog adni…

Long right arrow Read More

Segélykiáltás és segítség Göncön

Egy, a gönci gyülekezetünk szomszédságában élő család kért segítséget a KerSong együttesünktől, hogy tartsunk koncertet rákos beteg családtagjuk megsegítésére. Június 9-én este telt házzal kezdtük a koncertet Göncön, a Diákotthon szépen berendezett ebédlőjében. Sajnos, a…

Long right arrow Read More