A gyermekek jóléte és értéke

A Hetednapi Adventista Egyház hivatalos állásfoglalása

A hetednapi adventisták vallják és hirdetik, hogy minden gyermeknek joga van boldog, stabil családi környezetre, szabadságra és támaszra, hogy olyan személlyé növekedhessen, mint amilyennek Isten szeretné.

Az Egyesült Nemzetek Általános Közgyűlése felismerte a gyermekek fontosságát, és 1989-ben megszavazta „A gyermekek jogairól szóló egyezményt”. Ezekkel az elvekkel összhangban, figyelembe véve azt az értéket, amit Jézus a gyerekeknek tulajdonított, amikor ezt mondta: „Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa” (Mt 19:14, új protestáns fordítás), arra törekszünk, hogy támogassuk azokat a gyermekeket, akik a következő káros hatások miatt szenvednek.

Szegénység. A szegénység gátolja a gyermekek fejlődését, megfosztja őket a szükséges tápláléktól, ruházattól és otthontól, s ez káros hatással van az egészségükre és neveltetésükre is.

Írástudatlanság. Az írástudatlanság nehezebbé teszi a szülők számára, hogy munkába álljanak, és gondoskodjanak a családjukról; a gyermekek számára pedig, hogy elérjék a bennük rejlő képességek kibontakozását.

Rossz egészségügyi ellátás. Néhány millió azon gyermekek száma, akik nélkülözik a megfelelő egészségügyi ellátást azért, mert nincs biztosításuk, vagy azért, mert olyan vidéken élnek, ahol nincs biztosítva az egészségügyi ellátás.

Kizsákmányolás és sebezhetőség. A gyermekeket megrontják és kizsákmányolják, amikor olcsó munkára, kétes üzletekre, fegyveres összetűzésekre, erőszakos felnőttek erkölcstelen szexuális vágyainak kielégítésére használják fel, és amikor az Interneten és a tömegkommunikáció eszközein keresztül nyíltan szexuális anyagok hatásának teszik ki őket.

Erőszak. Rengeteg gyermek hal meg évente erőszak következtében. A fegyveres összetűzések áldozatai javarészt gyermekek és asszonyok. A gyerekek még a harc befejezte után is viselik azokat a mély testi és lelki sebeket, amelyeket az összetűzésben szereztek.

A fenti problémákra és szükségletekre választ adva, a Hetednapi Adventista Egyház a következő gyermekjogok érvényre jutását támogatja.

  1. Minden gyermeknek joga van egy szerető légkörű és állandó otthonra, ahol biztonság van, és nem kell tartani a visszaélésektől.
  2. Minden gyermeknek joga van megfelelő táplálékra, ruházatra, oltalomra.
  3. Minden gyermeknek joga van megfelelő egészségügyi, orvosi ellátásra.
  4. Minden gyermeknek joga van olyan nevelésre, amely felkészíti arra, hogy a társadalomban hasznos szerepet töltsön be, lehetővé tegye adottságai fejlesztését, és megtanítsa a mindennapi kenyér megkeresésére.
  5. Minden gyermeknek joga van vallásos és erkölcsi nevelésre mind otthon, mind az egyházban.
  6. Minden gyermeknek joga van a hátrányos megkülönböztetés és kizsákmányolás nélküli életre.
  7. Minden gyermeknek joga van saját személyiségre, tiszteletre és a helyes önbecsülés kialakítására.

Ezt a nyilatkozatot a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciájának adminisztrációs bizottsága szavazta meg, és 2000-ben, a torontói generál konferenciai ülésen tette közzé.