Génterápia

A modern orvostudomány fejlődése és a géntechnológia lehetővé tette az emberi betegségek kezelését a szenvedő sejtjeiben történő génmódosítás által. Bár a génorvoslás felszínre kerülő területeinek módszerei még fejlődésben vannak, a klinikai kísérletek és a legújabb módszerek arra utalnak, hogy a géntechnológia nemsokára egy sokoldalú, de ugyanakkor mindenki számára ismert terápiás lehetőséggé válhat. Ezek a kilátások arra késztetik a keresztényeket, hogy állást foglaljanak, és megfogalmazzák hitük azon alapelveit, amelyek az emberi génterápia gyakorlására alkalmazhatók.

A génterápia a gének alkotóelemeit (a DNS-t vagy RNS-t) használja fel az öröklött rendellenességek és szerzett betegségek enyhítésében és gyógyításában.

A génterápiai anyagot kifejleszthetik úgy is, hogy az a páciens sejtjeinek hibás génjeit helyettesítse, vagy hogy információtöbbletet nyújtsanak az ép gének működésének szabályozásához. A DNS sokféle forrásból származhat. Állati és növényi eredetű is lehet, de mikrobákból és vírusokból is származhat, sőt szintetikus is lehet, amelynek nincs megfelelője a természetben. A bevitt anyag hatása lehet szándékosan ideiglenes vagy végleges. Gyakran semmilyen más módszerrel nem érhetjük el azokat az eredményeket, amelyeket a génterápia segítségével megvalósíthatunk. A legelején többnyire a szokatlan, öröklött betegségekkel foglalkozott a génterápia, de mára a hangsúly áthelyeződött a közismert betegségek – rák, szívbetegségek, magas vérnyomás, cukorbetegségek stb. – kezelésére.

Egy ideig a génterápia használhatóságát korlátozta azoknak a módszereknek a hiánya, amelyek segítségével génátültetést hajthattak végre nagy számú speciális sejtbe.

A legtöbb klinikai kísérletnél a vírusokat „vektorokként” vagy „hordozókként” használják az új DNS szállítására, ugyanis a vírusok rendkívül hatékonyak a sejtek saját génjeik által történő megfertőzésére. A vírusvektort általában úgy építik meg, hogy eltávolítják azokat a géneket, amelyeket a vírus arra használna, hogy megkettőzze magát, vagy hogy kárt tegyen a vírusgazda sejten, és terapeuta génekkel helyettesítik. Számtalanszor használták már az adenovírusokat (hideg vírust), a retrovírusokat (a HIV-vírus rokonait), az adenoiddal kapcsolatban levő vírust (egy kis vírust, amely állítólag nem okoz betegséget), a herpesz vírusát és más vírusokat ilyen célból. Minden vírusvektornak vannak olyan tulajdonságai, amelyek korlátozzák használhatóságát, és számtalanszor nagy kockázattal jár az alkalmazásuk. Lehetséges, hogy kifejlesztenek majd más, nem vírusokat felhasználó, a sejtekbe történő génbeültetési módszereket, de általában véve a „nem vírusos” módszerek nem olyan hatásosak.

A génterápiákat az alapján csoportosítjuk, hogy a segítségükkel végbemenő változások örökölhetők-e vagy sem. A szomatikus génterápia a szaporító sejteken kívül a test bármelyik sejtjében változást hozhat létre. Több különböző szerven alkalmazták ezt a módszert, mint a máj, a csontvelő, az izmok, bőr, tüdők, vérerek, szív, agy. Mégis, a génterápia tudatosan elkerüli azt, hogy olyan genetikus változást hozzon létre, amelyet a beteg utódai örökölhetnek. Természetesen a génterápiának is ugyanaz a célja, mint a hagyományos orvostudománynak, életet menteni, vagy legalább enyhíteni a beteg fájdalmait, szenvedését.

A szomatikus génterápiát két csoportba sorolhatjuk, az alapján, hogy az új géneket hogyan ültetik be a szervezetbe. Számos alkalommal eltávolítják a sejtet a betegből, és laboratóriumban kezelik. Ezt az eljárást gyakran ex vivo génterápiának nevezik. Miután a genetikai változás végbement, a sejteket visszahelyezik a beteg szervezetébe, azzal a reménnyel, hogy a beteg szövetben megfelelő számban telepednek le majd ahhoz, hogy a kívánt eredményt elérhessék. Mivel az ex vivo protokollt minden egyén esetében személyesen kell megtervezni, intenzív laboratóriumi munkához fűződik, és nagyon költséges. Napjainkban célul tűzték ki az in vivo megvalósítását, azt, hogy a terapeuta géneket egyenesen a betegbe helyezzék. Jelenleg egyetlen elérhető eszköz sem képes arra, hogy a kívánt céltáblasejteket hatásosan megtalálja, és a génszállítmányát olyan hatékonyan befecskendezze, hogy a kívánt eredményt elérje.

Bár a múltban számos ilyen jellegű kísérletet végeztek, kevés volt közülük valójában hatékony. A terapeuta gének testi sejtekbe történő befecskendezésére használt technológia még mindig eléggé kezdetleges, nem elég hatásos, és alkalmazása nagy kockázattal jár. 1999 végén egy klinikai kísérletben meghalt fiatal beteg esete bebizonyította, hogy még nem ért el az orvostudomány ezen a téren megbízható szintet.

A szomatikus génterápiával ellentétben, a csíravonalas génterápia célja, hogy a szaporító sejtekben hozzon létre genetikai változásokat. Ennek eredményeként a változásokat az eredeti páciens utódai is örökölhetik. Így tehát ez a génterápia nemcsak arra törekszik, hogy a beteg állapotán javítson, hanem tudatosan vigyáz arra, hogy annak utódai, a következő generációk tagjai is élvezhessék annak előnyeit. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy ez a génterápia az orvostudományi felfedezések egy újabb célját tárja elénk, nevezetesen azt, hogy eltávolítsuk a romló állapot okát, és ne kelljen külön kezelni az érintett egyéneket az egymást követő nemzedékekben.

Az alkalmazott technika a következő. A DNS-t nagyon pontosan kézzel behelyezik az egyénileg megtermékenyített tojásba, vagy az embrió fejlődésének kezdeti szakaszában, annak sejtjeibe. Ezt a módszert azonban csak állatokon alkalmazták. A csíravonalas génterápia ráadásul a fejlett szaporító technológiának köszönhetően számos egészségügyi rizikót, veszélyt hordoz magában; gyakori az embrionális és magzati halál, a halva születés és csecsemőhalál, a testi és genetikai rendellenesség. Az alapvető biztonsági problémák mögött a csíravonalas génterápia számos etikai kérdést is felvet. Ilyen a meg nem született egyének nem létező betegbeleegyezése, a genetikai változások hosszú távú eredményeinek felbecsülése, az emberi változatosság korlátozása a jellegzetes vonások rendszeres eltávolításával, genetikai determinizmus, amelyet az eredeti páciens választási lehetőségei és a genetikus terapeuták nyomnak rá; annak lehetősége, hogy a csíravonalas terápiát eugenetikai programokon használják.

Mivel ezeket a biztonsági és erkölcsi kérdéseket még nem sikerült megoldani, a csíravonalas génterápiát széles körben ellenzik.

Míg a génterápia kezdeti szakaszában van, nekünk, mint józan keresztényeknek, erkölcsi kötelességünk megismerni ennek a módszernek az emberi szükségleteket kielégítő alkalmasságát; meg kell értenünk, milyen biológiai és genetikai kockázatokkal jár, és meg kell előznünk a visszaéléseket. Az ezen a téren hozott döntéseinknek összhangban kell lenniük a következő bibliai elvekkel. Enyhíteni a fájdalmat, és óvni az életet. A Biblia olyan Istent mutat be, akit szüntelenül foglalkoztat teremtményeinek egészsége, jóléte (Péld 3:1–8; Zsolt 103:2–3; Mt 10:29–31, 11:4–5; ApCsel 10:10). Arra szólít fel bennünket, hogy folytassuk gyógyítói munkáját (Mt 10:1; Lk 9:2). Mivel a génterápia megelőzheti a genetikai betegségeket, és helyreállíthatja az egészséget, olyan eszközként kell fogadni, mint ami hozzájárul az elkerülhető betegségek kiküszöbölését célzó isteni tervnek. Biztonság, védelem az ártalmaktól. Az Írások azzal bíznak meg, hogy oltalmazzuk a társadalom sebezhető egyéneit (5Móz 10:17–19; Zsolt 9:9; Ésa 1:16–17; Mt 25:31–46; Lk 4:18–19). Amikor a betegség vagy a genetikai rendellenesség nem életveszélyes, csak akkor fogadható el a genetikai beavatkozás, ha magas szintű biztonsággal végezhető el, és ha az élet védve van a fejlődés minden szakaszában. Még olyan esetekben is, amikor az élet forog kockán, a genetikai beavatkozások során felmerülő veszélyeket teljes mértékben egyensúlyba kell hozni a gyógyulás esélyeivel. Isten képmásának tisztelete. Az embereket, akiket Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett, megkülönbözteti a többi földi lénytől, Isten adta józanságuk, a lelki értékek megbecsülése és az erkölcsi döntések meghozásának képessége által (1Kir 3:9; Dán 2:20–23; Fil 4:8–9; Zsolt 8:3–8; Préd 3:10–11; új fordítás). Nagy elővigyázatosságot követel minden olyan cselekedet, amely maradandó módon megváltoztatja az emberi genetikai anyagot, befolyásolva annak tulajdonságait. Az ember szabad akaratának védelme. Isten nagy hangsúlyt helyez az emberi szabadság kérdésére (5Móz 30:15–20; 1Móz 4:7). Azokat a genetikai változásokat el kell vetni, amelyek korlátoznák az egyén képességeit, megszabnák a társadalomban való részvételét, csökkentenék önállóságát, vagy aláaknáznák egyéni szabadságát. Isten teremtő munkájának megértése. Isten intelligenciával és alkotóképességgel ruházta fel az embert, s azt szeretné, ha az emberek felelősséget vállalnának a teremtett világért (1Móz 1:28), és növekednének az életelvek, köztük testük szerepének megértésében (Mt 6:26–29; 1Kor 14:20; Zsolt 8:3–9; 139:1–6, 13–16). Az erkölcsi jellegű kutatások és felmérések csak növelhetik Isten bölcsessége és jósága iránti hálánkat és elismerésünket.

Ezt a dokumentumot 2000 áprilisában fogadta el a Generál Konferenciának az emberi élet keresztény nézőpontja bizottsága, és továbbította az egyház osztályaihoz és intézményeihez.