AdventInfo

Ünnepek a Kecskeméti Gyülekezetben Március 18-án szombaton különleges ünnep volt gyülekezetünkben. Már a kora tavaszi idő, a csodás napsütés is vonzóvá tette a szombatot a testvérek és a barátkozók részére. A délelőtti óra keretében először két házaspárt köszöntöttünk. Őszné Kerekes Margit és Ősz Barnabás 33 éve, 1990. március 18-án kötött házasságot Hajdúhadházon, valamint Lovas Andrásné Edit és Lovas András szintén 33 éve fogadtak örök hűséget egymásnak az Úr előtt, Tiszakécskén. Akkor Ócsai Sándor eskette az Ősz házaspárt, míg Murányi József a Lovas házaspárt eskető lelkész volt.Most Árvai Tamás körzeti lelkész köszöntötte a két házaspárt, kiemelve az egymás mellett eddig leélt bő három évtizedet, ami manapság példaértékűnek tekinthető, majd áldást kért a további életükre. Balázs Szilvia, a gyülekezet vezetője is köszöntötte a két házaspárt jó kívánsággal és egy-egy csokor virággal.Ezt követően Árvai Tamás egy életrajzot olvasott fel a gyülekezet harmadik legidősebb tagját, Hofferné Terikét köszöntve, aki 50 éve, 1973. március 17-én Szegeden kötött szövetséget az Úrral. Terike nem adventista családban nőtt fel, és miután 1967-ben férjhez ment, az anyósa által ismerte meg az adventista közösséget. Zoltán gyermeke születése után kezdte olvasni a Bibliát, majd 1972-ben az akkori körzeti lelkész, Ócsai József vezetésével tanulmányozta át a hitelveinket és döntötte el, hogy ő is szeretne az Adventista Egyházhoz csatlakozni. A nagy nap 1973. március 17-én volt, amikor Szegeden Oláh István lelkipásztor szolgálata által a felnőtt keresztségben részesült. Mivel Kecskeméten akkor ő volt az egyedüli adventista és még gyülekezet sem volt a városban, így a legközelebbi városban, Nagykőrösön lett a közösségünk tagja. Ahol szombatiskolai tanító, majd vezető lett, és két gyermekét is vitte a szombati összejövetelekre. Az Úr megáldotta, mert Zoltán 1988-ban, Ildikó lánya pedig 1992-ben lett közösségünk tagja. Majd 1993-ban, amikor a Nagykőrösi Gyülekezet megszűnt, követte gyermekeit, akik akkor már az időközben Kecskeméten megalapított gyülekezetbe tartoztak. Hoffer testvérnő több mint három évtizede aktívan részt vesz a missziómunkában, könyveket ad az érdeklődőknek, és a csütörtöki előadásokon ő fogadja a vendégeket a kultúrházban.Fia, Zoltán is köszöntötte őt a gyülekezet előtt, mert a fél évszázad számára is sok tapasztalattal szolgált, és édesanyja életében mindig azt látta, mennyire fontos Jézus közelében élni és követni Őt a hétköznapokban.Az Advent Kiadó is ajándékkönyvet adott a testvérnőnek, „Az utolsó napok titkai” címmel.Balázs Szilvia a gyülekezet nevében köszöntötte a küzdelmes és tartalmas időt megért testvérnőt és virágcsokrot adott át számára.Újból elhangzott az emléklapján is olvasható keresztségi bibliaszövege, amivel 50 éve indult útjára a keresztelőmedencéből: „Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai” (Róm 8:14).Az Úr áldja meg az Ő követőit és mindazokat, akiknek továbbadjuk a menny üzenetét! Hoffer Zoltán[av_gallery ids='10135,10136,10137' style='thumbnails' preview_size='portfolio' crop_big_preview_thumbnail='avia-gallery-big-crop-thumb' thumb_size='portfolio' columns='5' imagelink='lightbox' lazyload='avia_lazyload' custom_class='']

A legjobb út

Március 18-án szombaton különleges ünnep volt gyülekezetünkben. Már a kora tavaszi idő, a csodás napsütés is vonzóvá tette a szombatot a testvérek és a barátkozók részére. A délelőtti óra keretében először két házaspárt köszöntöttünk.

Long right arrow Read More

Beszámoló a Tábortűz Adventista Cserkészközösség 2022. évi tevékenységéről

A Tábortűz a vallásos, de egyházakhoz közvetlenül nem kötődő Magyar Cserkészszövetségen belül azoknak a csoportja, akik kifejezetten törekszünk hetednapi adventista identitásunk megélésére és továbbadására cserkészmunkánk során. Fő tevékenységünk a cserkészcsapatokban folyó gyermek- és ifjúsági missziómunka…

Long right arrow Read More

Ráckevén vendégeskedett az újbudai fiatalság

Különlegesek az ünnepélyes gyülekezeti alkalmak, amikor egy nagyszerű eseményre összejön az adott közösség, hogy kapcsolódjunk, találkozzunk, közösen forduljunk Isten felé. Ennél már csak az a felemelőbb, ha több gyülekezet közösen, tudatosan és egymás felé nyitottan…

Long right arrow Read More

„Istennél nincs nyugdíjaztatás” – Virágzó nők Isten kertjében

Gyermekkoromban a katolikus hitre neveltek szüleim, aztán jött a tinikor, amikor nem jártam templomba, nem gyakoroltam a hitet évekig. 1969-ben férjhez mentem, egy gyönyörű lányunk született. A boldogság nem tartott sokáig, 3 évi együttlét után…

Long right arrow Read More

Amikor összeáll a kép

Egy szétszakadt szív, egy darabokra tört élet, gyász és veszteség okozta fájdalmak, amiket átéltem. Éhség, megélhetési problémák, költözés, a férjem halála, majd a két felnőtt fiam elvesztése… valahogy nem így terveztem életem tündérmeséjét... – gyötrődött…

Long right arrow Read More

Gyermekbemutató

Az Újbudai Gyülekezet 2023. március 11-én ismét egy csodálatos alkalmat ünnepelt, hiszen ezen a napon Mena Hajnalka és János kisfiának, Mirkónak a gyermekbemutatója tette felemelőbbé a szombatot.

Long right arrow Read More

Ételosztás Debrecenben

A Hetednapi Adventista Egyház Debreceni „A” Gyülekezete ebben a negyedévben március 12-én is több helyszínen várta meleg étellel a rászoruló embereket és családokat, de abból (az évek óta megszokott módon) egyaránt jutott a hajléktalanszálló lakóinak…

Long right arrow Read More

Emlékezzünk!

A fenti felszólítással kezdte Szabó János lelkészünk Molnár András nyugdíjas lelkész testvér születésnapi köszöntését, aki most töltötte be a 85. életévét.

Long right arrow Read More

Az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes szolgálata a Terézvárosi Gyülekezetben

Miklós – aki a zenekar vezetője – elmondta, hogy a zenekar tagjai heti, kétheti rendszerességgel gyűlnek össze próbálni kb. 200 km távolságot hidalva át ilyenkor. Hálával tekintenek vissza...

Long right arrow Read More

40 éve a szolgálatban

Bodnár János lelkésztestvért köszöntötte feleségével, Bodnár Zsókával együtt Kalocsai Tamás, a DET elnöke 40 éves hűséges és kitartó lelkészi munkássága alkalmából január 14-én, a Terézvárosi Gyülekezetben.

Long right arrow Read More

Ketten nyerték el az SOS-ösztöndíj a testvérnőkért pályázatot

A Generálkonferencia Női Szolgálatok Osztálya ösztöndíjat hozott létre azoknak a nőknek, akik elkötelezettek a Hetednapi Adventista Egyház küldetésének szolgálatában és az Úr szolgálatában.

Long right arrow Read More

Erdélyben jártunk

Még 2022-ben fogalmazódott meg a Hallgatói Önkormányzat javaslata, hogy legyen egy erdélyi bemutatkozó körútja az ATF-nek. Ami akkor még csak álom volt, az 2023 év elején meg is valósult. Hosszas egyeztetések és komoly szervezési munka…

Long right arrow Read More

AMM Európai hírek

Február 17–19. között Szovátán, Erdélyben volt az Adventista Motorosok találkozója, melyet az AMM Románia szervezett, és amelyen több mint 30 személy vett részt.

Long right arrow Read More

Pályázzunk vagy ne pályázzunk?

2022 elején váratlan értesítést kaptam. Kiderült, hogy egy dél-amerikai testvérünk közel 1,2 millió forint értékben támogat könyvmissziót Magyarországon (ingyenes ajándékozás keretében).

Long right arrow Read More

Segítségnyújtás Törökországban

Kedves testvérek! Hálásan köszönjük, hogy a február elején bekövetkezett súlyos törökországi, illetve szíriai földrengés kapcsán indított felhívásunkra olyan sokan nyújtottatok segítő kezet.

Long right arrow Read More

Élet lehelete Békéscsabán

Az alapszintű újraélesztés fenntartható oktatását célzó programunk „Élet lehelete” címmel még 2019-ben indult útjára.

Long right arrow Read More

Könyvterjesztés a soproni vasútállomáson

Örömmel adjuk közre tapasztalatunkat a könyvterjesztésről a kedves olvasónak, amely Sopron városának vasútállomásán történt 2022. december 9. és 20. között. A könyveladásunk hasonló a szegény özvegyasszony példázatához, mivel csupán 8600 Ft értékben adtunk el vallásos…

Long right arrow Read More

Farkas Józsefné Marika néni 100 éves

Pár hete meglátogattam az albertirsai gyülekezet egyik tagját, Farkas Józsefné Marika nénit Újlengyelben. Mikor beléptem az ajtón, épp a kályhában ropogó tűzre dobálta a vaskos fahasábokat. Ahogy meglátott, nagy örömmel üdvözölt, és rögtön hellyel kínált.

Long right arrow Read More

Virágzó nők Isten kertjében: Interjú Zsoldosné Szopkó Mária testvérnővel

Tettre kész, értelmes, családszerető hölgyet ismertem meg Magdi néni személyében, aki egyházunk székházában (Budapest, VI., Székely Bertalan utca 13. sz.) titkárnőként dolgozott és szinte egyedülálló volt az adminisztrátorok körében az idegen nyelv ismerete miatt hosszú…

Long right arrow Read More

A mátészalkai körzet tevékenységei

Köszöntelek kedves Testvéreim! Engedjétek meg, hogy néhány sorban beszámoljak arról, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban körzetünkben milyen programok voltak, milyen tapasztalatokat szereztünk közösen.

Long right arrow Read More