AdventInfo

Cikksorozatunk célja, hogy minél több lelkészfeleség élettörténetét megismerjük, élettapasztalataikból erőt merítsünk. Évike örömmel osztja meg kérésünkre történeteit. – Időzzünk kicsit a múltban! Mesélsz nekünk nagyszüleidről, szüleidről, gyermekkorodról?– Evangélikus családból származom. Nagymamám és édesanyám hívő emberek voltak. Sokat hallottam a jó Istenről tőlük. 10 éves voltam, amikor édesanyám megkeresztelkedett adventistának. Salgótarjánban én is el-elmentem vele adventista gyülekezetbe. Akkoriban azonban még nem volt igazán hatással rám, amit ott hallottam. Anyukám sem erőltetett a hitre. Középiskolás voltam, amikor változás történt. Egy osztálytársamat bántották adventista hite miatt (amit ő felvállalt), én pedig mellé álltam. Barátnője lettem. Rajta keresztül kerültem közelebb az adventista közösséghez. Az adventista fiatalok között már jól éreztem magam. 20 évesen keresztelkedtem meg, nagymamámmal együtt, és nagyon boldog voltam a jó Istennel való kapcsolatomban. – Biztosan sok áldott tapasztalatod volt ebben az időszakban.– Igen. Egyet emelnék ki. A középiskola után egy tervező irodához vettek fel, ott dolgoztam rajzolóként, szerkesztőként. Amikor megkeresztelkedtem, tudtam, hogy ki akarok állni a hitem mellett, és kérni fogom a szabad szombatot. Három napig imádkoztam, böjtöltem, hogy a szombatot megadják a munkahelyemen. Bizonyságot tettem a főnöknek a jó Istenről, a belé vetett hitemről, s kértem, hogy hadd legyenek szabadok a szombatjaim, „Hát mi akadálya van?” – kérdezte. De a történet ezzel még nem fejeződött be. Mindent megtettek azért, hogy hitemben akadályozzanak. Kizártak közösségi szervezeteikből, amit én nem bántam, mert ez lehetőséget biztosított arra, hogy aki megkeresett, mindenkinek bizonyságot tehettem hitemről. Munkámra továbbra is igényt tartottak, én pedig igyekeztem kivenni a részemet, és becsülettel ellátni feladataimat, ők pedig tiszteletben tartották hitemet. – Hogyan fonta össze az Úr életedet az Ernőével?– 20 éves koromban ismerkedtem meg Ernővel egy barátnőm születésnapi ünnepségén. Ezt követte két év udvarlás, amikor is volt alkalmunk sokat beszélgetni a jó Istenről, levelezni, megismerni egymás hitét, gondolatvilágát. Két év múlva kötöttünk házasságot. Két drága gyermekünk született, 1977-ben Gábor, 1980-ban pedig Zoltán. 6 évig voltam otthon velük, a munkahelyemre már nem mentem vissza dolgozni. A fiainkat otthon tanítottam Isten szeretetére. Ernő közben vállalkozó kisiparos lett, hogy mellette végezhesse a szolgálatot, amelyre Isten elhívta. – Melyek voltak szolgálati területeitek, legemlékezetesebb tapasztalatod a jó Istennel?– Az első 13 évünket a szolgálatban Budaörsön töltöttük. Imádkoztunk sokat, és megkaptunk Isten kegyelméből egy budaörsi házat. Sok munka volt ugyan vele, de megérte. Nagyon hálásak voltunk érte mennyei Atyánknak, hogy a házunkba sokszor szállóvendégeket fogadhattunk. Ernő onnan végezte a szolgálatát Békés megyében, Nyíregyházán, Tatabánya területén. Mellette pedig a gazdasági szolgálatot is. Főleg, amikor evangelizációk voltak, hetente több napot töltött távol az otthonától. Onnan Miskolcra költöztünk el, ahol szép lélekmentő munka indult el, és szükség volt lelkipásztori támogatásra, segítségre. Ennél a költözésnél is végig éreztük Isten vezetését, bár kissé kalandos volt az odaköltözésünk. Amíg Budaörsön éltünk, édesanyámat magunkhoz vettük egy agyvérzés után, hogy gyógyuljon, lábra álljon. Miskolcra költözött ő is, velünk együtt. Ebben a szolgálati szakaszban sok-sok áldást éltünk át, a kezdetben 25 tagú közösség 60 tagra bővült. Volt, hogy a kertben ülve, a szabadban tartott Ernő keresztségi órákat. Amiben csak lehetett, kivettem a részemet én is. Főzőköröket tartottunk, hajléktalan szolgálatban ételt készítettünk a szűkölködőknek, képzést kaptunk telefonos lelkisegély-szolgálat végzésére. Ez utóbbit nagyon szerettem, 5 évig végeztük ezt a szolgálatot, este 7-től reggel 7-ig. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik az életem egyik traumája: nyirokrendszeri daganatos betegség kezdődött a szervezetemben. Másfél évig tartott a kezelésem, mire stabilizálták az állapotomat. Mindeközben nagyon megtapasztaltuk a testvérek hitét, támogatását, összetartását. Minden héten imaórát tartottak a gyógyulásomért. A telefonos lelkisegély-szolgálat, amit végeztünk, abban is segítségemre volt, hogy másokat hallgatva, nekik segítve ne a magam problémái körül forogjak. A stabil, jó állapotom 7 évig tartott.Miskolc után Pécsre helyeztek bennünket, ahol 10 évig szolgáltunk. Lehetőségünk nyílott itt is a szolgálatra számos területen. Testvéreinkkel ma is tartjuk a kapcsolatot. Betegségem ebben az időszakban ismét kiújult, de hála a jó Istennek ismét megtapasztalhattam Isten gyógyító kegyelmét. Végtelenül hálás vagyok szép családunkért, a gyermekeinkért, és öt unokánkért. Már 20 éve, hogy a betegségem kezdődött, de itt vagyok, a jó Istennek még mindig terve van velem. Nem volt egyszerű az életünk, de visszatekintve látom a sok-sok áldást, és a szépre emlékezem. Jelenleg Bicskén élünk, a tatabányai gyülekezetben szolgálunk. A helyiek már sokszor kifejezték, mennyire hálásak, hogy itt vagyunk szolgálatban. A mindennapi imánk az, hogy bár sokan jönnének a jó Istenhez, és csatlakoznának a közösséghez, a gyülekezethez! Hiszem, hogy ezért mi is tehetünk még valamit. – Végül szeretnélek kérni, üzenj valamit a lelkészfeleségeknek és a többi olvasónknak!– Egész életemet számba véve vallom, hogy ha a jó Istenben bízunk, nincs olyan lehetetlen helyzet, amiből ki ne tudna emelni, tovább ne tudna vezetni. Édesatyaként gondoskodik rólunk, minden apró részletre figyel. Ő nemcsak a férjünket hívja lelkipásztori szolgálatba, de bennünket, feleségeket is gondoskodó szeretetre hív: legyünk gazdaasszonyai a gyülekezeteknek, a közösségen belül emberek vannak, akikkel törődni szükséges. Igen, a misszió is fontos, ugyanakkor a már bent lévő hívőkről való gondoskodás is. Vigyázzatok a családotokra, fogadjátok meg Ellen White tanácsát, aki lelkünkre köti, hogy töltsünk időt a gyermekeinkkel, mert kincsek ők.A kedvenc igeversem mindig az, amit épp olvasok, legkedvesebb bibliai íróim Ézsaiás és János apostol. Néhány bátorító szakasz:
  • „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy” (Ézs 43:1).
  • „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil 1:6).
  • „Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon; Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését” (Tit 2:11–13).
  • „Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak” (Róm 8:28).
 Végezetül az éneket, ami a szívemnek legkedvesebb, hadd idézzem be nektek:„Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak belé veti. :/: Azt csudaképen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk. Zengj hát az Úrnak, s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökre Véle él.”  Hegyes-Horváth Csilla NSZO munkacsoporttag

„Ki Istenének átad mindent, azt csudaképen őrzi itt lent…” – Juhász Ernőné Évike

Cikksorozatunk célja, hogy minél több lelkészfeleség élettörténetét megismerjük, élettapasztalataikból erőt merítsünk. Évike örömmel osztja meg kérésünkre történeteit.

Long right arrow Read More

Missziós alkalom Telkibányán

2021. nyarán csatornahálózatot építettek Telkibányán. Ennek kapcsán gyülekezetünk kapu bejárója is felújításra került.

Read MoreLong right arrow

Szombat kivételével bármikor!

Jól ismert mondat – vagy az ehhez hasonló mondatok – egy adventista vallású személy ajkáról: „Ha nem szombaton lesz, akkor elmegyek.” Nemrégiben hangzottak el az előbbi szavak Boda László testvérünk ajkáról. Így lett 2021. augusztus 27-ére osztálytalálkozó kitűzve Telkibányára.

Read MoreLong right arrow

Közösségi nap Pusztaottlakán

Október 22-én a medgyesegyházi Schéner Mihály Általános Iskola tanulói számára szervezett közösségi napon vett részt az Alapítvány. Az esemény egyik szervezője a Boldog Otthon Alapítvány, mellyel a korábbi években is együttműködtünk.

Long right arrow Read More

Élet lehelete program Békésen

Novemberben az alapszintű újraélesztés fenntartható oktatását megcélzó programunk indult a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium intézményében.

Long right arrow Read More

Gyülekezeti ADRA napok összegzése

Az idei évben az ország több gyülekezetében volt lehetőség ADRA napot tartani. Ezek egy része – főként az év első felében – online formában, a technika segítségével történt, az év második felében, amikor lehetővé vált…

Long right arrow Read More

Segélyezés Ózdon és környékén

November 10-én egy teljes szállítmány ruhaadományt juttattunk el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajógalgócra, ahol ideiglenes raktározásra került az adomány. A környékbeli falvakban az ADRA helyi önkéntesei több mint 100 családdal állnak kapcsolatban, akiket ruha- és élelmiszer-adományokkal…

Long right arrow Read More

Ünnepélyes oklevélátadás

2021. szeptember 18-án Debrecenben a „Ki a sótartóból!“ című missziós találkozón ünnepélyes keretek között került megrendezésre a házikör-vezetők képzésén résztvevők oklevélátadása. A házikör-vezetők képzése Magyarországon 2020 nyarán indult, amelyet dr. Szabó László, a Friedensau Adventista…

Long right arrow Read More

Az internetes bibliatanulmányozás 10 éve

Egyházunknak az egyik legfontosabb összefogó ereje és fejlesztő tevékenysége a bibliatanulmányozás. A Szentlélek ma is életerővel akar feltölteni minket a Biblia egyéni és közösségi tanulmányozása által, ami a technika fejlődésével új lehetőségeket is kínál.

Long right arrow Read More

Szigeti Jenőre emlékeztünk

Budapesten, a Józsefvárosi Gyülekezetben augusztus 28-án szombaton emlékeztünk Szigeti Jenő halálának első évfordulóján a család, a tanítványok, a testvérek, barátok és akik ismerték és szerették Jenő bácsit.

Long right arrow Read More

Közhírré tétetik…

A nyár folyamán sikerült elindítani Lovasberényben is az élő közvetítést, eleinte csak tesztüzem szerűen, mostanra pedig élesben. Erre a célra jött létre a „Lovasberényi adventisták” névre hallgató YouTube-csatorna, melyen minden szombat délelőtt várjuk nemcsak személyesen,…

Long right arrow Read More

„Istenem, tiéd az életem…” – VIRÁGZÓ NŐK ISTEN KERTJÉBEN

Kedves Olvasó! Egy kedves, érzékeny és szeretetteljes nő életét szeretném bemutatni, aki férjével egész életét Isten szolgálatának szentelte. Ócsai Gyuláné életét lelkész férje mellett, az Isten iránti hűség jellemezte.

Long right arrow Read More

Úgy van jól, ahogy Isten vezet – VIRÁGZÓ NŐK ISTEN KERTJÉBEN

Gyürüsné Horváth Anna (Panni) testvérnő hosszú éveken át végezte kreatív tevékenységét Egyházunk Női Szolgálatok Osztályának munkájában, mint alapító tag. Sokoldalú egyénisége maradandó értéket teremt közöttünk, úgy is mint lelkésznő és mint lelkészfeleség.

Long right arrow Read More

A szombat és a lecsófőzés esete

Immár második alkalommal, hogy a lovasberényi testvéreinket nem az imaházban, hanem a falu központjában levő téren, a „Lecsófőző és mesetúra” elnevezésű rendezvényen lehetett megtalálni. Az első alkalom jó tapasztalataitól felbátorodva, örömmel fogadtuk el a meghívást,…

Long right arrow Read More

Ismét a Veszprém megyei Bakonybél

Nem is tudom hol kezdjem, idén kicsit üresnek éreztem mindent, amikor a nyár derekán beléptem a Bakony Hotel kapuján, mert tudtam, hogy nincs Szigeti Jenő bácsi. A szállás körüli első sétámon egymás után törtek fel…

Long right arrow Read More

Jótékonysági egyházzenei hangverseny a Terézvárosi Gyülekezetben

„Vivaldi: Négy évszak – Ősz” címmel tartott jótékonysági, egyházzenei hangversenyt a Hetednapi Adventista Egyház Terézvárosi Gyülekezete abból a célból, hogy a koncert során összegyűlt adományokkal segítse a kerületi Terézvárosi Család- és Gyermekjóléti Központ szolgálatát.

Long right arrow Read More

Ajándék Istentől

Gyülekezetünk gyerekserege egy újabb ajándékkal gazdagodhatott, Döbrei Sámuel megszületésével. Néhány héttel ezelőtt, Bodnár János lelkésztestvér vezetésével kért áldást a Terézvárosi Gyülekezet Judit és Gábor gyermekére, a kis Sámuelre.

Long right arrow Read More

Egyházzenei hangverseny

2021. szeptember 25-én a Terézvárosi Gyülekezetben szolgált a Soli Deo Gloria Egyházzenei tábor énekkara és kamaraegyüttese, valamint fúvósegyüttese. A tábor tagjai közül többen már a szombat délelőttöt is gyülekezetünkben töltötték, így lehetőség nyílt arra, hogy…

Long right arrow Read More

„Valláspatológiai jelenségek és kihívások”

2021. szeptember 6-án a Gyakorlati Teológiai Tanszék szervezésében „Valláspatológiai jelenségek és kihívások” címmel tudományos konferenciát tartottunk az ATF-en. A téma iránt érdeklődő szakemberek és teológushallgatók mellett a Magyar Unió lelkipásztorai is hivatalosak voltak a rendezvényre.

Long right arrow Read More

Tanévnyitó és diplomaátadó ünnepség az Adventista Teológiai Főiskolán

2021. mszeptember 5-én egy szép, napsütéses vasárnap délelőtt került megrendezésre az Adventista Teológiai Főiskola szokásos tanévnyitó és diplomaátadó ünnepsége. Az ünnepséget az ilyenkor megszokott módon komoly előkészületek előzték meg a Tanulmányi Hivatal részéről.

Long right arrow Read More