AdventInfo

Miskolcon tartottunk képzést önkénteseink és érdeklődők számára március 10-én. Fontosnak tartjuk, hogy megfelelő információkat adjunk át, használható tudással lássuk el azokat, akik szeretnének valamilyen módon csatlakozni az Alapítvány munkájához. A működéssel kapcsolatos tájékoztató után az okos segítségnyújtás elveivel foglalkoztunk: Hogyan építsünk fel egy programot úgy, hogy azzal hosszú távon is szolgáljuk mások javát? Majd interaktív beszélgetés során a helyi lehetőségekről beszélgettünk. Ezzel kimondott célunk, hogy az emberek gondolkodását beindítsuk, elinduljon a tervezés, együtt gondolkodás, melyet reményeink szerint konkrét tettek fognak követni.  

Sitkei Zoltán

ügyvezető igazgató

Önkéntesképzés Miskolcon

Miskolcon tartottunk képzést önkénteseink és érdeklődők számára március 10-én. Fontosnak tartjuk, hogy megfelelő információkat adjunk át, használható tudással lássuk el azokat, akik szeretnének valamilyen módon csatlakozni az Alapítvány munkájához.

Long right arrow Read More

Fiatalok az ADRA színeiben a Globális Ifjúsági Napon (GYD) Szegeden

Az egyik legnépszerűbb ifjúsági program, az Ének és Sport Napok időpontja az idei évben egybeesett a Globális Ifjúsági Nappal (GYD), amikor is a szervezők az ADRA képviseletére hívták a program fiatal résztvevőit. A program keretében…

Long right arrow Read More

Látogatás Munkácson, a kárpátaljai ADRA Irodánál

Munkácson, a helyi ADRA Iroda munkatársai segítségével kétnapos látogatás során a helyi szükségletek felmérését végeztük. Ennek alkalmával Munkácson és a környékbeli települések elmaradott részein, valamint menekülttáborokban tettünk látogatást. A jövőbeni közös munka tervezéséhez alapul vesszük…

Long right arrow Read More

Alapszintű újraélesztési tréning Medgyesegyházán

Március 7-én és 8-án a medgyesegyházi Schéner Mihály Általános Iskola 70 diákja számára tartott két instruktorunk alapszintű újraélesztési tréninget. Az intézmény befogadta az Élet lehelete programunkat, melynek keretében a már kiképzett diákok további képzését is…

Long right arrow Read More

A legkisebb is számít

Nagy örömben lehetett része a Szegedi Gyülekezetnek. Purák Szabolcs és kedves felesége, Bettina egy igazi kis birkózót kaptak az Úrtól, Bálintot, akiért együtt imádkoztunk március 9-én szombaton, áldást kérve a gyermekre és a család valamennyi…

Long right arrow Read More

Jóléti szolgálat Erken

A Hazafelé Nevelőszülői Hálózat képzésén ismerkedtünk meg néhány családdal, akik itt laknak... Meglepődve tapasztaltuk, hogy az ország legaktívabb nevelőszülői élnek itt, akik hátrányos helyzetük, és adottságaik ellenére feltalálták magukat és, a náluk még hátrányosabb helyzetben…

Long right arrow Read More

A jövő ma kezdődik!

Regionális ifjúsági napot tartottunk Debrecenben 2019. február 2-án. Nagy áldás volt együtt imádni Istent a közelről és távolról érkező fiatalokkal, valamint a Fazekas Mihály utcai gyülekezet tagjaival. A hajdúhadházi BlesSings énekegyüttes csapatának irányításával dicsőítő élményben…

Long right arrow Read More

Szuperhősök költöztek Tiborszállásra!

Immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a tiborszállási Péchy László Adventista Általános Iskolában a Csendes hét elnevezésű program, melynek keretein belül bibliai igazságokat, történeteket tanulmányozunk vagy bibliai személyek életével ismerkedünk meg. A lassan hagyománnyá vált hetet…

Long right arrow Read More

Jézusról szóló előadás-sorozat Nyárádszeredán és Bálványosváralján

Dr. Tokics Imre lelkész tartott előadás-sorozatokat 2019 januárjában, két héten keresztül Erdélyben, ahol a Hetednapi Adventista Egyház Északi és Déli Egyházterülete meghívásának tett eleget.

Long right arrow Read More

Küldetésben

2019. január 18–20. között került megrendezésre az idei év első ifjúsági konferenciája, valamint az országos ifjúságvezető-képzés. A hétvége főelőadója Zlatko Musija volt, a Transzeurópai Divízió Ifjúsági Szolgálatok Osztályának a vezetője.

Long right arrow Read More