AdventInfo

  1. Második Hullám
A COVID-19 első hullámának időszakában a laptopok adományozása – oktatási intézményeknek, mélyszegénységben élőknek és lakásotthonoknak – szükségszerű, hasznos támogatást jelentett a célcsoportok számára. Annak érdekében, hogy még több diákot támogathassunk, újabb forrásokat kerestünk: az Ökotárs Alapítvány Második Hullám felhívására nyújtottunk be pályázatot, digitális eszközök beszerzésére. Ismét hátrányos helyzetű és állami gondozásban nevelkedő diákoknak terveztünk segítséget nyújtani számítástechnikai eszközökkel, hogy gördülékenyen tudjanak bekapcsolódni a digitális oktatásba. A bírálóbizottság döntése alapján a beadott pályázatunk sajnos nem részesült támogatásban. 
  1. Közösségépítési lehetőség
A IX. kerületi önkormányzathoz olyan pályázatot nyújtottunk be, melynek pozitív elbírálása lehetőséget nyújtana az érdeklődő, helyi lakossággal való közös tevékenységekre. Együttműködésben a helyi H52 Ifjúsági Irodával, a Konkáv Közösségi Tér és Prevenciós Műhely szervezettel, a „9ben az élet” blog alapítójával, a „10 millió Fa” mozgalom helyi képviselőivel és e szervezetek kapcsolatrendszerébe tartozó helyi lakosokkal egy olyan alkotáson tervezünk dolgozni, aminek a szimbóluma a győzelem, a remény, valamint az összefogás ereje. Azt az üzenetet szeretnénk közvetíteni, hogy – úgy a kisebb, mint a nagyobb közösségekben – szükséges félretennünk a nézeteltéréseket, és érdemes egymásért és együtt munkálkodni a jó célok érdekében. 
  1. NEA normatív pályázat
A tavalyi évben befolyt adományok után az államtól normatív támogatást kaphatunk, amennyiben minden követelménynek megfelel a november 11-én benyújtott NEA normatív pályázatunk, és amennyiben a rendelkezésre álló keretösszeg elegendő lesz. A támogatás megítélt összegének mértéke 10 000 Ft-tól  750 000 Ft-ig terjedhet, melyet teljes egészében működésre fordíthatunk – így ez nagy segítséget jelentene az ADRA iroda fenntartási költségeinek kiegyenlítésében. 
  1. NEA szakmai + működési pályázat
A Nemzeti Együttműködési Alap keretein belül szakmai és működési, összevont pályázatot nyújtottunk be, melynek pozitív elbírálása esetén a megítélt összeg a 2021-es évben nyújt majd támogatást – úgy szakmai programokra, mint működési költségekre. Ezen NEA támogatásból gyermekvédelmi projekteket szeretnénk megvalósítani, és a kárpátaljai vízhálózat-fejlesztési programunkat szeretnénk kiterjeszteni, a lehető legtöbb család részére. Az elmúlt években az EPER-ben (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer) kellett benyújtanunk a NEA pályázatokat, az idei évtől pedig a NIR-ben (Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer), mely rendszer új számunkra, így e hónapokban nagyobb kihívásokkal kellett szembenéznünk.Hálásak vagyunk Istenünknek az eddigi vezetésért és gondoskodásért, és azért imádkozunk, hogy amennyiben kedves előtte a tervezett programok megvalósulása, úgy segítsen bennünket a fentebb említett pályázati támogatások elnyerésében, vagy akarata szerint mutasson utat más anyagi források felkutatásában. Lőrincz Melinda ADRA munkatárs

Pályázatok – ADRA

Hálásak vagyunk Istenünknek az eddigi vezetésért és gondoskodásért, és azért imádkozunk, hogy amennyiben kedves előtte a tervezett programok megvalósulása, úgy segítsen bennünket a fentebb említett pályázati támogatások elnyerésében, vagy akarata szerint mutasson utat más anyagi…

Long right arrow Read More

Koronavírus tájékoztatás

Bizonyára sokan értesültek a legújabb járványügyi rendelkezésről, mely értelmében többek között  este 8 és hajnal 5 közötti kijárási tilalom van érvényben, széleskörű bezárások a zárt helységben történő rendezvények esetén és korlátozások szabad téren is...

Long right arrow Read More

Lelkészek ünnepélyes megbízása

Különleges szombatban lehetett részünk 2020. szeptember 26-án. A Kecskeméti Gyülekezetet érte az a megtiszteltetés, hogy megszervezze azt a lelkészszentelő ünnepséget, melynek keretében három testvérünk kapott lelkészi megbízást: Frend László a hévízi körzetből, Stramszki István DET…

Long right arrow Read More

Adventista örökségünk

A Hetednapi Adventista Egyház világközösségében 2020. október 17-én emlékeztünk meg adventista örökségünkről, a Prófétaság Lelke napjáról. Az örökségünk, a múltunk valójában előre mutat. Jól példázza ezt Ézsaiás próféta írásának üzenete, valamint az, amit Ellen White…

Long right arrow Read More

VIRÁGZÓ NŐK ISTEN KERTJÉBEN – Sztán Jánosné Erzsike

Cikksorozatunk célja, hogy minél több idős lelkészfeleség élettörténetét megismerjük, élettapasztalataikból erőt merítsünk. Erzsike örömmel osztja meg kérésünkre történeteit.

Long right arrow Read More

EnditNow 2020 – Az adventisták nemet mondanak minden erőszakra

A Női Szolgálatok Osztálya 2020. november 7-én a Székesfehérvári Gyülekezetben tart Erőszakmentes Napot.

Long right arrow Read More

25 éves fennállását ünnepelte a Női Szolgálatok Osztálya

A Hetednapi Adventista Egyház Generálkonferenciája és a Transzeurópai Divízió, valamint a Brit Unió Női Szolgálatok Osztálya online női konferenciát szervezett 2020. október 4. és 10. között.

Long right arrow Read More

A genderkérdés, mint vallási jelenség

Nagyon érdekes korszakban élünk. A tudomány ma is vallási köpönyeget ölt magára, így láthatóvá válik, ki állhat a háttérben.

Long right arrow Read More

Közösségi kapcsolatok kiépítése Ferencvárosban

Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Public Art néven pályázatot írt ki, melynek lényege, hogy az önkormányzat által kijelölt helyszíneken a társadalmi nyilvánosság tereihez és azok problémáihoz kötődő, kötetlen műfajú, interaktív, az adott közösséget vagy…

Long right arrow Read More

Az ADRA atlétái a 35. Spar Budapest Maratonon

A 35. Spar Budapest Maraton 2020. október 11-én került megrendezésre, melyen az ADRA Alapítvány önkéntesei is részt vettek.

Long right arrow Read More

Felhívás

2020. április 16-án Sallai István Zsombor, a Szamosújvári Hetednapi Adventista Gyülekezet tagja, autóbalesetet szenvedett. Az akkor majdnem 19 éves fiatalember komoly agyi sérüléseket szenvedett, mely miatt a mai napig kómában fekszik. Állapota javult ugyan az…

Long right arrow Read More

Templomok éjszakája Kecskeméten

A Kecskeméti Gyülekezet egyik missziós profilja az Ambrus Anett által szervezett zenés áhítatok. Szeptember 12-én este 8-ra, a Templomok éjszakájára terveztük az évadnyitó koncertet, de komoly aggodalommal töltött el bennünket az emelkedő koronavírus-megbetegedések száma. Lehet,…

Long right arrow Read More

Lelkészbeiktatás Ráckevén

Ünnepélyes istentisztelet keretében köszöntöttük a Ráckevei Gyülekezet új lelkészét, Bihari Csabát szeptember 12-én, dr. Ősz-Farkas Ernő területi elnök igei gondolatainak kíséretében. Az igehirdetésen Ősz-Farkas testvér hangsúlyozta, hogy az evangélium kincs és nem szégyen, és a…

Long right arrow Read More

KerSongs nyári koncertek

Az idén nyáron a vírusválság miatt kevesebb rendezvényt tartottak az egyházak is és a települések is. Ennek ellenére missziói együttesünk két sajátságos meghívást is kapott.

Long right arrow Read More

Virágzó nők Isten kertjében: „Egymás terhét hordozzátok…”

Cikksorozatunk célja, hogy minél több idős lelkészfeleség élettörténetét megismerjük, élettapasztalataikból erőt merítsünk. Jolika örömmel osztja meg kérésünkre történeteit.

Long right arrow Read More

Kecskeméti cserkészesemények

Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megöregszik is, el nem távozik attól (lásd Péld 22:6) – zakatol a fülünkben, amikor a gyerekeinkre gondolunk, …az ő útjuk szerint… Biztosan rengeteg jó módszer…

Long right arrow Read More

Festőkör Székesfehérváron

Évek óta dédelgetett álom valósult meg idén márciusban. Biztató volt hallanunk a „Bajai festőkör” sikeres működését, és mi itt, Székesfehérváron is elkezdtük szervezni a festőkört. A Bibliai Szabadegyetemre járt egy kedves hölgy, Szemenyei Éva, aki…

Long right arrow Read More

Többé nem adunk el könyvet!

Furcsa álmot láttam a minap. Ágyamban szorongás fogott el, féltem, hogy meglát az Isten. Éreztem jelenlétét, a mindent és a mindenholt, a végtelen erőt, amelyet ember magyarázni nem képes. Majd váratlan nyugalom szállt rám, halk…

Long right arrow Read More

Jótékonysági futás

A 35. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon a tervek szerint 11 futó vesz részt az ADRA színeiben október 11-én, így támogatva és felkeltve a figyelmet az „Élő víz” elnevezésű programunkra. A programot a kárpátaljai ADRÁ-val együttműködésben…

Long right arrow Read More

ADRA jelenlét Libanonban

Pusztító robbanássorozat döntötte romba Bejrút kikötőjének környékét 2020. augusztus 4-én, ami több mint 180 halálos áldozatot követelt és több mint 6000 sebesültet okozott. A libanoni ADRA augusztus 27-i helyzetjelentése szerint több tucat embertársunknak nyoma veszett…

Long right arrow Read More