AdventInfo

Adventista szülők egyetlen gyermeke vagyok. Születésemtől fogva jártam a Kétegyházi Gyülekezetbe, és növekedtem, nevelkedtem az istenhitben. Idén március közepén költöztem el otthonról a nagyszülői házba, egyedül. Éppen akkor tetőzött a vírus. Nem lehetett gyülekezetbe járni, csak online hallgatni/nézni igehirdetést. Már itt kezdtem érezni, hogy valami hiányzik. Elsősorban a gyülekezeti testvérek, akikkel szombatonként találkoztam. A másodikra pedig kis idő múlva jöttem rá. Itt, a lakásomban sok mindent meg kellett szoknom. Először is azt, hogy nem a régi otthonomból járok el dolgozni. De ez nem tartott sokáig. Szociális gondozóként és ápolóként dolgozom, és a munka mellett még folyamatban van a szakma tanulása is. Nemrégiben kaptam egy új gondozottat, aki csupa szív, kedves, jószívű, istenfélő asszony. Ő özvegy és egyedül él. Mindennap jártam ki hozzá. Igyekeztem segíteni neki mindenben. Miután a dolgomat befejeztem nála, mindig maradt idő, hogy a jó Istenről elmélkedjünk, beszélgessünk. Olykor a Bibliából is olvasott nekem igei gondolatokat, és bölcs asszonyhoz hasonlóan értékes gondolatokkal egészítette ki. Ez engem minden egyes nap boldoggá tett, és a lelkemet felüdítette. Aztán napról napra éreztem magamon a változást. Egyre többet kezdtem imádkozni Istenhez. Volt, hogy órákig beszélgettem vele. Minden reggel korábban keltem, hogy el tudjam olvasni a reggeli dicséretet, mellette reggeli áhítatot is hallgattam, meg egyházi zenét. Egy kedves, eleki testvérnő pedig napi szinten küldte az aznapra való áhítatokat írott formában. Igyekeztem mindet elolvasni és megszívlelni. Kezdtem érezni magamon a lelki és a természetbeli változást. Közeledett a nyár. Egyik rokonom gyakran jött hozzám látogatóba. Vele beszélgettünk több mindenről. Mesélte nekem, hogyan halad a keresztségi felkészítéssel. Engem meg apránként, mind jobban kezdett foglalkoztatni a keresztség gondolata. Ez nem egyik napról a másikra ment, hanem a jó Isten apránként ültette el ezt a gondolatot, érzést bennem. Egyik szombaton, amikor gyülekezetbe mentem Elekre, találkoztam a testvérnővel, akivel szoros kapcsolatot ápolok. Neki mondtam el először, hogy úgy érzem, meg szeretnék keresztelkedni. Nagyon megörült a jó híremnek. Megkértem, tartsa titokban, és egyúttal elkértem a presbiter telefonszámát is. Egyik nap felhívtam, és személyes találkozót kértem tőle. Amikor elmondtam neki, hogy hamarosan meg szeretnék keresztelkedni, és szeretném, ha ő készítene fel, nagyon örült neki, és még aznap adott öt hitelvet. A családtagjaim  semmiről sem tudtak. Meglepetés volt. Amikor egyik este elmeséltem nekik, örültek a döntésemnek. Innentől kezdve szorgalmasan tanultam a keresztségi hitelveket. A presbiter és a felesége nagy szeretettel és türelemmel tanítottak. Sokszor ismételték nekem ezt a bibliai szakaszt: „Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban” (1Tim 4:12). Minden egyes megbeszélt napon bementem munka után a városba, és egy szép parkban tanultunk. Semmi és senki nem tudott visszatartani ettől, gátat szabni fontos döntésemnek. Amikor befejeztük a hitelvek tanulását, kérdezték tőlem, melyik nap szeretnék megkeresztelkedni. Én szeptember 26-át mondtam. Egyik este felhívott a lelkész, Balog Tibor, és elmondta: nem biztos, hogy a 26-a meg tudna valósulni a vírus és a szigorítások miatt. Ő inkább a szeptember 19-ét javasolta. Én meg elfogadtam a javaslatát. És így Istennek hála, megvalósult a várva várt nap, amikor hivatalosan is Isten csodálatos családjához csatlakozhattam az Ő kegyelméből. Hálás vagyok a jó Istennek azokért az emberekért, akiket az utamba küldött, és segítettek a lelki fejlődésemben. Boldog vagyok, mert tudom: ez volt életem legfontosabb döntése. Örvendek az új családomnak. Fontos tudni, hova is akarunk tartozni: Sátánhoz, aki csak azon mesterkedik, hogyan tudna ártani az embereknek, vagy Istenhez, aki mindvégig mellettünk van minden nehézségünkben és örömünkben? Ha meg is sebez, Ő bekötözi lelki sebeinket. Az emberek elhagyhatnak, csalódhatunk bennük, de az Úrban sohasem. Az Ő szeretete túláradó és végtelen. A Szentlélek itt van a földön, és minden ember szívében munkálkodik, aki hagyja. Istennél nem létezik olyan, hogy lehetetlen. Aki elfogadja és hisz benne, annak örök élete van. Aki pedig ezt a csodás lehetőséget visszautasítja, kárhozatra ítéltetik. Hiszem, hogy Jézus Krisztus eljövetele nagyon közel van, látván az idők jeleiből. Csak rajtunk áll, miként döntünk. A keskeny, rögös utat választjuk, ami Istenhez vezet, vagy a széles utat, ami az ember veszte lesz? Kitartunk, vagy feladjuk? A mi feladatunk továbbadni az örömhírt és minél több embert megmenteni Sátántól. Kérjünk a jó Istentől testi-lelki erőt, hogy minden hűségpróbát kiálljunk, és hogy az idők végezetéig kitartsunk mellette – a szerető, mindenható, gondviselő, jó Isten mellett. Ezt kívánom mindenki számára! „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt” (1Tim 6:12).   Simény Brigitta Kétegyháza