ÉS napok 2019

Az idei Ének és Sport Napok március 14–17-ig került megrendezésre Szegeden. Csütörtöktől vasárnapig az esemény főelőadója, Belinda È. Samari hat plenáris előadás keretében egy lelki utazáson vezetett végig, ahol alkalomról alkalomra a résztvevők elmélyülhettek a…

Long right arrow Read More

Élet vagy illúzió

Újra a Gyulai Gyülekezet adott helyet annak az alkalomnak, amelyre Békés és Csongrád megyéből jöttek fiatalok március 2-án. A szombatiskola, a délelőtti és a délutáni alkalmak üzenete által Palotás Kristóf és Osvald László vezetésével Isten arra hívta fel a figyelmünket, hogy legyünk azok az emberek, akik pozitív nyomot hagynak maguk mögött, a körülöttük élő emberek…

Read MoreLong right arrow

Önámítástól az újjászületésig

Február 23-án sok fiatal gyűlt össze Budapestről és környékéről az isaszegi kápolnában. Azért jöttek, hogy a gyülekezettel együtt Istent dicsőítsék, találkozzanak Istennel és egymással.

Long right arrow Read More

Zuglói ifi

Nagyszerű ifjúsági szombatot tudhatunk a hátunk mögött Zuglóban február 16-án. Délelőtt közösen elmélkedhettünk arról, hogy ki is az, aki azt mondta, hogy: „Én vagyok”. Sokszor nem tudjuk a válaszokat, s ezért csak kérdéseket fogalmazzuk meg…

Long right arrow Read More

100 éves az Üdv- és Adventi Énekek című énekeskönyvünk

Az Üdv- és Adventi Énekek 100 éves jubileuma alkalmából ünnepséget szervezük 2019. május 18-án szombaton Gáborjánban, a faluházban, 10 órai kezdettel.

Long right arrow Read More

Evangelizáció Ukrajnában

Lemberg megyében – Ukrajnában – a Bárvinok szanatóriumban február 13-tól 24-ig „Jézus lábnyomán” címmel egy evangelizáción vehettünk részt. Minden reggel 7 órakor kezdődött a program. Imaalkalom, majd torna, azután 8-kor reggeli. 9 órakor kezdődtek a…

Long right arrow Read More

Beszámoló a solti evangelizációról

Nem először hívtuk meg Gábor Demeter testvért Erdélyből, hogy tartson gyülekezetünkben evangelizációs előadás-sorozatot. Testvérünk ízesen adja elő mondandóját, leköti az emberek figyelmét, megnyeri bizalmukat, igazán hiteles személy.

Long right arrow Read More

Egy fiatal tapasztalatai

Nagy várakozással tekintettem a hétvége elé, mert a csapat sokat dolgozott az előkészületeken. Pénteken este kezdtünk vacsorával és áhítattal. A hétvége témája A nagy küzdelem című könyv volt.

Long right arrow Read More

Duna Bibliakonferencia

Adventista identitásunk alappillérei közül a szombat és a szombatünneplés kérdését vizsgálva került megrendezésre a Dunamelléki Egyházterület által szervezett és az Adventista Teológiai Főiskola által támogatott második tudományos Bibliakonferencia 2019. március 1–3. között.

Long right arrow Read More

A Gondviselés csodái

Egy háromgyermekes anyuka számára kért segítséget Béládiné Fazekas Ildikó, ADRA önkéntes testvérnőnk. A gyermekeit egyedül nevelő anyukának legkisebb gyermeke tartós beteg, ezért munkát nem tud vállalni. Összes bevétele a GYES és a családi pótlék, így…

Long right arrow Read More